Hirdetés

Magyar közvetítők csaltak lépre 130 gyergyóit

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Rendőrségi feljelentést tett több gyergyószéki munkás, mivel magyar közvetítők becsapták őket. Mint kiderült, magyarországi illetőségű személy vette fel a Western Union pénzküldő szolgálat több magyarországi kirendeltségén azt az összeget, amit egy interneten talált munkaajánlatra fizettek be a gyanútlan építőipari munkások. A 130 Gyergyó vidéki építőmunkás fejenként 70 eurót fizetett németországi munka reményében a cég helyi megbízottjának.

Jánossy Alíz

2011. március 03., 10:462011. március 03., 10:46

Amikor arra került volna sor, hogy elutazzanak és elfoglalják állásukat – amiért az ajánlat szerint havonta 2000 eurót kaptak volna –, a külföldi cég képviselője eltűnt, a kárvallott emberek csupán Galati Izabellát, a helyi közvetítőt vonhatták felelősségre. Galati azonban éppúgy áldozatnak tekinti magát, mint a többi rászedett ember, annál is inkább, mert elsősorban közeli rokonait, barátait szervezte be a munkára, és mert, mint állítja, körültekintően járt el az ügyben. Galati Izabella egyébként feljelentést tett a gyergyószentmiklósi rendőrségen, három társával együtt tegnap elutazott Vácra, hogy az ottani rendőrségen is feljelentést tegyen  a váci illetőségű R. Róbert ellen, aki felvette a 8500 eurót.

Pénzüket követelik a rászedettek

„A jól fizető állás reményében a lista élére a saját nevemet írtam fel, festő-mázolónak jelentkeztem” – magyarázta a Krónikának Galati Izabella, aki egyébként egy szintén német pénzügyi tanácsadó cég gyergyószentmiklósi irodáját vezeti. Ottjártunkkor mondhatni egymás kezébe adták a kilincset a kárvallottak, akik vérmérsékletüknek megfelelő hangnemben – illedelmesen vagy szitkozódva – kérték számon Galatitól a munkavállalási engedélyek ügykezelésére kért 70 eurót. „Nyolc euró órabért ígértek, amit nagyon vonzónak találtam, tekintve, hogy itthon nagyon kevés a munkalehetőség” – panaszolta a gyergyóújfalvi László Dezső és társa, akik segédmunkásnak jelentkeztek egy németországi építőtelepre. Mint mondták, szeretnék minél hamarabb visszaszerezni a befizetett pénzüket, ha már elestek a külföldi állástól.

Segítőszándék és „komoly” ajánlat

Galati Izabella lapunknak elmondta, hogy rokonai, barátai kérésére kutakodott az interneten jól fizető külföldi állás után, így bukkant rá egy bizonyos Steven Lauren által feltett magyar nyelvű álláshirdetésre, amelyben németországi építőtelepre munkásokat keresett. Többszöri levélváltás után úgy érezte, hogy az ajánlat komoly, hiszen a németországi kapcsolattartó még a cég adatait is megadta, a Building Improvement amerikai cég honlapcímével együtt. „Most már tudom, hogy az amerikai cég adatait használták fel arra, hogy a kételyeimet eloszlassák” – magyarázta Galati, kifejtve, hogy csak ezután szólt a barátainak, ismerőseinek a lehetőségről. Mint mondta, nagyon komolynak tűnt az ajánlat annál is inkább, mert a magyarul levelező Steven Lauren minden kérdésére készségesen válaszolt, sőt munkavállalási engedélyt is elküldött Galati számára.

A szálak Vácra vezetnek

Galati Izabella még akkor sem fogott gyanút, amikor Steven Lauren azt kérte tőle, hogy a váci közvetítőjének a bankszámlaszámára küldje a pénzt. Akkor kezdett gyanússá válni a dolog, amikor kiderült, hogy nem érkeznek a munkavállalási engedélyek, és ezért Steven Lauren Galatit tette felelőssé, aki állítólag elírta a postai címet. Közben levélen keresztül megrovásban részesült a helyi közvetítő, a német ugyanis kifejtette, hogy vaskos fekbért kell fizetnie a cégnek, mert a késés miatt nem kezdhették időben a munkálatokat. Aztán február elején Steven Lauren közölte Galatival, hogy őt kirúgták a cégtől a munkaszerződések késése miatt, ám helyét K. Márk vette át. K. Márk február 13-án hívta fel Galatit, a beszélgetést közel húsz munkás hallgatta végig. K. Márk ekkor már másnap reggelre autóbuszt ígért, és kérte Galati elektronikus postaládájának a jelszavát, hogy „gyorsabban tudja átnézni” a 127 levélből álló levelezését Steven Laurennel. „Fogalmam nincs, mi ütött belém, hogy megadtam a jelszót” – mondta Galati, kifejtve, hogy néhány percen belül törölték a postacímét a rendszerből.

Galati Izabella ellen időközben többen is feljelentést tettek a rendőrségen, mint mondta, többször is kihallgatták, és nyilatkozatot írattak vele. Illetve megbüntették 5000 lejre személyi adatok idegen állampolgárnak történő kiszolgáltatása végett. A kihallgatások során a hölgy többször is jelezte, hogy a rendőrségnek inkább azok után kellene nyomozni, akik az ügy hátterében állnak, de érdemi segítséget még nem kapott. Elkeseredésében ahhoz a bankhoz fordult, amelyen keresztül átutalta a pénzt a váci közvetítő számlájára, így tudta meg, hogy a 8500 eurós pénzösszeget a váci illetőségű R. Róbert vette fel a Western Union több magyarországi fiókjánál. R. Róbert ellen tegnap tett hivatalos feljelentést a gyergyószentmiklósi rendőrségen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés