Hirdetés
Ki tanítja meg tanítani a tanárokat? A kevés iskolai gyakorlat is hozzájárulhat a romániai diákok gyenge eredményeihez

Ki tanítja meg tanítani a tanárokat? A kevés iskolai gyakorlat is hozzájárulhat a romániai diákok gyenge eredményeihez

A gyenge PISA-eredmények hátterében több tényező áll, de a tanárképzés átalakítása, a több iskolai gyakorlat és a személyiségfejlesztés megkerülhetetlen. Birta-Székely Noémivel, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatójával beszélgettünk.

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. augusztus 20., csütörtök

Több diák kap idén pénzt számítógép-vásárlásra

A kormány csütörtöki ülésén módosította az Euro200 elnevezésű számítógép-vásárlási programról szóló 2004/269-es törvény végrehajtási szabályait.

Több diák kap idén pénzt számítógép-vásárlásra
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Érettségi: „Magyar diákoknak nincs könnyű romántétel”

Nem okoztak különösebb nehézséget a románérettségi tételei a Krónikának nyilatkozó kolozsvári végzősök számára. A csíkszeredai romántanár szerint kiegyensúlyozott volt a feladatsor.

Érettségi: „Magyar diákoknak nincs könnyű romántétel”
2026. június 27., szombat

„Ha nem foglalkozunk a gyerek lelkével, hogyan várjuk el, hogy jól tanuljon? – Vass Vilmos „a pedagógia lelkéről”

Vajon mi lehet a gépi tudás korában a pedagógia, a tanár–diák kapcsolat lelke, fő benső mozgatóereje? Többek közt erre a kérdésre keres és ad válaszokat Vass Vilmos magyarországi egyetemi docens, a neveléstudományok számos mesterének könyve.

„Ha nem foglalkozunk a gyerek lelkével, hogyan várjuk el, hogy jól tanuljon? – Vass Vilmos „a pedagógia lelkéről”
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 22., hétfő

Már az első napon összeomlott a rendszer: káoszba fulladt a képességfelmérő digitalizációja

A képességfelmérő vizsga első napját technikai hibák árnyékolták be: a dolgozatfeltöltő platform többször összeomlott, tanárok ezrei rekedtek órákra az iskolákban. A szakszervezetek szerint a minisztérium alkalmatlansága okozta a káoszt.

Már az első napon összeomlott a rendszer: káoszba fulladt a képességfelmérő digitalizációja
Hirdetés
2026. június 17., szerda

Új tanterv, új érettségi: fontos változások jönnek az oktatásban

Elküldték a Hivatalos Közlönyhöz megjelentetésre a 2030-tól érvényes érettségirendszer tantárgyait és vizsgáit jóváhagyó miniszteri rendeletet – jelentette be Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter.

Új tanterv, új érettségi: fontos változások jönnek az oktatásban
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
2026. május 23., szombat

Szünetben sem engednék mobilozni a diákokat

Az iskolai tanítás teljes időtartama alatt – beleértve a szüneteket és az iskolán kívül szervezett tevékenységeket is – betiltaná a diákok számára az mobiltelefonok használatát egy törvénytervezet.

Szünetben sem engednék mobilozni a diákokat
2026. május 10., vasárnap

Nemcsak jó tanuló, hanem dobogós supermotós is: a temesvári Szabó Márk az európai élmezőnyben versenyez

Nyolcadikosként már az európai supermoto-élmezőnyben versenyez a temesvári Szabó Márk, aki dobogós lett az Eb szezonnyitóján. A fiatal motoros a Krónikának beszélt a kemény munkáról, az iskola és sport egyensúlyáról, valamint a jövőbeli terveiről.

Nemcsak jó tanuló, hanem dobogós supermotós is: a temesvári Szabó Márk az európai élmezőnyben versenyez

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Közösséget épít és a diákok szakmai útját támogatja a temesvári Bolyai Szakkollégium

Temesváron 7. éve működik a Bolyai János Szakkollégium, amely a bánsági városban tanuló magyar egyetemisták számára nemcsak bentlakást, hanem családias közösséget és szakmai fejlődést kínál. Andrásy Noémi ügyvezető kísért végig a kollégium épületén.

Közösséget épít és a diákok szakmai útját támogatja a temesvári Bolyai Szakkollégium
2025. november 20., csütörtök

Könnyebb lesz diáknak lenni? A házi feladatok intézményének módosítására készül az oktatási tárca

A házi feladat intézményét módosító rendelettervezetet bocsátott csütörtökön közvitára az oktatási minisztérium.

Könnyebb lesz diáknak lenni? A házi feladatok intézményének módosítására készül az oktatási tárca
2025. október 22., szerda

Alternatív hetek az iskolafalak közé szorítva: betiltották a kirándulásokat Kolozs megyében

Szigorította az alternatív tanítási hetek programjainak szervezését a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség: tilos minden olyan program, amire a szülőknek fizetni kell. A Krónika utánajárt, hogy a korlátozások miként érintik a magyar iskolákat.

Alternatív hetek az iskolafalak közé szorítva: betiltották a kirándulásokat Kolozs megyében
Hirdetés
2025. október 21., kedd

Engedett a BBTE a diákok követelésének, újra a városban tartják a matematika–informatika szak óráit

Nem marad a BBTE Matematika–Informatika Kara a Kolozsváron kívül található CREIC-központban. Az egyetem vezetősége a diákok tiltakozását követően döntött arról, hogy a szak óráit visszaköltöztetik a városközpontba.

Engedett a BBTE a diákok követelésének, újra a városban tartják a matematika–informatika szak óráit
2025. október 02., csütörtök

Romániában jut az egyik legtöbb diák egy tanárra

Az Európai Unió tagállamaiban 2023-ban átlagban 12,2 tanuló jutott egy tanítóra/tanárra – Románia azok közé az országok közé tartozott, ahol a legleterheltebbek a pedagógusok – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

Romániában jut az egyik legtöbb diák egy tanárra
Hirdetés
2025. szeptember 18., csütörtök

Könyvfalók csatája: indul a 7. erdélyi olvasójáték

Októberben ismét csapatokban fedezhetik fel a történetek világát az erdélyi diákok: hetedszer rendezik meg az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot. A játék keretében közös olvasás, feladatlapok és író-olvasó találkozók várják a könyvszerető gyerekeket.

Könyvfalók csatája: indul a 7. erdélyi olvasójáték
Hirdetés
Hirdetés