
Fotó: Kristó Róbert
A vállalkozók igényeire reagálva faipari szakmai fórumot szervezett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. székelyudvarhelyi regionális képviselete pénteken. A konferencián több témakörben tartottak előadást.
2016. február 27., 12:512016. február 27., 12:51
„Az elmúlt időszakban a Székelyföldön megrendezett vállalkozói fórumokon, üzleti találkozókon több alkalommal felmerült, hogy térségünk egyik húzóágazata, a faipar tekintetében igény lenne egy olyan konferencia megszervezésére, ahol a helyi vállalkozók megfogalmazhatnák a munkájuk során felmerült szakmai kérdéseket” – magyarázta a fórumon Orosz-Pál Levente, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. székelyudvarhelyi regionális képviseletének vezetője.
A rendezvény további céljai közé tartozik, hogy a részvevők megismerhessék egymást, beszélhessenek a nemzetközi és hazai piacok alakulásáról, illetve tájékozódjanak a Kárpát-medencei üzleti lehetőségekről. Orosz-Pál azt is elmondta, hogy a konferencia megszervezését az Udvarhelyszéki Kis- és Közepes vállalkozások Szövetségének (UKKSZ) volt elnöke, Kelemen-Fehér Dénes is segítette.
„Nagyon megörültem, mikor meghallottam, hogy faipari témában lesz konferencia, hiszen ez a régió egyik húzóágazata. Gazdasági szempontból Székelyföld egyik legfontosabb kitörési pontja a faipar” – jelentette ki Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja.
Mint mondta, a Székelyföldnek az erdők az egyik legnagyobb kincse, elengedhetetlen ezeknek a „lehető legbölcsebb, legésszerűbb kihasználása.” Jelenleg a nyers fa eladása az, ami dominál, a konzul szerint azonban ez nem lehet jövőkép, minél több vállalkozásra van szükség, amely magasan feldolgozott termékeket állít elő, ezáltal értékeket teremtve.
„A fa feldolgozása több munkahelyet, megélhetést biztosít a Székelyföldön élő emberek számára” – fogalmazott Farkas, hozzátéve, hogy az ipari mellett a fa hagyományos feldolgozási módjait is meg kell őrizni. Utóbbi érdekében minél több mester embert kell képezni. Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága bejelentette a határon túli fiatal vállalkozások éve programot, amelynek részeként határon túli cégek kapnak lehetőséget ötleteik megvalósítására. Erre komoly összeget különített el a magyar kormány.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
szóljon hozzá!