Hirdetés

Ismét tüntetnek a rendőrök és börtönőrök szakszervezetei Bukarestben, kitartanak bérköveteléseik mellett

•  Fotó: Facebook/snppc.ro

Fotó: Facebook/snppc.ro

Újfent a bukaresti Győzelem téren tüntetnek szerdán a rendőröket, illetve a börtönőröket tömörítő szakszervezeti szövetségek képviselői. 

Hírösszefoglaló

2022. augusztus 24., 12:392022. augusztus 24., 12:39

A tiltakozók nem értenek egyet a munkaügyi minisztérium által közvitára bocsátott sürgősségirendelet-tervezettel, amely szerint a bértörvényben 2022-re előirányzott összeg és a 2021 decemberi fizetésük különbségének mindössze egynegyedével nőne a fizetésük. A szakszervezet képviselői szerdai közleményükben hangsúlyozták, béreiket immáron két éve befagyasztották, miközben több mint 25 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

Idézet
Nem kérünk a kormány asztaláról elénk dobott morzsákból, a törvényben előírtaknak megfelelő bért követeljük

– idézi az Agerpres a közleményt.

Hirdetés

A szakszervezetek képviselői azt írják: miután hat napon át tiltakoztak, úgy érzik, a kormány és a koalíció „hátat fordított a követeléseiknek”. Azt is felrótták, hogy a kormány épületénél tartott tüntetés alkalmával a kabinet három olyan alkalmazottját küldték el a tárgyalásra, akik

nem értették meg a rendőrök követeléseit, és a vonatkozó törvényekkel sem voltak tisztában.

Bár Lucian Bode belügyminiszter az augusztus 16-i egyeztetésükön világosan elmondta, hogy van pénze a szaktárcának a bérkülönbözet felének a kifizetésére, a döntés még várat magára, „a politikai játszma folytatódik” – nyomatékosították.

Vasile Zelca szakszervezeti vezető szerdán azt nyilatkozta, a 2017/153-as bértörvény maradéktalan alkalmazását követelik, ragaszkodnak hozzá, hogy a bérkülönbözet legalább felét megkapják ebben a hónapban, a másik felét pedig néhány hónap múlva, az év végéig.

korábban írtuk

Béremelésért és más anyagi juttatásokért tüntetnek a rendőrök és a börtönőrök Bukarestben
Béremelésért és más anyagi juttatásokért tüntetnek a rendőrök és a börtönőrök Bukarestben

Tiltakozásra készülnek kedden a rendőrök és a börtönőrök szakszervezetei a pénzügyi minisztérium székhelye előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában

Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat

A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat
2026. augusztus 14., péntek

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye

„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
2026. augusztus 13., csütörtök

Grindeanu kész végrehajtani a kis települések összevonását

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Grindeanu kész végrehajtani a kis települések összevonását
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra

Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra
2026. augusztus 13., csütörtök

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány

Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt
2026. augusztus 13., csütörtök

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot

A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot
2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
Hirdetés
Hirdetés