A gyár megy, a zagy marad

„Amikor az oroszok átvették a céget, leszögezték, hogy nem vállalják a korábbról felgyűlt salak eltakarítását. Egy nagybányai iroda felmérte a termelést, és az alapján a tulajdonos csupán a biharpüspöki zagytározók 3,5 százalékát, valamint a Borsi út felőli tározó 15 százalékát használta, így a vállalat a lefedés és semlegesítés 9,5 százalékát vállalja magára” – magyarázta a Krónikának Erdei Ferenc, az orosz Ruskii Alumini konszern leányvállalata, a Cemtrade igazgatója. A volt Alumina vezetője jól ismeri a helyzetet, hiszen 1975 óta dolgozik az 1965-ben megnyitott gyárban.

A gyárra nem akadt új vevő

A rendszerváltásig nem is volt probléma a gyártással, a nyolcvanas években még évi 225 ezer tonna alumíniumoxidot állítottak elő a bauxit kilúgozásával a slatinai alumíniumgyár számára. Fénykorában még 1200 alkalmazottal működött, miközben napjainkban már csak öt személy szerepel a „fizetéslistán”.

A kilencvenes évek ipari hanyatlása ugyanis az Aluminára is hatással volt, és bár 2000-ben az oroszok az üzem fellendítésének céljával vásárolták meg, az alumínium alacsony ára és a hőenergia magas tarifája miatt sikertelen volt a kísérlet, így 2006 decemberében végleg bezárták.

Ehhez az is hozzájárult, hogy Románia európai uniós csatlakozásának előtárgyalása során hoztak egy rendelet, amely alapján a váradi zagytározókat be kellett zárni és a teljes, 1930-as évekbeli technikát alkalmazó gyárat át kellett volna alakítani.

Az oroszok amúgy próbáltak árkedvezményt kérni a helyi hőerőműtől, ám erre a helyi önkormányzat nemet mondott. Az oroszok az elmúlt hét évben még a csarnokokkal együtt próbálták meg értékesíteni, de az első konkrét ajánlatot nem fogadták el, később pedig már áron alul sem volt rá kereslet. Emiatt döntöttek a tavaly úgy, hogy az ipari szempontból kedvező fekvésű, közel 30 hektáros telket üresen értékesítsék.

Természet versus szakértelem

Amint Erdeitől megtudtuk, a berendezéseket már korábban eladták, és immár a fő épületcsoport hatvan százaléka is a múlté. Jelenleg még néhány engedélyre várnak ahhoz, hogy a hátralévő struktúrákat is lebonthassák, a Biharpüspöki és a Bors felőli, összesen mintegy 40 hektárt felölelő tározók sorsa viszont megoldásra vár. Az igazgató rámutatott arra, hogy Püspökiben – ahol a volt kavicsbányákat használták a salak tárolására – már 2001 óta nem működik a tározó.

„Azóta ott már cukorrépa terem, tehenek legelésznek, a régebben még felszálló vörös por sem okoz már gondot” – magyarázta az igazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy korábban vettek át a cukorgyártól iszapot és azzal fedték le.

Nagyjából hasonló a helyzet a Borsi úton, a Sinteza gyár melletti, önkormányzati tulajdonban lévő parcella esetében is, annak 2006-os lezárása óta a talaj szintén természetes regenerálódásnak indul. „Ez persze nem megoldás” – ismerte el Erdei, aki szerint a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő, ám igen költséges semlegesítés csak akkor oldható meg, ha tisztázódik, hogy a többségi rész kinek a felelőssége.

Engedélyre várva

A bontásokhoz egyébként már megkapták a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség jóváhagyását, csakhogy az épületek és a zagytározók ügye két különböző dolog – mutatott rá Mihaela Crăciun, a hivatal illetékese.

Elmagyarázta, hogy környezetvédelmi szempontból az ingatlanok lebontását rendben találták, ugyanakkor az eladáshoz benyújtott dokumentáció még elbírálásra vár. „Kiegészítő információkat kértem a vállalattól, így ezt a dossziét majd csak a pontosítások után tárgyaljuk” – mutatott rá az ügynökség szakembere.

Erdei tájékoztatása szerint amúgy a környezetvédelmi felügyelők is „rendszeres vendégek” a volt Aluminánál, legutóbb épp a héten volt egy szúrópróbaszerű vizsgálat. Minden nehézség ellenére azért bízik abban, hogy nyárára sikerül befejezzék a bontást, hiszen már vannak potenciális érdeklődők a telkekre. Az egyik ráadásul épp a volt zagytározók parcelláját használná, hogy ott napenergia-parkot létesítsen.

Uniós segítség?

„Vízügyi szempontból már nem okoznak problémát a régi zagytározók, de környezetvédelmi szempontból meg kell oldani a helyzetet” – mutatott rá érdeklődésünkre Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának műszaki vezetője is.

Az RMDSZ-es városi tanácsos ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy már amikor a négy évvel ezelőtti kolontári vörösiszap-katasztrófa kapcsán ellenőrizték a váradi tározókat, azok szolid állapotban voltak, több mint a felén már növényzet is van, ezért a ’80-as évekkel ellentétben immár a felszálló vörös por sem okoz gondot a városnak. „A talaj alatt ugyanakkor még mindig káros anyagok vannak, amiket környezetvédelmi szempontból semlegesíteni kell” – szögezte le Pásztor.

A felelősségvállalás szempontjából azonban a privatizációs szerződés nem egyértelmű. A hatályos törvények szerint a szennyezőnek kellene fizetnie, csakhogy az oroszok érkezése előtt a legtöbb vörösiszapot épp az állam termelte.

Pásztor szerint miután a még álló épületeket lebontják, és a befektető értékesíti a telket, az új tulajdonosnak már tényleg nem lesz köze a volt zagytározókhoz. Az önkormányzatnak azonban jelenleg nincs anyagi lehetősége a terület semlegesítésére, így várhatóan csupán külső, európai uniós forrásokból tudják majd a későbbiek orvosolni a problémát.