
A kétfordulós polgármester-választást támogatja Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy elöljárója, aki csütörtöki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta: az egy- és kétfordulós voksolásnak is megvannak az előnyei és hátrányai, de az utóbbi nagyobb legitimitást biztosít a győztesnek.
2016. január 22., 13:342016. január 22., 13:34
A városvezető úgy vélekedett: az egyfordulós választás általában a tisztségben levő polgármesternek kedvez. „Négy évvel ezelőtt, amikor bevezették az egyfordulós választást, készültek különböző tanulmányok, amelyekből az derült ki, hogy általában a második fordulóban is ugyanaz a jelölt nyer, mint az elsőben, így leginkább megtakarítás miatt döntöttek az egy forduló mellett” – vélekedett Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy elöljárója ugyanakkor emlékeztetett: amikor Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelenlegi elnökének javaslata nyomán elfogadták azt a rendeletet, amelynek alapján a polgármesterek átiratkozhattak egyik pártból a másikba, a szociáldemokraták országos szinten 1100 polgármesterrel rendelkeztek, míg a nemzeti liberálisok (PNL) és a demokraták (PDL) összesen 1600 elöljáróval, a politikai migrációval pedig ez az arány megfordult – közel hatszáz polgármester csatlakozott a PSD-hez.
„Ebben az országban mindig az érdekek alapján és nem az elvek mentén hozzák meg a döntéseket” – szögezte le Antal Árpád. A székelyföldi polgármester egyébként a közelmúltban jelentette be, hogy még nem döntötte el: az idei önkormányzati választásokon megméretkezik-e harmadik mandátumáért – azt azonban hangsúlyozta, hogy amenynyiben nem indul a választásokon, nem fog más tisztséget elvállalni, hanem visszavonul.
Nemrég Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke a civil társadalom nyomására hivatkozva kérte a kormánytól, hogy módosítsa a választási törvényt, Dacian Cioloş miniszterelnök azonban a hét elején leszögezte: nem fogják sürgősségi rendelettel egyről kétfordulósra változtatni a polgármester-választást.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!