
A műemléképület a korszerűsítése után a Makovecz-program vendégtanárainak és a szakkollégiumoknak biztosít majd helyet
Fotó: Gazda Árpád
A magyar állam 560 millió forinttal támogatja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) legújabb kolozsvári épületének felújítását – jelentette be pénteken az épület udvarán tartott rögtönzött sajtótájékoztatón Hankó Balázs, a magyar kormány kultúráért és innovációért felelős minisztere. A Jókai (Napoca) utca 5. szám alatti épületet a Makovecz-program keretében 2021-ben vásárolta meg az egyetem a korábbi tulajdonosoktól, hogy vendégtanári lakásokat, vendégszobákat, és szakkollégiumokat alakítson ki benne.
2024. augusztus 23., 16:292024. augusztus 23., 16:29
2024. augusztus 23., 17:022024. augusztus 23., 17:02
A majdani vendégtanári lakások és szakkollégiumok otthona a város szívében, a főtér sarkán álló New York Szálló szomszédságában áll. Az egyemeletes, patkó alakú épület utcai homlokzatát saját forrásból újította fel az egyetem. Legutóbb akkor lehetett hallani az ingatlanról, amikor 2023 novemberében bejelentették, hogy ide költözik a Kolozsvári Magyar Diákszövetség.
A versenyképességet és az identitás megőrzését szolgálja a Makovecz-program keretében megvásárolt épület felújítása is. Úgy vélte: „jó hatással lesz a 2000 négyzetméterre az 560 millió forint” (7 millió lej – szerk. megj.). Az épület pedig láttatni fogja, hogy a magyar nemzet a jövőre teremtetett. Ezt a jövőt pedig az erdélyi magyar fiatalok úgy tudják megerősíteni, hogy „kreatívak, okosak, csavaros észjárásúak, és ezzel a furfanggal őrzik és erősítik a nemzeti tudatot”.
Kató Béla püspök, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter és Tonk Márton, a Sapientia rektora a doorstep sajtótájékoztatón
Fotó: Gazda Árpád
Kató Béla erdélyi református püspök megjegyezte: különleges az egyetem kolozsvári helyzete, hiszen itt a város szívében sikerült ingatlanokat vásárolnia. Megjegyezte: a rektori hivatalnak otthont adó Bocskay-háznál központibb épületet el sem lehet képzelni Kolozsváron. De azt is felidézte, hogy nem rég adták át a város főterén álló egykori Melody szálloda felújított épületét, a vendégtanári lakásoknak otthont adó épület alig ötven méterre fekszik a főtér sarkától, és a Tordai út elején épített egyetemi épület is közel van a város központjához. Megjegyezte: Marosvásárhelyen nem sikerült a központban maradni, ott csak a város határában, Koronka falu területén tudták felépíteni a Sapientia campusát. Cserében viszont olyan nagy területet szereztek, amely megvásárlása ma már nem lenne lehetséges.
A püspök elmondta: azért van szükség ezekre az épületekre, mert az erdélyi és a kolozsvári magyarság csakis az intézményeiben maradhat meg és élheti túl a nehéz időket. „Kellenek az ilyen szigetek, területek, várak, ahol önmagunk lehetünk. (…) Míg az egyik intézménytől elmegyünk a másikig, az úton ugyan idegen környezetben haladunk, de ha megérkeztünk, akkor itt otthon vagyunk.
Kató Béla arra is kitért, hogy nem a budapesti politika akarja befolyásolni az erdélyiek életét. „Nekünk vannak céljaink, terveink, nekünk van programunk, és ehhez kérjük a támogatást” – fogalmazott az egyházi vezető.

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elhagyja a Petőfi Sándor (Avram Iancu) utca 21. szám alatt található székhelyét, ahol három évtizeden át működött, és a Sapientia egyetem közbenjárásának köszönhetően a Jókai utcában lel otthonra.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora felidézte: az egykor várfallal körülvett Kolozsvárnak minden irányba volt kapuja, és immár a Sapientia tudományegyetemnek is megvannak az északi, keleti, déli és nyugati épületei Kolozsvár belvárosában. A rektor az egész erdélyi magyar közösség nevében megköszönte a magyar kormány támogatását.
Tonk Márton felidézte: a műemlékként besorolt épületet a 19. század végén építette egy kolozsvári család. Az emeleti szobákban lakást alakítottak ki, a földszinti termekben a kezdetektől üzletek működtek. Megjegyezte: az épület megvásárlását már 2018-ban kormányhatározat tartalmazta, de végül csak 2021-ben sikerült aláírni az adásvételi szerződést a Veress család képviselőivel.
Megjegyezte: azon is elgondolkoznak a jövőben, hogy a Kolozsvári Magyar Diákszövetséget is megtartsák az épületben. A rektor szerint a most bejelentett magyarországi kormánytámogatás biztosan nem lesz elég a felújításra, de ezt kipótolják saját forrásokkal is.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári ingatlana a Jókai (Napoca) utca 5. szám alatt
Fotó: MTI/Kiss Gábor
A Krónika kérdésére, hogy fenntartható marad-e a Sapientia egyetem akkor is, ha olyan idő köszöntene be, amikor Magyarország nem tudja már támogatni, mindhárman válaszoltak. Hankó Balázs miniszter úgy vélte: nem vetődhet fel, hogy a magyar kormány ne a magyar nemzetben, és ne a Kárpát-medencei magyarságban gondolkozzék. A Sapientiának eddig nyújtott támogatás a következő időszakban is biztosított. Hozzátette: az egyetem vezetőivel az erdélyi felsőoktatási térben megtehető előrelépésekről is egyeztetett.
Kató Béla szerint a hideg racionalitás talaján állva, hideg fejjel gondolkodva arra a következtetésre is lehet jutni, hogy nem érdemes semmit tenni, mert „bizonytalan a sorsunk, az életünk”. Ő azonban a cselekvésnek a híve. Megjegyezte: sokan azt is megkérdezték tőle: nem fél-e, hogy megint elveszik a magyar közösségtől a felépített, felújított épületeket.
Fotó: Gazda Árpád
Tonk Márton szerint nem lenne helyes, ha az erdélyi magyar közösség mindenért Magyarország felé „nyújtaná a markát”. A rektor azt tartotta feladatnak, hogy ahol lehet, teremtsék meg a saját lábra állás feltételeit. Hozzátette: a Sapientia egyetem éves költségének a 75 százaléka származik a magyar kormány támogatásából, a fennmaradó 25 százalékot az egyetem egyéb, saját forrásokból biztosítja. „Az a dolgunk, hogy ezt a 25 százalékot addig vigyük fel, ameddig csak tudjuk” – magyarázta a felsőoktatási intézmény vezetője. Ugyanakkor megjegyezte: nagy nyugalmat jelent számukra a magyar kormánnyal meglévő erős stratégiai szövetség, amely lehetővé teszi, hogy az egyetem dolgait „nyugodt lélekkel, szép tempóban, jó lelkiismerettel” intézzék.

Egyházi és világi főméltóságok részvételével avatták fel pénteken Kolozsvár egyik ikonikus épületét, a magyar állam támogatásával megvásárolt, felújított egykori Központi Szállót, amelyet a Sapientia Tudományegyetem és az Erdélyi Hagyományok Háza használ.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.
szóljon hozzá!