
Fotó: Toró Attila
Leállította rétyi fűrészüzemének ideiglenes működését az osztrák a Holzindustrie Schweighofer – adta hírül honlapján a törvénytelen fakivágások ellen küzdő fogarasi Neuer Weg Egyesület alelnöke, Hans Hedrich.
2015. május 26., 17:532015. május 26., 17:53
Azt állítja, egy környezetvédőkből álló csoport „hosszas helyszíni szemle után” állapította meg, hogy a háromszéki gyárban szünetel a termelés. Hans Hedrich úgy fogalmaz, ezzel az osztrák befektető „gyakorlatilag elismerte, hogy eddig törvénytelenül működtette a rétyi üzemet”, és felszólította a hatóságokat, hogy továbbra se engedélyezzék a fafeldolgozó működését.
A környezetvédők egyébként következetesen fenyővágóhídnak nevezik az osztrák befektető romániai üzemeit, és azt állítják, hogy lopott fát is feldolgoznak a Schweighofer munkapontjain. „Nem tartom ezt nagy győzelemnek (mert nem az), de győzelem, mert a civil társadalomnak másodjára sikerült megálljt mondani ennek a cégnek. Első alkalommal 2013. augusztus 8-án, amikor a törvénytelen építkezéseket állították le” – írja Facebook oldalán Hans Hedrich.
Hasonlóképpen fogalmaz a sepsiszentgyörgyi Toró Attila is: a környezetvédő aktivista szerint „sikerült akkora hírverést csapni az engedély nélküli fűrészüzem beüzemeléséről, hogy ideiglenesen leállították a fenyővágóhidat. Csatát nem nyertünk, de egy kevéske időt igen!”.
Amint arról beszámoltunk, a civilek a hónap elején hívták fel a figyelmet, hogy bár nem rendelkeznek működési engedéllyel, a rétyi üzem tulajdonosai már áprilisban beindították a termelést. Ezt fotókkal is bizonyították, a gyár udvarán rönkök, fenyődeszkák és fűrészkorpahalmok voltak láthatók.
Akkor Gheorghe Neagu, a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatal igazgatója a Krónikának azt nyilatkozta, az engedélyeztetés elkezdődött, ennek a folyamatnak a része az is, hogy időközben zajlik a gyár műszaki ellenőrzése. Szerinte egy ekkora üzem több ezer köbméter fát is feldolgoz, amíg ellenőrzi a berendezéseket, és ezzel magyarázta, hogy a civilek deszkát és fűrészkorpahalmokat fényképeztek a rétyi üzem udvarán.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!