Erdély vízkészletei évek óta apadnak, a nyári zivatarok pedig önmagukban nem képesek pótolni a hiányt. Czellecz Boglárka hidrológus elmagyarázza, miért apadnak Erdély vízkészletei, és mit tehetünk a csapadék helyben tartásáért.
Négy kiskorú és egy felnőtt vesztette életét a hétvégén tavakban vagy folyókban Romániában.
Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről. Horgászati és halászati tilalmat rendeltek el a folyó teljes magyarországi szakaszán.
A Duna vízhozama csütörtökön elérte az elmúlt 23 év legalacsonyabb szintjét az országhatárnál, és az INHGA előrejelzése szerint a jelenlegi 1750 köbméter/másodpercről 1700 köbméterre csökken másodpercenként a következő 4-5 napban.
Miközben a klímaváltozás hatására egyre több holtág szárad ki a Túrmentén, a szakemberek azon dolgoznak, hogy megőrizzék a térség páratlan élővilágát. A határon átnyúló természetvédelmi program a veszélyeztetett élőhelyek helyreállítását célozza.
Pásztor Sándor vízügyi igazgató a Krónikának elmondta: elképzelhető, hogy ezen a nyáron a megszokottnál egy-másfél hónappal korábban be kell vezetni a vízhasználati korlátozásokat.
Szatmárnémetiben a városon átfolyó Szamos élővilágát bemutató, kétnyelvű tájékoztatókat állítottak fel.
Egy négy- és egy ötéves gyermek beesett péntek délután a Kis-Szamosba Szamosújváron; egyiküket kimentette a vízből egy fiatalember, a négyéves azonban eltűnt, búvárok keresik – közölte a Kolozs megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak Arad megye észak-nyugati részén, az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben.
Balszerencsésen végződött egy brăilai férfi vízi szórakozása: a jet ski vízre bocsátásakor az autó és a vízi járművet szállító utánfutó is a Dunában landolt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Szünetel a vízszolgáltatás azokon a településeken, amelyeken a Kis-Küküllőnek a parajdi bányakatasztrófa miatt jelen pillanatban magas sókoncentrációjúvá vált vizét használták fel a vezetékes vízhez.
Több szakaszon is halpusztulást okozott a Kis-Küküllőn, hogy a parajdi sóbányánál zajló patakelterelési munkálatok miatt megnőtt a Korond-patak sókoncentrációja. A térségben ökológiai vészhelyzet alakult ki.
A környezetőrség a bűnüldöző szervekhez fordul, miután halpusztulás történt a Tatros folyón, Gyimesfelsőlok egyik településén.
A román kormány folytatná a Bukarest-Duna-csatorna építését, december végéig aktualiztálják a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
Egy bátor és áldozatkész szatmárnémeti fiatalember a Szamosba ugorva mentette meg egy húsz éves lány életét, aki a gyors sodrású folyóba esett. Erdélyi David pillanatig sem habozva ugrott ki autójából, amikor látta, hogy valaki veszélyben van.
Miközben az udinei ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, szerdán az olaszországi Udinében ortodox és római katolikus szertartás keretében búcsúztatják a 20 éves Patrizia Cormoşt és a 23 éves Bianca Doroşt.