Jól értjük és szeretjük egymást?

Első, második vagy sokadik gyerek

Meghatározó lehet egy ember életében, hogy hányadiknak született, fogalmazta meg az előadás során Ranschburg Jenő. Az első gyereknél a szülők még tapasztalatlanok, és a gyereknek árat kell fizetnie azért, hogy a két fiatalt szülővé nevelje. „A fürdetés az egyik legtisztább nevelési helyzet, a fürdetésből bármikor meg lehet mondani, hogy első, második vagy harmadik gyerek lubickol a kiskádban” – mondta a pszichológus. Az első gyerek fürdetése mindig nagy esemény, áthívják a szomszédnénit, nagymamát, hőmérőkkel mérik, hány fokos a fürdővíz. A második gyereknél az anya becsapja a könyökét a vízbe, utána rögtön a babát is, és már véget is ér a fürdetés. Az első gyereknél majdnem törvényszerűen jelentkezik a szülői szorongás.

Ezt az aggodalmat, a szorongást a gyerek megérzi, és ebben az atmoszférában maga is ilyen karaktervonásokat bont ki, állapította meg a tudós, aki szerint az elsőszülött gyerekek emiatt általában szorongóbbak, kortárs kapcsolataik nehezebben alakulnak, felnőttekkkel való kapcsolatuk viszont jobb, ugyanakkor teljesítménymotiváltak. A másodszülött „vagányabb”, a haverokkal remek a kapcsolata, róla mondják a szülők, hogy vág az esze, mint a borotva, de nem tanul. Az elsőszülöttek a „fehérgallérosok” szerte a világon, ők a minisztériumi osztályvezetők, a tudomány hétköznapi művelői,  szorgalmas, becsületes, okos emberek, akikből azonban hiányzik a szikra, ami a nagymellényű harmadiknál vagy negyediknél már megvan – fejtette ki Ranschburg, aki azt is kifejtette, hogy lezser, magabiztos szeretetet a szülő akkor tud adni, amikor az első gyereken már „kitanulta a szakmáját” – ezért lehetnek a második, harmadik gyerekek szabadon gondolkodó, kreatív szelleműek.

Ölelj át, engedj el, hagyj békén

A szülő és gyerek kapcsolatát három nagy szakaszra osztotta Morris Desmond angol etológus, mondta Ranschburg Jenő. Az első az „ölelj át szorosan” periódus, ez az élet első éve, amikor a gyereknek éreznie kell a biztonságot, amit a család nyújtani tud. A második szakasz a második-harmadik életévtől kezdődik, az „engedj el” vagy a „tegyél le”. A kisgyerek megpróbál a küszöbön túl is körülnézni a világban, ez a fokozatos leválás kezdete. Először adott a nagyon szoros testi kontaktus, aztán kezd távolodni, és serdülőkorra jön a „hagyjál békén” korszak.

Aztán megint eljön az „ölelj át szorosan” szakasz, csak ennek a tárgya már nem a szülő, hanem valaki más, mondta a pszichológus. Ranschburg Jenő szerint a „hagyjál békén” nagyon fontos szakasz, mert amelyik gyerek serdülőkorára nem jut el ehhez, gondjai lesznek az új „ölelj át szorosan”szakasz kialakulásával. A kortárs kapcsolatok, és ezen belül a heteroszexuális kapcsolatok kibontakozása a serdülőkor egyik alapkérdése, viszont sokkal nehezebben megy, ha a gyerek nem válik le a  szüleiről – figyelmeztetett a pszichológus.

Hiszti és a mágikus világkép

„Nem hiszek abban, hogy a gyerek élete első éveiben a különböző »tudós« neveléseket érdemes kipróbálni” – mondta a pszichológus. Például ül az anya az ágy szélén, és nem veszi fel a síró gyereket, mert azt mondta a doktor, hogy ezzel elkényezteti. Az anya pedig öt-hat percnél tovább úgysem bírja, utána mindenképpen felveszi, és ezzel alapvetően hibás dolgot tanít meg a gyermekének: azt, hogy hisztivel, sírással elérheti, amit akar.

Nagyon nehéz a gyereket később a hisztiről lenevelni, a szülőnek meg kell tanítania, hogy a hiszti nem vezet eredményre – véli Ranschburg Jenő, aki azt tanácsolja, hogy a gyerek mágikus világképét kell használni: „tűnjön el” a gyerek, kezdje a szülő keresni: hol van, hova tűnt Lacika? A mágikus világképű gyerek elhiszi, hogy eltűnt, meghökken, és abbahagyja a hisztit. Ezt kell kiemelt figyelemmel követni és megerősíteni. „Nem akkor kell adni a gyereknek a figyelmet, a tárgyat, amit kér, amikor hisztizik, hanem amikor abbahagyja a hisztit” – tanácsolja a pszichológus, aki szerint csak így lehet megfordítani a folyamatot.

Törje el a csokit

„Egy kis gyerek fantasztikusan énközpontú, nem egyszerűen csak azt hiszi, hogy ő a világ közepe, hanem hogy ő a világ maga. Ez hozzátartozik az egyedfejlődéshez, viszont meg kell tanítani a gyereknek, hogy a világ nagyobb, mint ő” – fejtette ki a szakember. Mint mondta, ezek a tanítások nagyon egyszerűek,: amikor az üzletben csokit kér, akkor rá kell kérdezni: a testvérednek vagy apának mit viszel haza. Meg kell tanítani a gyereket, hogy képes legyen eltörni a csokiját.

Óvatosan, lassan, figyelmesen, erőszakmentes következetességgel kell tanítani. Hogy képes legyen belebújni más bőrébe. „Az empátia a szeretet legfontosabb kérdése, ebben rejlik az emberiség megjavításának a kulcsa” – összegezte Ranschburg, aki úgy vélekedett, az empátia hiánya  veszedelmes, hiszen ez az évek múlásával nem változik, és ezek a gyerekek felnőttként majd azt fogják  megmutatni a világnak, hogy ez a képesség hiányzik belőlük.