Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében erdélyi útjuk egyik legfontosabb tanulságaként azt emeli ki, hogy önmagában a párbeszéd kevés: annak akkor van értelme, ha konkrét eredménye is születik.
A magyar kormány a helyi magyar közösségekkel partnerségben szeretné finomítani, részleteiben kidolgozni a magyarságpolitikáját, a partnerség és a párbeszéd pedig kulcsfogalom ezen a területen – hangsúlyozta Kollai István Kolozsváron.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.
Veled teljes mottóval, az Ismerős Arcok és az Edda Művek kedd esti koncertjével, illetve a szerda délelőtti hivatalos megnyitóval elrajtolt a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
Szerteágazó tünetegyüttes vezetett a Fidesz vereségéhez Németh Zsolt országgyűlési képviselő szerint, aki úgy véli, a választási eredmény nem tekinthető katasztrofálisnak, alapot jelent ahhoz, hogy a párt újjáépítse magát.
Ötvenöt államtitkár kinevezése jelent meg a vasárnapi Magyar Közlönyben.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
AZ EMNT ügyvezető elnöke szerint meg kell előlegezni a bizalmat az új magyar kormánynak, amely reményei szerint támogatja majd a külhoni magyar politikai pluralizmust.
A Fidesz-KDNP már akkor egységes Kárpát-medencei magyarságban, határon átívelő nemzetegyesítésben gondolkodott, amikor még nem volt meg a lehetőség megadni a külhoni magyaroknak az állampolgárságot – jelentette ki Csepeti Ádám helyettes államtitkár.
Komolyan kell venni a változtatás felkínált lehetőségét: a rendszerváltást képviselő, jelentős erők is indulnak a választáson, egy rendszerváltás pedig a nemzetpolitika megváltoztatását is jelentené – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.
A külhoni magyaroknak nyújtott támogatások megtartását és átláthatóvá tételét ígéri frissen nyilvánosságra hozott programjában a Tisza Párt.
Nemzeti összetartozásunk reménységet és jövőt is jelent a magyarság számára – jelentette ki Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán a madéfalvi veszedelem 262. évfordulóján.
Potápi Árpád János már csak gyökerei miatt is mindig egységes magyar nemzetben gondolkodott, lelki korlátok nélkül szolgálta szűkebb és tágabb hazáját ennek megfelelően – jelentette ki Gulyás Gergely.
Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Az Edutus Egyetem – a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával – meghirdeti a Répás Zsuzsanna Ösztöndíj Programot.
A magyarság szempontjából fontos, hogy az RMDSZ mit tud elérni, de legalább olyan fontos, hogy mit tud megakadályozni – jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselő. Nacsa Lőrinc államtitkár szerint a szórványmagyarság pedig nemzeti érték.