Hirdetés

A nagy szerelem: a diplomácia – beszélgetés Nika Györggyel, a Ma reggel műsorvezetőjével

Az Este eddigi műsorvezetőjével most már korán, a Ma reggel című műsorban találkozhatnak heti egy-két alkalommal a nézők. Nika György emellett továbbra is vezeti a Panoráma és a Parlamenti Napló című műsort.

2011. május 10., 09:442011. május 10., 09:44

 – A közgazdasági egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végzett. Már akkor is erre a pályára készült?
– Eszembe sem jutott, hogy újságíró legyek, a külpolitika, a diplomácia érdekelt, hogy miképpen mozog a világ, s kik azok, akik mozgatják. Ezért aztán az egyetem után több csoporttársammal együtt a Külügyminisztériumba felvételiztem, ahová mindössze hármunkat vettek fel. Én azonban mégsem fogadtam el a kitüntetésnek számító állást, mert nem árulták el, hogy milyen nyelvterületen kezdeném diplomáciai pályámat. Ebből nagy botrány lett, de hogy kisebb legyen, abban maradtunk, később – pár év múlva – visszatérünk a munkába állásra. Ezért jött az újságírás.

– Az újságírószakmát a Magyar Rádió hírszerkesztőségében kezdte, később a rádiózással párhuzamosan televíziózott is. Évekig szerkesztette és vezette a Kossuth Rádió Krónika című műsorait. Tagja volt az egykori, 168 óra című rádióműsor csapatának is. Mit tart ebből az időszakból a legfontosabbnak?
– A rádió és a hírszerkesztés mindennek az alapja az újságírásban. A hírműfaj nehéz műfaj. Nemcsak azért, mert röviden, világosan kell fogalmazni, hanem azért is, mert az igazságot, a történést kell leképezni (rádió esetében „lehangolni”) még akkor is, ha ugyanazt többféleképpen lehet megközelíteni. Szóval, aki erre képes, az más műfajokban is otthonosan mozoghat.

– A kilencvenes években sokáig szerkesztette és vezette a Magyar Televízió Híradóját. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
– A tanulás évei voltak ezek, a rádiózás mellett egy másik világot, a televízióét is megismertem. Annak idején szabad volt az átjárás a közszolgálati rádió és tévé között, így sok mindenben kipróbálhattam magam. Például közel kerültem a diplomáciához is, hiszen politikusokkal készíthettem interjút, köztük külügyminiszterekkel, így nem is egyet Jeszenszky Gézával, aki korábban diplomáciatörténetet tanított nekem a közgázon.

– Majd 1997-től öt évig a TV2-nél dolgozott, ahol műsorvezetői feladatai mellett többek között a magyar uniós csatlakozás athéni aláírását is közvetítette. Történelmi pillanat volt…
– Történelmi és izgalmas pillanat, ráadásul a nagy szerelem, a diplomáciai élet kellős közepe. Mi, „új tagállami” tudósítók sem tudtuk nagyon, hogy mibe csöppentünk bele, egyrészt, mert az uniós újságírás, sajtóélet más, mint amit az ember itthon megszokott, másrészt a csatlakozási szerződés aláírása után nem váltunk azonnal tagokká, így aztán bent is voltunk, meg nem is. Így is kezeltek minket egy ideig.

– A Híradó főszerkesztőjeként igazolt vissza az MTV-hez, közben külpolitikai műsorokban is dolgozott-dolgozik.
– Ez megint csak az ősidőket idézi, a vonzódást a diplomáciához. Ráadásul a Panorámának is voltak más-más időszakai, rendszeresen szerepeltek például vendégek a műsorban, élő beszélgetésekkel, politikusokkal és szakértőkkel színesítettük a műsort. Mostanában talán kevesebb lehetőségünk volt külföldi forgatásokra, de a líbiai polgárháborúban, a japán földrengésnél ott voltunk a helyszínen.

– A világ számos országából tudósított. Latin-Amerikában, Mexikótól Chiléig mindenhol megfordult. Ott volt például Nicaraguában, majd Salvadorban a polgárháború idején, Panamában a Noriega-válság napjaiban. Sokszor járt Kubában, ahol egykori politikai foglyokkal, ellenzékiekkel, „váltani akarókkal” készített interjúkat. Kolumbiában fogadta a Nobel-díjas Gabriel García Marquez, aki a beszélgetés alatt majdnem meggondolta magát, és le akarta tiltani az interjút, mert közeli barátjáról, Fidel Castróról is kérdezte. De ott volt a történelminek nevezett madridi közel-keleti csúcson és a NATO több csúcstalálkozóján. Tudósított a pusztító örményországi földrengésről is. Kevesen mondhatják mindezt el magukról…
– Szerencsés vagyok, mert amikor a szakmát kezdtem, kevés spanyolos újságíró volt. Így jutottam el majdnem mindegyik dél-amerikai országba. Én voltam az első magyar újságíró, aki bejutott a Pinochet-féle Chilébe, de megjártam a panamai Noriega tábornok repülőtéri katonai celláját is, mert az a bizonyos „piros” útlevél nem tetszett a határőröknek, ráadásul azt sem értették, hogy miért pont Jugoszláviában pecsételtek bele vízumot. (Azért egyébként, mert akkor nem volt diplomáciai kapcsolatunk Panamával, de Titóéknak volt.)

– Egyszóval tudósított egzotikus helyekről, dolgozott golyózáporban, olyan helyen, ahol pattanásig feszült volt a helyzet. Melyik volt a legemlékezetesebb s egyben a legizgalmasabb vészhelyzet?
– Több ilyen is volt, hiszen a helyszínek önmagukért beszélnek. Santiagóban egy több tízezres tüntetésen a lovas rendőrök némi kardlapozás után a városközpontban metróállomások mélyére szorították be a tömeget, majd lezárták a kijáratokat. Ekkor jött a könnygáz. Órákig nem engedtek ki senkit. Ugyancsak borzalmas, megrázó volt, amikor Madrid központi pályaudvaráról tudósítottam többször is élőben a Híradót, néhány méterre onnan, ahol iszlám szélsőségesek felrobbantottak egy zsúfolt szerelvényt. Több százan meghaltak.

– Két évig, 2007 márciusától az MTV brüsszeli tudósítója lehetett. Szerette az ottani munkát?
– Jó volt dolgozni Brüsszelben, belülről megismerni, látni azt, amiről az ember nap mint nap ír, beszél. Hatalmas apparátus, üresjáratokkal. De megint csak előjön a diplomácia – ott aztán jelen van kőkeményen, ráadásul hol unalmas, hol izgalmasabb formában. Az mindenesetre meglepett, hogy az új tagállamok közül egyik-másiknak egész újságíró-kommandója van kint, komplett stábok. Mi ebből a szempontból szerényebb körülmények között dolgoztunk.

– Most a Ma reggel egyik műsorvezetője lett. Eddig későn feküdt, most korán kel majd.
– Nem vagyok nagy alvó, de négykor kelni mégiscsak embert próbáló feladat. Nem először csinálom ezt a műfajt, annak idején vezettem Reggeli Krónikát és reggeli televíziós műsorokat is.

– Az átalakuló közmédiarendszer mennyire befolyásolja a napi munkáját?
– Korábban Az Estét vezettem, mással nem is foglalkoztam. Azóta jött a Panoráma, a Parlamenti Napló és a Ma reggel. Három eltérő műfaj, három eltérő stílus. Azt gondolom, jó, ha valaki többféle műsort készít, hiszen így teljesebb lesz a szakmaisága. Ráadásul a „diplomácia” ezekben is jelen van.

Csorba Mária

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés