
Fotó: Bálint Eszter
2011. június 11., 16:242011. június 11., 16:24
A szertartást megelőzően Orbán Szabolcs, a Szent István Erdélyi Ferences Rend tartományfőnöke köszöntötte az egybegyűlteket, akik fáradtságot nem ismerve, az időjárással dacolva jöttek el a szent helyre. „Zarándokolni ma már nem könnyű, hiszen rengeteg külső és belső akadályt gördít utunkba az élet, amelyek el akarnak választani Istentől. Ezek legyőzése az igazi zarándoklat kihívása” – mondta. A rendtartomány főnöke ugyanakkor azt kívánta az egybegyűlteknek, „mindannyian lehessünk olyan zarándokok, akik Mária által eljuthatnak Jézushoz” – fűzte bele az idei pünkösdi búcsú mottóját („Mária által Jézushoz!”) köszöntőjébe.
A szertartás keretében Spányi Antal székesfehérvári püspök, a Csíkszereda testvértelepüléséről érkezett egyházi elöljáró rámutatott: Csíksomlyó szent hely az ott élő székelyek és a világon szétszóródott magyarok számára. „Immár 445 éve az itt élők hitük védelmében összefogtak és megóvták az ősi katolikus hitet, itt imádkoztak Máriához, aki meghallgatta őket” – hangzott el. Beszédében kifejtette, hogy felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért. A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra. Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és nem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket. „Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad megijednünk: tiszta a szándékunk, nemes az akaratunk” – mondta a püspök.
Spányi hangsúlyozta, az utódoknak törekedniük kell arra, hogy méltók legyenek az olyan nagy elődökhöz, mint Szent István, Szent Imre és Szent László, és akárcsak ez utóbbiaknak, a mai embereknek is szembe kell szállniuk azzal, ami tűnhet modernnek, lehet hangzatosan csábító, de végül ártalmas, és nem az épülésükre, hanem romlásukra szolgál. „Fontos, hogy az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfelé nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást” – fogalmazott a püspök, aki arra buzdította a résztvevőket, hogy ápolják a családi kötelékeket, örömmel fogadják a gyermeket, és óvják az életet a fogantatástól a természetes halálig. Hozzátette: fel kell ismerni, és el kell fogadni, hogy felelősek vagyunk sorsunkért, jelenünkért, jövőnkért. „Nincs idő a sajnálkozásra, tehetetlenségre, a panaszkodásra, hiszen lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élni kötelességünk” – mondta a szónok.
Spányi Antal szerint az összefogás ereje képes új irányba terelni a magyarság sorsát, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a következő nemzedékeknek úgy adjuk át azt az örökséget, amit kaptunk, hogy ők többre jussanak. De ehhez el kell vetni az önzést – mondta a püspök –, és vállalni kell a felelős gondolkodásból fakadó áldozatot. Spányi szerint a felemelkedés feltétele az erkölcsi megújulás, ennek útját kell járniuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Az első zarándokcsoportok már a péntek esti órákban megérkeztek Csíksomlyóra, de az emberek zöme szombaton reggel érkezett a búcsúhelyre. A zarándokok végigvonultak a csíksomlyói ferences templomhoz vezető Szék útján, amelynek szélén az idén is lacikonyhák várták a megéhezőket, de különböző kézművestermékeket is árusítottak. Az idén az erdélyi keresztaljákhoz, a búcsús közösségekhez csatlakozott egy-egy magyarországi csoport is, akik együtt mentek fel a két hegy közötti nyeregbe. Az oda vezető úton végig összefüggő embertömeg volt látható. A város központjában a forgalmat lezárták, így a zarándokok akadálymentesen közelítették meg a búcsú helyszínét.
Pünkösd vasárnapján Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz látogattak el a zarándokok, ahová idén a Budapestről induló Székely gyorssal és a Sopronból érkező Csíksomlyó expresszel 1500 magyarországi vendég érkezett. A zarándokokat csángó népviseletbe öltözött helybéliek várták zenével, énekkel, friss pogácsával. A déli harangszót követően szabadtéri szentmise kezdődött a kontumáci kápolnánál, amelyet Salamon József helyi plébános celebrált, ünnepi beszédet pedig Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter mondott. A közösség erejének fontosságáról beszélve kiemelte: „a magyarság jövőjét nem a múltja dönti el, hanem az, hogy itt és most mit teszünk meg egymásért.” A tárcavezető úgy fogalmazott, mára világossá vált, hogy a csíksomlyói búcsú nemcsak hatalmas vallási esemény, hanem a magyarság lelki újraegyesítésének kiemelkedő színtere is – fogalmazott a tárcavezető, aki a rendezvény végén koszorút helyezett el a kontumáci háborús emlékműnél. A politikus részt vett a Tatros folyón átívelő, a 20. század elején épült, magyarországi támogatással felújított híd avatóünnepségén is, és részt vett a csíksomlyói Fodor-házban tartott ünnepségen, ahol a Magyar Művészetért Árpád-díját adta át Gergely István plébánosnak, az árván maradt fiatalokat befogadó Csibész Alapítvány vezetőjének.
| Matthew Festing, a Máltai Lovagrend nagymestere, bíboros, vatikáni államtitkár is részt vett a csíksomlyói búcsún, aki Puskás Bálint alkotmánybíró meghívására látogatott a Székelyföldre. A rangos vendég a hétvégén Mikóújfaluban megtekintette a szeretetszolgálat háromszéki székhelyét, Sepsiszentgyörgyön a helyi elöljárókkal találkozott, majd a Krisztus Király katolikus templomban a szentmise után a romániai szolgálat húszéves tevékenységéért nyújtott át emlékplaketteket a szervezet helyi képviselőinek. |
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!