A volt kormánykoalíció pártjainak nem sikerült politikai és társadalmi konszenzusra jutniuk a közalkalmazotti bértörvényről, és ezzel közösen vállalták a kapcsolódó 770 millió euró helyreállítási forrás elvesztését – jelentette ki szerda este Nicușor Dan.
A minimálbér emeléséért és a társadalmi párbeszéd újrakezdéséért tüntetett az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség három tagszervezete kedden a bukaresti munkaügyi minisztérium előtt.
A munkaügyi minisztérium épülete előtt tüntet kedden 11 és 13 óra között több szakszervezeti szövetség. A résztvevők a minimálbér 2027. január 1-jei emelését és az ágazati, valamint az országos kollektív tárgyalások felgyorsítását követelik.
Az öt nagy országos szakszervezeti szövetség elutasítja az új közalkalmazotti bértörvénytervezet jelenlegi formáját, és felhívja a figyelmet, hogy a dokumentum újabb méltánytalanságok, megkülönböztetések és társadalmi feszültségek forrása.
A román vasút anyagi patthelyzetét sürgősen rendezni kell, különben a vonatok leállása valósággá válik – figyelmeztetnek a szakszervezet képviselői. Szerintük kritikus az állami vasúttársaság anyagi helyzete, ami oda vezethet, hogy leállnak a vonatok.
A Sanitas szakszervezeti szövetség bejelentette, hogy csütörtökön is folytatja az új közalkalmazotti bértörvény tervezete és az egészségügyi intézményekben tapasztalható személyzethiány miatt kirobbantott sztrájkot.
Tovább kell várni az új bértörvényre: Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter elismerte, hogy a jogszabályjavaslatot egyelőre nem lehet beterjeszteni a parlament elé, mivel az egészségügyi és az oktatási szektorban nincs konszenzus.
A három legnagyobb tanügyi szakszervezeti szövetség bejelentette, hogy nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről csütörtökre összehívott munkaügyi minisztériumi egyeztetésen, mert szerintük az csak látszatkonzultáció.
Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.
Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.
A Sanitas szakszervezeti szövetség országos tanácsa keddi rendkívüli ülésén a teljes egészségügyi ágazatot érintő általános sztrájk meghirdetéséről döntött a kormány gazdaság- és társadalompolitikája elleni tiltakozásul.
A parlament épülete előtt tiltakoznak a tanügyi szakszervezetek a 141-es törvény megszorító intézkedései és a közalkalmazotti bértörvény tervezetének előírásai miatt.
Az új közalkalmazotti bértörvény tervezetének azonnali visszavonását követelik a tanügyi szakszervezetek, azzal érvelve, hogy jelenlegi formájában a tervezet súlyosan sérti a hatályos törvényeket.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az egészségügyben dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség több ezer tagja gyűlt össze szerdán a bukaresti Győzelem téren, ahonnan az ország minden szegletéből érkezett tiltakozók elindultak a parlament felé.
A Sanitas a munkaügyi minisztérium székhelye előtt szervezett tiltakozó megmozdulást, mert szerintük az új közalkalmazotti bértörvény tervezete hátrányosan érinti az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozók jövedelmét és jogait.
A romániai vasúti infrastruktúra tarthatatlan helyzetbe került, miután elakadt a Román Vasúti Infrastruktúra-kezelő Vállalat (CFR SA) 2026-os költségvetésének elfogadása, és felmerült a dolgozók munkaidejének csökkentése is.
Az üzemanyagpiaci válsághelyzet kihirdetéséről szóló sürgősségirendelet-tervezet nem a lakosságot, hanem a válságon nyerészkedő gazdasági szereplőket védi – állapította meg szerdai közleményében az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).