2011. november 07., 07:482011. november 07., 07:48
Az előzetes eredmények szerint 41 898 sepsiszentgyörgyi nyilatkozta azt, hogy magyar nemzetiségű, azaz az összlakosság 76,7 százaléka. A kilenc évvel ezelőtti népszámlálás adataival összehasonlítva, a városban 1,78 százalékkal nőtt a magyarság aránya. Az idei cenzus során 12 142 sepsiszentgyörgyi vallotta magát román és 417 roma nemzetiségűnek. A lakosság 22,2 százaléka tehát román, míg 0,8 százaléka cigány, a románok számaránya 0,83 százalékkal, míg a cigányoké 0,71 százalékkal csökkent. Sepsiszentgyörgyön kevesebb mint százan vallották magukat székelynek, az arányuk 0,3 százalékos, de az összesítésben ők is a magyarok között szerepelnek.
Antal Árpád szerint ennél is nagyobb lehetett volna a magyarság aránya, de a magyar családok egy része kiköltözött a környező falvakba. Így például a Sepsiszentgyörgytől öt kilométerre található Árkos lakossága gyarapodott leginkább Kovászna megyében. A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az általa ismertetett eredmények nem véglegesek, a hivatalos adatokat jóval később ismerteti a statisztikai hivatal.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.