Hirdetés

Volt bíró: kevés dolog működik jobban a román igazságszolgáltatáson belüli korrupciónál

volt bíró

Súlyos vádak. Daniela Panioglu volt bíró szerint helytállóak a Recorer által a romániai igazságszolgáltatás helyzetéről készített dokumentumfilmben elhangzott megállapítások

Fotó: videófelvétel/Euronews Románia

A romániai igazságszolgáltatásban kevés dolog működik jobban a korrupciónál – jelentette ki Daniela Panioglu egykori bíró, miután a Recorder oknyomozó portál nyilvánosságra hozta a romániai igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatos leleplezéseit.

Krónika

2025. december 11., 10:242025. december 11., 10:24

A volt bíró szerdán este kommentálta az ügyet az Euronews Románia kérésére.

„Nem tudom, hogy Romániában van-e bármi, ami jobban működik, mint a korrupció az igazságszolgáltatási rendszerben. Adják fel minden reményüket, hagyjanak fel mindennel, mert ez egy kontrollált rendszer” – mondta.

Hirdetés

A Recorder Foglyul ejtett igazságszolgáltatás című oknyomozó dokumentumfilmjéből az is kiderült, hogyan vették el az általa tárgyalt ügyeket tőle.

A bírói testületek összetételének különböző okokból történő módosításai a tárgyalások manipulálásának új formájává váltak

– mondta Daniela Panioglu a műsorban.

Amikor egy bírót leváltanak, a bírósági nyomozás újrakezdődik, és a tárgyalások elhúzódnak. Ezért a volt bíró szerint csak kivételes okok írhatják felül a tárgyalások folytonosságának elvét.

korábban írtuk

Recorder-reakció: százak tüntettek a fővárosban és Kolozsváron az igazságügyet átszövő korrupció ellen
Recorder-reakció: százak tüntettek a fővárosban és Kolozsváron az igazságügyet átszövő korrupció ellen

Több százan tüntettek szerda este a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bukaresti székhelye előtt a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje nyomán.

„Vannak bizonyítékok. A vezetőknek meg kell indokolniuk ezeket a változásokat, de nincsenek indokok” – mondta Panioglu.

Idézet
Ez egy piramisszerkezet, amelynek csúcsán egy vezető áll, akinek rendkívül aprólékosan idővel sikerült átvennie az egész igazságszolgáltatási rendszer irányítását. A neve Lia Savonea.

Ő volt a riportban említett csoport tényleges vezetője. Ez a vezető gondosan és aprólékosan felépítette, létrehozta és szőtte hálózatát, bizonyos bírósági elnököket kulcsfontosságú pozíciókba helyezve. Hivatali idejük alatt ezek a bírósági elnökök nyomást gyakoroltak a bírákra” – mondta Daniela Panioglu a legfelsőbb bíróság elnökéről.

A bíró azt is elmondta, hogy „a bírók fegyelmi vizsgálata egyfajta inkvizíció”.

„Ne gondolják, hogy túlzok. Hat hónap alatt hat fegyelmi eljárás indult. Hetente két, két ellenőrből álló csapat jött” – tette hozzá.

korábban írtuk

Oknyomozó portál: az igazságszolgáltatást politikusokból, bírákból és ügyészekből álló érdekcsoport tartja a markában
Oknyomozó portál: az igazságszolgáltatást politikusokból, bírákból és ügyészekből álló érdekcsoport tartja a markában

Az igazságszolgáltatási rendszer egy bírákból és politikusokból álló érdekcsoport kezébe került – állítja a Recorder oknyomozó portál egy szerdán nyilvánosságra került, Foglyul ejtett igazságszolgáltatás című dokumentumfilmben.

Részleteket is elárult arról, hogyan távolították el egy korrupciós ügy tárgyalásáról.

„Nálam volt a bankárok ügye, sok tanút hallgattam meg, megváltoztattam a besorolást, és már csak az ítélethozatal maradt hátra. A nyomozati anyag 405 kötetből állt. A kár körülbelül 80 millió euró volt. A lényeg az, hogy kirúgtak, pedig már letárgyaltam az ügyet, és éppen az ítéletet akartam megírni, és a lehető legóvatosabb voltam.

Idézet
Így csinálják, nyíltan beavatkoznak, és a határidő lejárta előtt kicserélik a bírákat. Ezért súlyos bűncselekménynek minősülő hivatali visszaélés miatt komoly büntetőeljárást kellene indítani”

– mondta a volt bíró.

Daniela Panioglu a jelenlegi igazságügyi miniszter, Radu Marinescu lemondását is követelte: „El kell mennie, nincs helye ott” – mondta.

Daniela Panioglu Alina Nadia Guluțanuval együtt tárgyalta a bukaresti tábéabíróságon az egészségbiztosító volt vezetője, Lucian Duță ügyét, akit 6,3 millió euró kenőpénz elfogadásával vádoltak, és akit végül hat év börtönbüntetésre ítéltek.

A két bírót 2022 decemberében a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kizárta a bírói testületből azzal az indokkal, hogy az ítélet indoklásában feltárták, hogy

a konstancai táblabíróság két ügyésze megpróbált segíteni Lucian Duțának megúszni az ítéletet.

Lia Savonea egyike volt a CSM azon tagjainak, akik akkor megszavazták a két bíró kizárását a bírói karból.

Panioglu és Guluțanu már akkor, 2022-ben korrupcióval vádolta az igazságszolgáltatási rendszert, és arról beszélt, hogy a bukaresti táblabíróság vezetése nyomást gyakorolt rájuk, hogy bizonyos vádlottak ügyében kedvező ítéleteket hozzanak.

Mint arról beszámoltunk, a Recorder leleplező dokumentumfilmje – melynek címe Foglyul ejtett igazságszolgáltatás – szeriont a romániai igazságügyi rendszert egy bírákból, ügyészekből és politikusokból álló érdekcsoport tartja kézben.

Cristi Danileț volt bíró az államfőnek: álljon ki az igazságszolgáltatás mellett!
Cristi Danileț, volt bíró és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagja levelet írt Nicușor Dan román elnökhöz a Recorder által az igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatban indított oknyomozó riport által kiváltott botránnyal kapcsolatban. Danileț három fontos feladatot jelölt meg Nicușor Dan számára: hívja össze CSM rendkívüli ülését, személyesen kell levezetnie az ülést, illetve fegyelmi és büntetőjogi vizsgálatot kell kezdeményeznie az igazságszolgáltatási rendszer súlyos problémáival kapcsolatban.
Danileț felidézte a problémákat, amelyeket bírók tártak fel 2017 óta, és amelyek a Recorder jelentésben csúcsosodtak ki: ügyek preferenciális elosztása az ügyészek és a bíróságok között; az ügyészeknek adott utasítások az ügyek bizonyos módon történő megoldására; a táblabíróságok elnökei által hűséges emberek számára létrehozott különleges kirendelések; a CSM által végrehajtott kirendelések és áthelyezések a bírák fontos ügyekből való eltávolítása érdekében; az iazságügyi felügyelet által a magánéletre vonatkozóan visszaélésszerűen végzett fegyelmi vizsgálatok; fegyelmi eljárások lefolytatása a nyolc bíróból álló CSM-tábor részéről, akik rosszhiszeműen megsértették a törvényt több bíró ügyében; több büntetőügy illegális újbóli megnyitása semmisségi fellebbezések révén és a bíróságok által jofgerősen bűnösnek bizonyított bűnözők tisztázása; több nagy horderejű ügyben a bírói testület tagjainak cseréje következtében a bírósági vizsgálatok teljes újraindítása, noha ez egyetlen jogi normában sem szerepel, és az EJEB ítélkezési gyakorlatának visszaélésszerű értelmezése; a korrupt bírákra és ügyészekre vonatkozó akták hiánya; egyes bírák intézkedései miatt elévült ügyek.
„Elnök úr, emlékeztesse az őszinte bírákat, hogy mellettük áll, ismerje el érdemeiket és folyamatos erőfeszítéseiket! Ugyanakkor ne ítélkezzen azok felett, akiknek nincs bátorságuk: az elmúlt években kialakított rendszer fojtogató hatással van az őszinte bírákra, akiknek már nincs idejük és energiájuk belső küzdelmekre. Legyen azonban szigorú azokkal, akik eltávolodtak az igazságszolgáltatás küldetésétől, és „személyes ügynek” tekintik azt: az igazságosság nélküli igazságszolgáltatás csupán funkcionális, a csak agyukkal, de szívük nélkül ítélkező bírók csupán bürokraták, azok pedig, akik ravaszul értelmezik a törvényt a bűnözők védelme érdekében, bűntársak az illegális cselekményekben Az igazságszolgáltatás nemes hivatás, és a tisztességes bírákat értékelni kell, de azokat a keveseket, akik a becsületét bemocskolták, el kell távolítani. Ez a helyzet már nyolc éve tart. Elég volt!” – fogalmazott Danileț.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”

Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával

Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban

Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban
2026. június 12., péntek

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere

Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere
2026. június 12., péntek

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója

Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra
2026. június 12., péntek

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás

A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás
2026. június 12., péntek

Beismerte „bűnösségét” a román miniszterelnök-helyettes

Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.

Beismerte „bűnösségét” a román miniszterelnök-helyettes
Hirdetés
Hirdetés