Hirdetés

A magyarságot érő jogsérelmekről tárgyalt Tőkés László és Lomnici Zoltán

A magyarországi Emberi Méltóság Tanácsa felkérte Tőkés Lászlót, hogy az európai fórumokon vesse fel a határon túli magyarságot érő sorozatos jogsértéseket.

Krónika

2011. május 13., 15:212011. május 13., 15:21

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke nagyváradi irodájában fogadta pénteken Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét és Szunai Miklóst, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkárát.

A közös sajtótájékoztatójukon Lomnici Zoltán elmondta: az Emberi Méltóság Tanácsa az elmúlt időszakban egyfajta tényfeltáró körúton vett részt a Kárpát-medence magyarlakta területein, ennek tapasztalata alapján állíthatja, hogy kilenc évtizeddel a trianoni békediktátum után, a határon túli magyarság olyan emberi jogaiért kell ismét síkra szállni, amelyek akkor evidensnek tűntek és a gyakorlatban megvalósultak.

Felvidéken és Erdélyben a magyar anyanyelv használatának jogát politikai erőn vonják kétségbe, és sokakat hátrány ér a magyar nyelv használatáért, a kétnyelvű feliratok több, Magyarországgal szomszédos országban folyamatosan vita tárgyát képezik – sorolta az elnök. Hozzátette: a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása évtizedek óta problémát jelent és a tisztán magyarlakta területeken is csak komoly harcok árán lehet elérni, hogy magyar történelmi alakokról nevezzenek el utcákat.

Az év első harmadában csaknem húsz magyar emlékhelyet, illetve szobrot gyaláztak vagy rongáltak meg – emelte ki Lomnici.

Konkrétumokra is kitért a magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke: Felvidéken meggyalázták, majd megrongálták Esterházy János szobrát, Kárpátalján megrongálták, majd meggyalázták a vereckei honfoglalási emlékművet, Ungváron letörték a Petőfi-szoborról a kardot, Erdélyben idén 15 magyar szobrot, emlékművet és emlékhelyet rongáltak meg, köztük az aradi Szabadság-szoborcsoportot, Wass Albert síremlékét és Nagyváradon nyolc emlékművet, köztük Szacsvay Imre szobrát. Délvidéken a magyarirtás több emlékhelyét gyalázták meg és letakarták, sőt, egy párt le akarja bontatni Damjanich János szobrát Adán – mondta.

Lomnici arra is felhívta a figyelmet, hogy a jogsértéseket több országban politikusok követték el és mindenütt jelentős médiafelületet kapnak a szélsőséges magyarellenes pártok, például Felvidéken magyarellenes óriásplakátok jelentek meg országszerte.

Tőkést kérték fel a jogsértések európai ismertetésére

Lomnici Zoltán bejelentette: az Emberi Méltóság Tanácsa, miután tárgyalt a felvidéki, kárpátaljai és délvidéki magyarság vezetőivel, felkéri Tőkés László püspököt, az EP alelnökét, akit a magyarság nemzetközileg elismert, hiteles képviselőjének tartanak, hogy az európai fórumokon vesse fel a sorozatos jogsértéseket, különös tekintettel arra, hogy az uniós és más szervek Magyarország esetében részletesen és lankadatlanul vizsgálják az emberi, kisebbségi jogok betartását.

Tőkés László erdélyi képviselő elfogadta a felkérést, mivel – mint mondta – az Európai Parlamentben mint a Jogi Bizottság tagja munkája során – többek között – eddig is az emberi jogok és az emberi méltóság védelmében tevékenykedett.

Az EP alelnöke rámutatott: „az emberi méltóság keresztény szempontból a teremtett ember Istenarcúságára vezethető vissza, másfelől pedig – szemben az álliberális felfogással – az egyéni jogok nem függetleníthetőek annak a közösségnek az állapotától, amelynek az adott személy a tagja”. Éppen ezért – tette hozzá – jogosan vetődik fel a nemzeti méltóság kérdése: példának okáért Szlovákiában az egész magyar közösséget, tágabb értelemben pedig a magyar nemzetet megsértik méltóságában azáltal, hogy elvitatják jogukat az anyanyelvük használatától. Hangsúlyozta, az Unióban annál is inkább fontos a kérdés napirenden tartása, mivel miközben Magyarországot folyamatos célkeresztben tartják az emberi méltóság és az emberi jogok vélelmezett megsértése tárgykörében, aközben egész Európa hallgat a Benes-dekrétumok 21. századi továbbélése kapcsán. A kettős mércét nem fogadhatjuk el, jelentette ki az EP-képviselő.

Tőkés László hozzátette: Romániában egészen elképesztő módon politikai szintű sérelmek érik a magyarságot: míg Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Traian Băsescu román államfő összeesküvését képzeli az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megalapítása mögé, amely Románia érdekei és az RMDSZ ellen irányulna, addig a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szövetségese, Bogdan Diaconu, a szekusok pártja, a Konzervatív Párt (PC) elnöke egyenesen betiltaná az etnikai pártokat. Huszonegy évvel a rendszerváltozás után ott tartunk, hogy a román politikum a demokratikus értékeket vitatná el a magyar közösségtől – mutatott rá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Szunai Miklós főtitkár a sajtótájékoztató zárásaként bejelentette: az Emberi Méltóság Tanácsa őszire Dunaszerdahelyen szeretne szervezni egy nemzetközi koncertet az emberi méltóságért, amelyen elsősorban Kelet- és Közép-Európa művészei lépnének fel, hiszen a kultúra a legjobb eszköz a nemzetek közötti békesség megteremtéséhez. A helyszín választása nem véletlen, válaszolta újságírói kérdésre Szunai, Tőkés László hozzátette: a nemzetközi művészeti esemény a „jóval győzd meg a gonoszt” jegyében szerveződik.

Szélsőséges kiadványt terjesztenek a romániai vonatokon

A hetilap egyik számának fejléce

Lomnici Zoltán ehhez kapcsolódva jelezte: nemrégiben a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben konkrétan Tőkés László meggyilkolására uszított bizonyos Florin Bucovianul. „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?” – teszi fel a kérdést Tőkés Lászlóra utalva egyik nemrég megjelent cikkében a Ştefan cel Mare hetilap.

A Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt a Román Vasúttársaság (CFR) járatain terjesztett lap Florin Bucovianul tollából származó cikke rendkívül durva hangnemben ír az EMNT elnökéről egy korábbi nyilatkozata kapcsán, miszerint „a magyarok nem jövevények Erdélyben, hanem elvesztették hazájukat/országukat”, és az általa vezetett szervezet arra törekszik, hogy törvénybe iktassák a kisebbségek kollektív jogait.

„Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen bozgor? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol megkapta mindazokat a jogokat, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Miért nem költözöl Magyarországra, miért nem hagyod el ezt az országot, ha nem tetszik neked valami?” – olvasható az önmagát nemzetinek, politikainak és függetlennek nevező, Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért küzdő kiadványban, amelynek munkatársa ezután felteszi a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót röpítene ennek a hazaárulónak a fejébe?” A szerzőként feltüntetett név valószínűleg a két kiadvány igazgató-főszerkesztője, Mihai-Florin Nahorniac álneve.

Az önmagát a közgazdasági tudományok doktoraként és a román hadsereg tartalékos tábornokaként feltüntető Nahorniac nem ismeretlen a hazai közéletben: korábban megpályázta már az államfői, valamint Bukarest főpolgármesteri tisztségét, és olyan, a politikai palettán sok vizet nem zavaró alakulatokat hozott létre, mint például a Szabad Román Republikánus Szocialista Demokratikus Párt. A szélsőséges hangvételű lapok vezetője egyébként előszeretettel állítja magáról, hogy szoros kapcsolatot ápol a világ befolyásos politikusaival, közöttük Tony Blair volt brit kormányfővel, Jacques Chirac volt francia államfővel vagy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel.

A Krónika szerette volna megszólaltatni az ügyben Nahorniacot, aki azonban többszöri próbálkozásunkra is elutasította a válaszadást. Hasonlóképpen megpróbáltuk megtudakolni a CFR-től, van-e köze a vasúti társaságnak az uszító kiadványokhoz, a cég szóvivője azonban nem válaszolt hívásunkra.

Tőkés László az eset kapcsán azt nehezményezte, hogy a Román Vasúttársaság –mint állami vállalat – járatain ilyesfajta uszító anyagokat minden további nélkül, senki által nem zavartatva lehet terjeszteni. Újságírói kérdésésre jelezte, hogy fontolóra veszik a jogi lépések megtételét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés