
Bankszámlát nyitott a Magyarok Világszövetsége (MVSZ), hogy megvásárolják azt a berecki ingatlant, mely Gábor Áron szülőházának a telkén épült.
2015. május 05., 19:382015. május 05., 19:38
A szövetség vezetői szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben kifejtik: „osztoznak abban a sokak által kifejezésre jutatott meggyőződésben, hogy a székely magyar nemzeti hős szülőházának telke, és az arra később, 1944-ben épített ház magyar – lehetőleg közösségi – tulajdonban kell maradjon mindörökre”.
Emlékeztetnek ugyanakkor, hogy „1944. március 15-én, a házat díszítő emléktábla avatásának napján Bereck még a Horthy Miklós nevével fémjelzett magyar királyság része volt”.
A világszövetség vezetői úgy tudják, hogy a ház tulajdonosa szorult anyagi helyzetében döntött az eladásról, és 25 ezer eurót kér az ingatlanért. Kezeskednek, hogy a bankszámlára összegyűlt pénzt az épület megvásárlására fordítják, az esetleg megmaradó többletpénzt pedig az adományozók beleegyezésével a MVSZ-székház beázó tetőszerkezetének a javítására használnák, írják.
Mint arról beszámoltunk, Dimény, Zoltán Bereck polgármestere szerint nem tudni pontosan, hol állt az ágyúöntő szülőháza, ezért 1944-ben a Berecki Ifjúsági Mozgalom erre a közelben álló, későbbi építésű magánházra helyezett emléktáblát. Az elöljáró lapunknak elmondta: nem bánja, ha adományokból megveszik az ingatlant, bár a faluban már van Gábor Áron Emlékház.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!