2011. július 21., 07:452011. július 21., 07:45
A Recultivatur projektben 12 ország vesz majd részt, ezek közül néhányan áthalad a Mária-út. A projekt kapcsán Borboly Csaba megyei tanácselnök tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a Romániában is épülő zarándokutat a közgyűlés is támogatja, hiszen úgy vélik, nemcsak a védett övezetek, műemlékek, a kulturális értékek jelenthetnek úti célt a turisták számára, hanem a vallási értékek is. „Szeretnénk, ha a turisták nemcsak egyszer egy évben jönnének el Csíksomlyóra, és szeretnénk, ha nemcsak oda látogatnának el, hanem Hargita megye, Székelyföld minél több olyan vallási értékkel, történelmi háttérrel rendelkező pontjára, amely eddig nem volt feltérképezve” – közölte Borboly.
Kelemen Gábor, a megyei tanács fejlesztési igazgatóságának munkatársa kifejtette, a program elsősorban a közös tudás átadására, a vallási-kulturális értékek felkutatására fektet hangsúlyt. „Rendkívül sok olyan vallási, kulturális értéke van a megyének, amely nincs megfelelően bemutatva, még mi magunk sem tudjuk mennyi mindennel rendelkezünk” – mondta Kelemen. A projekt során a résztvevő országok szakemberei szisztematikus felmérést készítenek, és térképen jelölik a különböző egyházakat, civil szervezeteket és önkormányzatokat. A projekt utolsó mozzanataként helyi vallásturizmus-fejlesztési ügynökséget hoznának létre, amely fiatalok képzésével, vallási turisztikai ajánlatok kialakításával, nemzetközi népszerűsítéssel, az európai kulturális utakhoz való csatlakozással foglalkoznának. Kelemen hangsúlyozta, a vallási turizmus fellendítésével egy-egy településen új munkahelyeket is teremthetnek, javítva az életszínvonalat. „Egy-egy kisebb faluban is felleltározzuk majd a vallási szokásokat, műemlékeket, és megfelelően népszerűsítjük ezeket” – fejtette ki a szakember.
A projekt összköltségvetése 3,2 millió euró, ebből Hargita megyének 230 ezer euró jut. A projekt kivitelezési ideje 30 hónap.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!