Hirdetés

Megerőszakolhatta volt diákját egy bihari magyar pedagógus

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Büntetőeljárás indított a Bihar megyei ügyészség egy 47 éves tanár ellen, akit kiskorú megerőszakolásával gyanúsítanak. Ugyancsak nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe a napokban egy bukaresti vallástanárt.

Krónika

2025. augusztus 21., 16:292025. augusztus 21., 16:29

2025. augusztus 21., 17:102025. augusztus 21., 17:10

A vádhatóság csütörtöki közleménye szerint az értkörtvélyesi iskola pedagógusát korábban már elítélték gyermekpornográfia terjesztéséért. Az ügyészség közölte azt is, hogy az áldozat korábban a tanár tanítványa volt.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsított elcsábította a 14 éves diáklányt, akivel először július 2-án az iskola irattárában találkozott, majd július 4-én megerőszakolta.

Hirdetés

A tanárt szerdán őrizetbe vették, csütörtökön pedig az ügyészség indítványozta a 30 napos előzetes letartóztatását a nagyváradi bíróságnak. Egyébként a szóban forgó tanintézet a Dr. Balasi József Általános Iskola, a pedagógus pedig a fizika-kémia szakos M. András, akinek 11 évvel ezelőtti bűnügyéről annak idején cikkezett a Krónika. 2014-ben gyermekpornó terjesztése miatt indult büntetőeljárás ellene, előzetes letartóztatásba is helyezték, majd 2016-ban jogerősen két év börtönbüntetéssel sújtották, az ítélet végrehajtását azonban 3 évre felfüggesztették.

korábban írtuk

Gyermekpornót terjesztett egy érkörtvélyesi tanár a gyanú szerint
Gyermekpornót terjesztett egy érkörtvélyesi tanár a gyanú szerint

Gyermekpornó terjesztése miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyeztek csütörtökön délelőtt egy Bihar megyei pedagógust. 

Mivel a bíróság nem tiltotta el az oktatástól, a pedagógus visszatérhetett a katedrához, amit Kozma-Czintos Felicia, a tanintézet egykori, valamint Anamaria Vloc, az iskola jelenlegi igazgatója is érthetetlennek tart.

„Én tavaly ősz óta töltöm be az igazgatói tisztséget, a szóban forgó tanár hosszú ideje tanít nálunk. Amikor tudomást szereztem a történtekről, feljelentést tettem; várjuk, hogy a rendőrök és az ügyészek döntsenek az ügyben” – nyilatkozta az Ebihoreanul portálnak Anamaria Vloc. Ugyanakkor a Bihari Napló megkeresésére Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes közölte, az iskolában történt vélelmezett erőszakra úgy derült fény, hogy a diáklány július 4-én bement az iskolába, ahol az aligazgató kérdésére azt mondta: a fizikatanár segít neki valamit megjavítani a telefonján. Egy rövid idő múlva az aligazgató gyanúsnak vélte az esetet, ezért elindult az említett terem felé, majd meglátta, hogy a lány elvörösödött arccal és zilált hajjal jön ki a helyiségből.

Idézet
Az iskola ezután értesítette a tanfelügyelőséget és indult el a belső nyomozás. A tanár másnap betegszabadságot vett ki, így többet nem ment be az iskolába, elindult a belső eljárás, majd az ügyészségre került az eset” – magyarázta a hetilap honlapjának a főtanfelügyelő-helyettes.

Arra a kérdésre, hogy a tanár miként maradhatott a tanintézet oktatója azok után, hogy gyermekpornográf anyagok terjesztése miatt elítélték, Kéry Hajnal elmondta: az illető végleges munkaszerződéssel rendelkezik, és mivel nem az iskolában követte el az előző bűncselekményt, illetve az intézmény egyetlen diákja sem volt érintett abban, nem indíthattak belső eljárást ellene. „A bírósági ítélet pedig nem mondta ki, hogy a tanár nem praktizálhat, ezért sem a tanfelügyelőség, sem a szóban forgó iskola nem tehetett semmit” – fogalmazott a helyettes főtanfelügyelő. Hozzátette, hogy az előző eset után próbálkozott az iskola vezetősége lépéseket tenni: kikérték a bíróságtól a pontos ítéletet, azonban a bíróság megtagadta a kérést.

A napokban Bukarestben vettek őrizetbe egy 45 éves pedagógust, aki az ügyészség szerint idén január és májusa között több alkalommal megerőszakolt egy 14 éves lányt. A vallástanár rendszeresen fenyegette áldozatát, fizikailag is bántalmazta, és Bukarestben, valamint egy Teleorman megyei településen erőszakolta meg a lányt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés