Hirdetés
Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. szeptember 29., kedd

Gyerekcipőben a bölcsőde-program Arad megyében: a háromból egy működik, de jövőre a többi is fogad gyerekeket

Cseke Attila fejlesztési és középítkezési miniszter sajtótanácsosa a Krónikának elmondta: országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a helyi önkormányzattok feladata és felelőssége a működési feltételek megteremtése.

Gyerekcipőben a bölcsőde-program Arad megyében: a háromból egy működik, de jövőre a többi is fogad gyerekeket
2026. szeptember 25., péntek

Évtizedek óta az idei a leggyengébb a kukoricatermés a magyar határ menti megyében

Csaknem háromezren jelezték a tavaszi vetésű növényekben keletkezett károkat, de Nagy Zsolt falugazdász szerint valójában ennek sokszorosa a károsultak száma. A tavalyi kárpótlás mértékét is csak most hagyták jóvá.

Évtizedek óta az idei a leggyengébb a kukoricatermés a magyar határ menti megyében
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Biomasszára és biogázra alapozzák a működést az első romániai községi hőerőműben

Az Arad-hegyaljai település az első romániai község, amely saját hőerőművet épít, s a mintegy 8,6 millió eurós beruházás a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.

Biomasszára és biogázra alapozzák a működést az első romániai községi hőerőműben
Hirdetés
2026. szeptember 13., vasárnap

A közös munka gyümölcse: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A magyar–román határ mentén fekvő Tornyán a Tóth Piroska és Suttyák András által alapított tájházban autentikus környezetben és a hagyományos recept szerint készítenek el mindent, amiből nélkülözhetetlen a szilva.

A közös munka gyümölcse: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2026. augusztus 21., péntek

A „nyugat tengerpartja” körüli szakasszal bővítik ki az Arad-Hegyaljára tervezet kerékpárutat

A kerékpárút nyomvonalát meghosszabbítják, és a „nyugat tengerpartjaként” emlegetett bányatavat is megkerüli majd.

A „nyugat tengerpartja” körüli szakasszal bővítik ki az Arad-Hegyaljára tervezet kerékpárutat
2026. augusztus 21., péntek

Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt

Az ügyészség szerint nyolc kutya halálát okozta, további 95 állatot pedig tartósan éheztetett. Állatkínzásért maximum 5, állatok megöléséért pedig akár 7 év börtönbüntetést is kaphat.

Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt
2026. augusztus 18., kedd

Magyar sziget a Bánság határán: a Mária-tisztelet tartja meg Majláthfalva fogyatkozó közösségét

A Mária-tisztelet segített megmaradni a kommunista rendszer legszigorúbb, egyházat elnyomó éveiben is, amikor a helyiek Majláthi Vasárnap néven szervezett kulturális műsorba „csomagolva” ünnepelték meg a templombúcsút.

Magyar sziget a Bánság határán: a Mária-tisztelet tartja meg Majláthfalva fogyatkozó közösségét

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Falugazdász a Krónikának: nem egyenlően mérik fel az aszálykárokat

Arad megyében hivatalosan közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és több mint 79 ezer hektárnyi őszi vetés sínylette meg a hosszan tartó szárazságot. Nagy Zsolt falugazdász a Krónikának kifejtette: sokan nem tudtak a kárigénylés lehetőségéről.

Falugazdász a Krónikának: nem egyenlően mérik fel az aszálykárokat
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

RMDSZ-es polgármester érdekeltségi körébe tartozó cégre szállt rá a környezetvédelem a vízkorlátozások megszegése miatt

Az Arad Megyei Környezetőrség szerint 15 ezer lejre bírságoltak meg vízügyi korlátozások és a vízfelhasználási szabályok megsértése miatt egy halastavat üzemeltető céget, amely hivatalosan a tőzmiskei RMDSZ-es polgármester érdekeltségi körébe tartozik.

RMDSZ-es polgármester érdekeltségi körébe tartozó cégre szállt rá a környezetvédelem a vízkorlátozások megszegése miatt
2026. augusztus 04., kedd

Közel egyméteres kígyót fogtak be egy családi ház udvarán

Hétfő este a 112-es segélyhívó számon értesítették a csendőröket, hogy egy majdnem egyméteres kígyót láttak az Arad megyei Vinga egy portáján.

Közel egyméteres kígyót fogtak be egy családi ház udvarán
2026. augusztus 04., kedd

Bírságot „termett” több tucat sofőr számára, hogy nem tartotta be a kamionstopot

Több tucat teherautó-sofőrt bírságolt meg az Arad megyei rendőrség, mert nem tartották be a rendkívüli hőség miatt a fő- és megyei utakon bevezetett forgalmi korlátozásokat.

Bírságot „termett” több tucat sofőr számára, hogy nem tartotta be a kamionstopot
Hirdetés
2026. augusztus 03., hétfő

Vízhiány miatt korlátozzák a vízellátást a Partium és Dél-Erdély településein, de a mélypont még távol van

Pásztor Sándor vízügyi igazgató szerint Bihar, Arad és Hunyad megyében több mint kéttucat településen már csak korlátozottan működik a vízszolgáltatás, és vannak olyan helységek, amelyekbe keddtől lajtos kocsival szállítják majd az ivóvizet.

Vízhiány miatt korlátozzák a vízellátást a Partium és Dél-Erdély településein, de a mélypont még távol van
2026. július 30., csütörtök

Hívek nélküli hátszegi műemlék templomot „fogadtak örökbe” a feketegyarmati reformátusok

Hat éve az utolsó hívek is itt hagyták a földi létet a Hunyad megyei Nagypestényben, azóta nincs, aki gondját viselje a hátszegi település műemlék templomának. Július folyamán az Arad megyei Feketegyarmat református Férfiköre „fogta meg a munka végét”.

Hívek nélküli hátszegi műemlék templomot „fogadtak örökbe” a feketegyarmati reformátusok
Hirdetés
2026. július 29., szerda

Megszűnik a magyar szórvány egyik nagy múltú lapja a tulajdonos bejelentése szerint

Januártól megszűnik az aradi székhelyű Nyugati Jelen című regionális hetilap Böszörményi Zoltán, az újság tulajdonosa szerint. A kiadó a múlt héten pénteken Tusványoson jelentette be, hogy nem tudja tovább fenntartani az öt megyében terjesztett lapot.

Megszűnik a magyar szórvány egyik nagy múltú lapja a tulajdonos bejelentése szerint
Hirdetés
Hirdetés