Hirdetés

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

parajd

A Korond-patak a parajdi sóbányából hozott víznek a Kis-Küküllőbe való beömlése fölött

Fotó: Máthé István

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Szakértők szerint bekövetkezett az, amit sejteni lehetett: gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban a parajdi baleset következtében. Teljes terjedelmében közöljük a kutatók megállapításait.

2025. június 20., 17:562025. június 20., 17:56

2025. június 20., 18:012025. június 20., 18:01

Helyszíni terepszemlét, illetve elektromos vezetőképességi méréseket végeztünk 2025. június 19-én (csütörtökön) a Korond-pataknál és a Kis-Küküllő Parajd alatti, illetve Sóvárad fölötti részén, ugyanazokon a pontokon, ahol egy héttel korábban is vizsgálódtunk. Alsósófalva bejáratánál a hídnál, a Korond-patak vize ezúttal kristálytiszta volt, vezetőképessége kissé magasabb (1,0 mS/cm), mint az egy héttel ezelőtt mért érték (0,6 mS/cm).

Ez azzal magyarázható, hogy a korábbi esős időszakban befolyó többletvíz hígította a patak vizét.

Hirdetés

A parajdi Sószoros alatt, a Kis-Küküllővel való összefolyás előtt a Korond-patak vizében 95 mS/cm vezetőképességet mértünk, ami kicsivel alacsonyabb, mint az egy héttel korábbi érték (114 mS/cm). Az állami hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt egy hétben az átszivattyúzásnak köszönhetően csökkent a Korond-patak sótartalma. Ugyanakkor június 19-én, azaz a mérésünk napján, a kora hajnali órákban az újabb bányabeszakadásoknak köszönhetően ismét jelentősebb tömény sósvíz jutott a patakba, ami magyarázza a magas vezetőképességi értékeket.

parajd Galéria

Elpusztult rovarok a Kis-Küküllő part menti zónájában, Sóvárad felett

Fotó: Máthé István

Az összefolyás előtt a Kis-Küküllő vizének vezetőképesége mindössze 0,5 mS/cm volt, amely érték 190-szer alacsonyabb a pár méterrel arrébb folyó Korond-patakhoz viszonyítva. Az utolsó vizsgálati pontunk a Kis-Küküllő Sóvárad fölötti részén volt, a Szováta-patak beömlésétől kb. 1,5 kilométerrel lentebb. Itt a vezetőképességmérő 17 mS/cm értéket mutatott, amely érték kicsit kisebb, mint egy héttel korábban (21,5 mS/cm). Amint akkor is, minden bizonnyal most is kiköpte volna a ló a továbbra is nagyon magas sótartalmú „itatóvizet”.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi bányakatasztrófa

Akárcsak június 12-én, most is megfigyelhető volt néhány tucat kisebb méretű elpusztult hal a partmenti zónában, igaz ezúttal nem friss, hanem már előrehaladottabb bomlási fázisban voltak. Ami újdonság volt, hogy ezúttal a partmenti zónában átlátszóbb volt a víz, és így tetten érhető volt az a pusztulás, amelynek bekövetkeztét sejteni lehetett: több száz rovar (így például kérészék, tegzesek, álkérészek) és más gerinctelen állat (pl. bolharákok, csigák, kevéssertéjű férgek) tetemei hevertek, illetve lassan sodródtak lefelé a partmenti sekélyebb mederrészekben.

korábban írtuk

A teljes régió élővilágát, ivóvízellátását negatívan befolyásolja a parajdi sószennyezés szakértők szerint
A teljes régió élővilágát, ivóvízellátását negatívan befolyásolja a parajdi sószennyezés szakértők szerint

Káros hatást gyakorol az élővilágra és az ivóvízellátásra egyaránt a magas sótartalmú vizeknek a folyóvizekbe kerülése – vonják le a következtetést erdélyi magyar biológusok és kémikusok a parajdi bányaszerencsétlenséggel kapcsolatban.

A tapasztaltak alapján kijelenthető, hogy gyakorlatilag a teljes makroszkopikus vízi gerinctelen fauna elpusztult a magasabb sótartalom által érintett Kis-Küküllő Sóvárad feletti részén.

További részletes vizsgálatokra és szakemberek bevonására lenne szükség annak megállapítására, hogy meddig terjed ki és hol milyen mértékű ez a pusztulás az alsóbb szakaszokon. Tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy pontosan milyen közösség is pusztult el, minderről csak sejtésünk lehet, hiszen a legutóbbi publikált adatok a Kis-Küküllő makrogerinctelen faunájára nézve 2005-ből származnak és ezek is szórványosak. Ezen vizsgálatokból tudjuk például, hogy a Kis-Küküllő Szováta környéki szakaszán, illetve alább is, megtalálható az aljzat köveire tapadó

  • sapkacsiga (Ancylus fluviatilis),
  • a Natura 2000-es védettségű tompa folyamkagyló (Unio crassus),
  • a ragadozó örvénytegzes (Rhyacophila tristis),
  • a „sisakos tegzes” (Sericostoma schneideri),
  • vagy a különböző szövőtegzes (Hydropsyche) fajok.
parajd Galéria

A felsősófalvi hídnál június 19-én 10 cm-es volt a Korond-patak vízállása, a támfal fémhálójába szorult ágak alapján (piros vonallal jelölve) kikövetkeztethető, hogy a legnagyobb áradáskor a vízszint meghaladhatta a kihelyezett lapvízmérce felső határát, azaz a 250 cm-t

Fotó: Máthé István

A Kis-Küküllő jelenlegi, a magas sótartalom által érintett szakaszára vonatkozóan korábban leközölt fajok döntő többsége az érzékenyebb, úgynevezett indikátorfajok közé sorolhatóak, vagyis ha ezek megélnek egy adott folyószakaszon, akkor bizonyosan még jóval több, kevésbé érzékeny faj képviselőinek is ott kellett volna még lenniük, még ha nem is vizsgálták kellő részletességgel őket. Ezek az indikátorfajok a viszonylag állandó környezetnek tekinthető hegyvidéki vízfolyásokhoz alkalmazkodtak, a környezeti változásokra – akár csak az oldott oxigén tartalom csökkenésére is – igen érzékenyen reagálnak. A mostani drasztikus sókoncentráció emelkedés teljesen felborította az egyedek só-víz háztartását, a vékony kültakarójuk biztosan nem tudta megakadályozni a víz kiáramlását, élettani értelemben gyakorlatilag kiszáradtak a vízben.

Mit hoz a jövő?

Hogy mikor fog a vízi makrogerinctelen közösség részlegesen vagy teljes mértékben regenerálódni, azt még korai találgatni, hiszen a pusztulás mértékét sem ismerjük pontosan. A parajdi bányaszerencsétlenség által nem érintett felsőbb szakaszokról, a betorkolló befolyókból minden bizonnyal jelenleg is folyamatosan sodródnak le makrogerinctelenek. Addig azonban amíg nem csökken jelentősen a víz sótartalma, sajnos ezeknek az újonnan érkezőknek sincs nagy esélyük a túlélésre.

parajd Galéria

A Kis-Küküllőben idegenhonos tömzsi hólyagcsiga (Physella acuta) faj teteme

Fotó: Zsigmond Andrea Rebeka

Ugyanakkor amint a helyzet normalizálódik, a betelepedés sodródással illetve a röpképes fajok esetében berepüléssel, egyre sikeresebb lehet. Alvízi irányból is meg fog kezdődni a migráció, bár ez jóval lassabb folyamat lesz a röpképtelen fajok esetében, hiszen ebből az irányból az árral szembeni aktív vándorlással történik a benépesülés.

A fentieket figyelembe véve néhány éven belül is akár látványos javulás várható, ugyanakkor néhány tucat makrogerinctelen faj visszatelepülése még nem jelenti feltétlenül a sikert, hiszen nemcsak fajok, hanem egymással interakcióban lévő fajok életközössége, azaz teljes táplálékláncok tűntek el.

Így például a vízi makrogerinctelenek a halak és sok más gerinces állat fontos táplálékbázisát jelentik. Egy ragadozó állat nem lesz képes visszatelepedni a folyóba a taplálékfaunája nélkül, még ha azt a víz minősége lehetővé is tenné. Várhatóan a teljes regenerálódás csak lépcsőzetesen, éveken, akár évtizedeken keresztül fog megtörténni.

parajd Galéria

A Kis-Küküllő és a Korond-patak összefolyása. Látható különbség

Fotó: Máthé István

Minden bizonnyal a jelenleg is zajló pusztulás pontos dokumentálása mellett fontos lenne a jövőben a vízi élőlényegyüttesek, így a fajgazdag makrogerinctelen faunát is nyomon követni, monitorozni, és szükség esetén segíteni a működőképes fajegyüttesek újbóli létrejöttét.

Dr. Máthé István – mikrobiológus, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Dr. Zsigmond Andrea-Rebeka – kémikus, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Dr. Málnás Kristóf – rovarász, Horizont Természtvédelmi és Tudományos Egyesület

korábban írtuk

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
2026. június 11., csütörtök

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet egy önkormányzat az aszfalt hiánya miatt

Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakó javára.

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet egy önkormányzat az aszfalt hiánya miatt
Hirdetés
Hirdetés