Új lendület kell a román–magyar párbeszédben: Teodor Baconschi volt külügyminiszter a két szomszédos ország viszonyáról

Lehangoló volt számunkra a Brexit, s reméljük, hogy Nagy-Britannia egy olyan gyors, okos és mélyreható szerződést köt az Unió­val, amely biztosítja a kereskedelmi kapcsolatokat, és kölcsönösen előnyös feltételeket teremt a brit és az európai polgároknak az egyetemi, üzleti és turisztikai mobilitás biztosításához. Bár az EU az illegális migráció első vonalába került, és a mindig konfliktusos Közel-Kelet szomszédságában van, úgy véljük, hogy egy európai hadseregnek a NATO pilléreként kell működnie, nem attól különválasztva, s főleg nem a számunkra hagyományos szövetségesnek számító Amerika ellenében.

Nyilvánvaló, hogy egy mindinkább illékony világban az európaiak nem számíthatnak kizárólag a nem katonai eszközökre épülő érdekvédelemre (soft power). Kötelességünk megfelelő módon modernizálni és finanszírozni saját védelmi eszközeinket. De fontos, hogy ez a folyamat a demokratikus szabadságjogokra és az emberi jogokra épülő nyugati civilizáció egységének hangsúlyozása mellett menjen végbe. Azt viszont nem gondoljuk, hogy az európai–amerikai egységet valamiféle mantraként kellene gépiesen ismételgetnünk. Helye van a szövetségesek olykor egymásnak ellentmondó vitáinak olyan keretek között, mint például az évenként megrendezett müncheni biztonságpolitikai konferencia.

– Románia az utóbbi években fontos geopolitikai tényezőként próbálta meghatározni magát a Fekete-tenger térségében. Ezzel a retorikával párhuzamosan immár évek óta késik a tenger mélyén lévő gáz kitermelésének elkezdése. Nincs ebben ellentmondás?

– Valóban sokat dolgoztunk a fekete-tengeri regionális együttműködés érdekében intézményes keretek között, de itt említeném meg a keleti partnerséget is, amely ma egy sajnálatos visszafejlődésben van. Romániának és a stratégiai szövetségünknek számító Egyesült Államoknak közös érdeke a NATO keleti szárnyának a biztonsága. Ezt a célt szolgálja a konstancai Mihail Kogălniceanu-bázison épülő logisztikai, infrastrukturális együttműködés, a közös hadgyakorlatok. Ami az energetikai tartalékokat illeti, abban bízunk, hogy azok mielőbb bekerülnek a gazdasági forgalomba, és pozitív hatásuk lesz Romániára, de az egész régióra is.

A Krím törvénytelen elcsatolása és a donbaszi hibrid háború bonyolítja a térségbeli helyzetet, ebből adódik egyes befektetők óvatossága, fenntartása. A Transgaz földgázszállító vállalat tájékoztatása szerint a projektek azért folyamatban vannak. Ezeknek a gáztartalékoknak egy jó része erősíteni fogja a délkelet-európai országok energetikai függetlenségét, s talán Ukrajnáét is.

– Ha már a regionális együttműködést is érintettük: Magyarország és Románia miniszterelnökei és államfői között immár hosszú évek óta nem voltak hivatalos kétoldalú találkozók. Összességében hogyan ítéli meg Magyarországot a román diplomácia?

– Amikor együtt kiszabadultunk a kommunizmus fogságából, sikerült átvennünk a francia–német megbékélés modelljét, építettünk egy realista, ambiciózus jogi keretet. Magyarország jelenti a közvetlen szárazföldi folyosót, amely összeköti Romániát a Nyugattal. A két országnak elsőrangú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai vannak, de a NATO- és az EU-tagság által garantált közös demokratikus jövőképe is van. Ennek az építménynek megvannak a maga repedései: történelmi jellegű polé­miák – tegyük hozzá gyorsan, ezek ma már egy jóval civilizáltabb formában jelentkeznek –, nacionalista fellángolások, kijelentések, amelyek olykor kilépnek egy jól működő együttműködés természetes kereteiből.

Természetesen ehhez őszinte új lendületre van szükség a politikai párbeszéd minden fontos szintjén. A 21. század épp elég feszült, zavaros, széthúzó díszlettel szolgál, végre legalább nekünk, regionális és bilaterális szinten kellene tanúbizonyságot tennünk bölcsességről, visszafogottságról és együttműködésről.

– Melyek a közös pontok, vagy melyek lehetnek azok a témák az európai, illetve a nemzetközi politikában, amelyek mentén javítani lehet a magyar–román viszonyt?

– Úgy gondolom, mindkét országnak érdeke az európai projekt és az euroatlanti párbeszéd erősítése, Közép-Európa fejlesztése, a Nyugat-Balkán integrációjának és stabilitásának elősegítése. Érdekünk a zsidó-keresztény gyökereinket tiszteletben tartó európai élet védelme demokratikus és kulturális érvekkel egy emberi méltóságra és szabadságra épülő civilizációban.

Remélem, hogy – több más új térségbeli tagországgal együtt – egy olyan gazdasági dinamizmus forrásai lehetünk, amely egész Európának kedvez. Ugyanakkor védjük meg közösen az Európai Unió alapító atyáinak értékeit, akik a kereszténydemokrácia jegyében álmodták meg az öreg kontinens háború utáni újjáépítését. Az összes létező frusztrációinkkal és olykor kisebbségi komplexusaink­kal együtt mindkét nemzet fejlődése eddigi legjobb szakaszában van. Nem lenne tehát észszerű kihagyni egy ilyen lehetőséget, amelynek ráadásul hiteles alternatívája sincsen.