Hirdetés

A jövőben is támogatja a megyeháza a háromszéki vidékfejlesztést

Hat, a vidékfejlesztést célzó program folytatásáról döntött csütörtöki ülésén a Kovászna megyei önkormányzat. 

Bíró Blanka

2016. december 22., 17:102016. december 22., 17:10

2016. december 22., 17:112016. december 22., 17:11

Tamás Sándor tanácselnök rámutatott: évek óta beszállnak a falusi kultúrházak, tanintézetek, orvosi rendelők, sportpályák felújításának finanszírozásába, ezenkívül játszótereket építenek, igény szerint pedig a délutáni iskolai foglalkozásokra is adnak pénzt. Ezeknek a projekteknek a támogatására elvileg kormányprogramok is léteznek, a kabinet azonban mintegy öt–hat éve csak a vízvezeték, valamint a csatornahálózat kiépítését, utak aszfaltozását finanszírozza, egyéb vidékfejlesztő tervekre pedig nem különítenek el pénzt a központi költségvetésben, így a megyei önkormányzat próbálja átvállalni ezeket.

Kovászna megye tanácsa 2009-ben indította el a pályázati rendszerben működő, a helyi önkormányzatokkal partnerségben finanszírozott programokat, négy évvel ezelőtt pedig több területre is kiterjesztette. Az elmúlt években összesen 2,6 millió lej értékben ítéltek meg különböző támogatásokat. Eddig 93 vidéki kultúrotthont, 33 sportpályát, 16 orvosi rendelőt, 11 iskolát és óvodát újítottak fel, és 27 játszóteret építettek – összegzett Tamás Sándor.

A projekteket egyenként általában 10 ezer lejjel támogatják, az egyik feltétel pedig, hogy a helyi önkormányzatnak is ugyanennyivel kell beszállnia, sokszor ugyanakkor a közbirtokosságok és más helyi szervezetek, magánszemélyek is felsorakoznak az ügy mellé – közmunkával, építőanyaggal, pénzzel segítenek. Az infrastruktúra korszerűsítése mellett a programnak más hozadéka is van, például a vidéki kultúrházak felújítása nyomán újraindult az érintett településeken a kulturális élet, korábban ugyanis nem tudtak például színházi előadást vendégül látni vagy bált tartani.

Csütörtökön arról is döntöttek, hogy a program folytatására a jövő évi költségvetésben különítenek el keretet. A testület ellenkezés és vita nélkül szavazta meg a tervezeteket, a sportpályák támogatása kapcsán ugyanakkor Fazakas Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője javasolta, hogy a tízezer lejes részfinanszírozást kétszerezzék meg, viszont csak azoknak a településeknek adjanak pénzt, ahol valóban megbecsülik a sportlétesítményeket, és számos ilyen jellegű eseményt szerveznek. A javaslatot végül elvetették, és eredeti formájában szavazták meg a határozatot. Tamás Sándor azzal érvelt: minden évben lehet pályázni, így a falvak többször hívhatnak le pénzt a pályák korszerűsítésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés