Hirdetés

A határon túli reformátusok helyzetéről tárgyalt a generális konvent

A határon túli reformátusok helyzetéről, az utóbbi egy év eredményeiről és a kettős állampolgárság intézményéről tárgyalt az egységes Magyar Református Egyház vezető szerve, a generális konvent keddi temesvári plenáris ülésén.

MTI

2011. június 22., 12:332011. június 22., 12:33

Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke kiemelte, hogy a Kárpát-medencei egységtörekvések kedvező fogadtatásra találtak a magyar reformátusságon kívül is. Nemcsak a Debrecenben 2009-ben történt egyesülést üdvözölték ugyanakkor, hanem az is, hogy 2010-ben az amerikai Grand Rapdis-ben is egységesültek az addig különálló református világszövetségek - mutatott rá.

A püspök szólt egyebek mellett a Kárpát-medencei iskolák és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház csatlakozásának ügyéről, a Lévay József Református Gimnázium fennállásának 450. évfordulójáról és a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozójáról (a jelenlegi ülés is része a májustól októberig tartó rendezvénysorozatnak).

A püspök az egység látható jeleként említette a fehérgyarmati emlékművet, a Kárpát-medencei közös tanévnyitót, és azt, amikor táblát avattak Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emlékére Gyulafehérvárott. 
Bölcskei Gusztáv beszámolt továbbá a Kárpát-medencei Rádiótanács megalakulásáról, illetve a kárpátaljai református iskolák számára összegyűjtött 11 millió forintról. A legfontosabb pillanatnak azt nevezte, amikor a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház jelezte, hogy ugyan fenntartással, de csatlakozik az egységes Magyar Református Egyházhoz. \"A kettős állampolgárság az egyes emberek eléréséről, az autonómia pedig a közösségek eléréséről szól\" - mondta temesvári előadásában Répás Zsuzsanna, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Az MRE zsinatának tagja áttekintést adott a nemzetpolitika elmúlt húsz évéről is.

A kettős állampolgárságról és az autonómiáról elmondta: ezek a kisebbségek viszonyát rendezik mind az anyaországban, mind pedig saját országukban. Hangsúlyozta: a kettős állampolgárság nem érinti az egyén viszonyulását az országhoz, ahol él. \"Szlovákiában nem érinti a szlovák állammal való viszonyt az állampolgárság. A célunk az volt, hogy a magyarokat ne lehessen ne magyarnak tekinteni az anyaországban\" – jelentette ki a helyettes államtitkár.

A határon túli magyar közösségek többségi államhoz fűződő viszonyának megoldása az autonómia. Ahol ez Nyugat-Európában már megvalósult, ott harmonikussá vált a közösségek viszonya - közölte. Az autonómiának  - mint mondta - sok fajtája van, hozzátéve: \"ha létrehozunk olyan intézményeket, ahol az emberek megélhetik a magyarságukat, legyen az óvoda, kulturális központ, egyetem, vagy éppen egyház, már az autonómiának minősül\".

Temesvár református esperese, Fazakas Csaba köszöntőjében elmondta: Temesvár valamikor magyar többségű város volt, jelenleg lakosságának csak 7,26 százaléka magyar, ebből négy gyülekezetben 2500 református él, az egyházmegyében összesen 6300. Mint mondta, \"Temesvár a reformátusok Mekkája\", amelyet minden magyarnak érdemes lenne legalább egyszer meglátogatnia, hogy lássa: honnan indult el a romániai modern demokrácia 1989-ben.

Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke azt mondta: súlyos problémát jelent számukra az elvándorlás, ezért programokat szervezek a fiatalok szülőföldjükön tartásáért. Az egyházkerület nehéz anyagi helyzetben van, az állami és egyéb támogatások elapadóban vannak, nem tudják használni a visszaszerzett földeket, és nincsenek bérbe adható ingatlanjaik sem, központi járulékokból élnek - mutatott rá.

A generális konvent évente ül össze, év közben az elnökség és az operatív bizottságok biztosítják a munka folyamatosságát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés