Hirdetés

Újabb igazságügyi módosítás – jöhet a bírákat és ügyészeket vizsgáló ügyészség

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Újabb igazságügyi törvénymódosítást fogadott el szerdán a szenátus: a felsőház az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló, 2004/304-es törvény módosító tervezetet is megszavazta, így az a bírák és ügyészek jogállásáról szóló jogszabály módosításaival együtt az államfőhöz kerül kihirdetésre.

Balogh Levente

2017. december 20., 18:242017. december 20., 18:24

A szenátorok emellett délután a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről szóló, 2004/317-es jogszabály módosításának vitáját is elkezdték. Az ellenzék azt indítványozta, hogy halasszák el a módosítások tárgyalását, ezt azonban az RMDSZ támogatta többség elutasította.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői eközben a karzatról követték figyelemmel a szenátus ülését, miután először nem akarták őket beengedni az ülésterembe. A párt szenátorai ugyanakkor az ülés idején többek között egy, a szónoki pulpitus mellett a párt két tagja által kifeszített vászonra

Hirdetés

többek között magyar nyelven is a módosítások elleni tüntetéseken alkalmazott „#Látunk” szlogent, valamint az utcai tüntetéseken készül fényképeket vetítették ki.

PSD-s honatyák erre később „Jobb PSD-snek lenni, mint szekusnak” feliratú molinkókkal válaszoltak. A tervezeteket végül a kormányoldal és az ellenzék közötti szóváltások közepette szavazták meg. A parlamenti különbizottság által elutasított módosító javaslatok közül egyet sem fogadtak el a végszavazáson.

Az USR bejelentette: az összes igazságügyi módosítást megtámadja az alkotmánybíróságon.

A vitával egy időben a Bukaresti Tudományegyetem jogi karának mintegy 250 hallgatója az alkotmánnyal a kezében némán tüntetett az egyetem lépcsőin.

korábban írtuk

Elfogadták a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénymódosításokat
Elfogadták a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénymódosításokat

A szenátus keddi ülésén gyorsan, jóformán az érdemi vita teljes mellőzésével megszavazta a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény módosításait.

Mint ismeretes, az ellenzék azzal vádolja a kormányoldalt és a koalíciót támogató RMDSZ-t, hogy céljuk az igazságszolgáltatás alárendelése a politikumnak. Az igazságügyi törvények módosításait kidolgozó különbizottság kedden este fogadta el a két jogszabály módosításaira vonatkozó jelentéseket.

Az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló jogszabály többek között előírja, hogy létrehozzák a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztályt.

A részleg kizárólagos hatásköre a bírák és ügyészek által elkövetett minden törvénysértés kivizsgálása. A legfőbb ügyészség keretében létrehozandó új ügyosztály a bírák és ügyészek által elkövetett minden törvénysértés kivizsgálásában illetékes lesz. Az RMDSZ által előterjesztett és elfogadott javaslat értelmében abban az esetben is ez az ügyosztály illetékes a nyomozásban, ha az ügyben más személyek is érintettek.

Egyébként Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kedden indoklást tett közzé arról, miért támogatta a szövetség a bírák s ügyészek jogállásáról szóló törvény módosítását. Szerinte a kedden megszavazott törvénymódosítás az ügyészállam felszámolását célozza, és nem veszélyezteti a korrupcióellenes harcot.

korábban írtuk

Az RMDSZ „az ügyészállam felszámolását” támogatta az igazságügyi módosítások megszavazásával
Az RMDSZ „az ügyészállam felszámolását” támogatta az igazságügyi módosítások megszavazásával

Cseke Attila RMDSZ-es szenátor szerint azért támogatták a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását, mert a kezdeményezés az ügyészállam felszámolását célozza.

Párbeli főnöke, Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán azt mondta: minden egyes cikkelyt meg kell vizsgálni, hogy vajon csökkenti-e az igazságszolgáltatás függetlenségét vagy a korrupcióellenes harc hatékonyságát, ugyanakkor úgy vélekedett: nem csökkenti. Rámutatott: egyensúlyra van szükség az ügyészségek és a bíróságok között.

Klaus Johannis államfő viszont úgy vélekedett: a módosítások miatt fennáll a veszélye, hogy Romániát ugyanúgy szankcionálni akarja majd az EU, mint Lengyelországot, a módosítások okaként pedig azt nevezte meg, hogy a büntetőügyes politikusok „egy kicsit bepánikoltak."

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés