
Pontosítás. Kelemen Hunor szerint a PSD kormányra kerülve ugyanolyan pénzügyi helyzetet talált, mint a milyent a kilépésekor hagyott
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2026. november 03., 12:202026. november 03., 12:20
Kelemen erről hétfőn este beszélt az Euronews-nak annak kapcsán, hogy a PSD kormányra kerülése után felvetette: a távozó Bolojan-kormány jókora hiányt hagyott hátra.
„Nincs semmiféle lyuk a költségvetésben. Amikor a PSD távozott a kormányból, tudta, mit hagyott hátra, és pontosan azt kapta vissza, amit hátrahagyott, amikor elment” – szögezte le.
Emlékeztetett arra, hogy az idei költségvetést a PSD-vel közösen szavazták meg, és a szociáldemokraták távozása és
Kelemen Hunor emlkékeztetett: a május 5-én bizalmatlansági indítvány révén leváltott Bolojan-kormány ezután ügyvivő kormányként működött a Niculescu-kormány beiktatásáig.
Ebben az időszakban nem hajthatott végre költségvetés-módosítást, nem kezdeményezhetett törvényeket, nem hozhatott sürgősségi rendeleteket, és nem indíthatott el új közpolitikai intézkedéseket.
„Szóval honnan költenék többet? Ne haragudjanak” – mondta.
Azt ugyanakkor elismrte, hogy
„Nem várok extravagáns dolgokat, nagy lyukakat” – nyilatkozta ennek ellenére.

Romániának szüksége van közigazgatási reformra, de azt alaposan át kell gondolni és elő kell készíteni – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki a parlamentben faggattak az újságírók a témában.
Kelemen Hunor szerint a költségvetési hiány témája politikai célokat szolgál.
„Megértem a narratívát. Találni kell valamit. Indokolni kell, ha nem sikerül teljesíteni azt, amit ebben a rövid időszakban megígértél. De tényleg nem hiszem, hogy ennek a diskurzusnak alapja lenne” – mondta.
Kelemen egyúttal teljesen jogosnak tartja a parlamenti pártok elvárását, hogy Alexandru Nazare pénzügyminiszter bemutassa a költségvetés helyzetét, és azt javasolja, hogy a tárcavezető félévente tájékoztassa a parlamentet a költségvetés végrehajtásáról a teljes átláthatóság érdekében.
Figyelmeztetett továbbá a fedezet nélküli kiadások veszélyére is.
„Nem költhetsz többet, mint amennyit a költségvetés megenged” – szögezte le, hozzátéve: ellenkező esetben az állam drága, hosszú lejáratú hiteleket vesz fel, amelyeket „gyermekeink, egyesek unokái” fognak visszafizetni.
Az RMDSZ elnöke elutasította azt a felvetést is, hogy a költségvetés-módosítás a PSD-s önkormányzatokat részesítené előnyben, mert a kormánynak szüksége van a parlamentben a szavazatokra.
Elismerte ugyanakkor, hogy egyes önkormányzatok számláit befagyasztották, és novemberben már nem tudják kifizetni a számlákat a ki nem fizetett beruházások miatt, például a gázhálózatok esetében.
A közigazgatási reform kapcsán kijelentette: a kis településeket csak az ott élők beleegyezésével lehet összevonni, és elvetette azt az érvet, hogy az összevonást azt indokolja, hogy a kisebb települések képtelenek eltartani magukat, ezért a nagyobb városoknak kell finanszírozniuk a működésüket.
Hangsúlyozta: a közpénz mindenkié, példaként pedig azt hozta fel, hogy a nagyapja sohasem utazott a bukaresti metrón, mégis finanszírozta Bukarestet.

A szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nélkül nem buktatható meg a Luca Niculescu vezette, független szakértőkből és szociáldemokrata párti (PSD) miniszterekből álló kormány – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Bírálta egyúttal, hogy a PSD vezetői „luxiztak” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának keresztelőjén, és úgy vélekedett, hogy a párt politikusai arrogánsan viselkedtek a megsorítésok terheit nyögő polgárokkal szemben.
Azt is kifejtette: bár a kormányt a független Luca Nixulescu vezeti, és néhány pártfüggetlen miniszter is van benne, mivel a tárcavezetők többségét a PSD adja, valójában PSD-kormányról van szó, így a hibák árát is a szociáldemokraták fizetik meg.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
szóljon hozzá!