
Fotó: George Simion/Facebook
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje arra kéri azokat a „jóhiszemű” ingatlanfejlesztőket és építkezési vállalkozókat, akik mellé kívánnak állni, hogy regisztráljanak a két hónapja indított Simion-terv honlapján, és mutassák meg, hogy ennek a tervnek a megvalósítása nemcsak lehetséges, hanem szükséges is Románia számára.
2024. augusztus 23., 20:492024. augusztus 23., 20:49
2024. augusztus 23., 21:112024. augusztus 23., 21:11
Az AUR elnöke közel két hónappal ezelőtt mutatta be az róla elnevezett tervet, amelyet akkor hajtana végre, ha államfővé választják. A politikus többek között egymillió, 35 ezer eurós kezdőáron megvásárolható lakás építését ígérte a következő tíz évben.
Közölte, hogy nem hajlandó lemondani a lakásépítési elképzeléseiről, tekintettel arra, hogy a hazai az ingatlanpiac az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt, ami szerinte „teljesen indokolatlan áremelkedéshez vezetett”.
Mint arról beszámoltunk, az AUR lakásépítéssel kapcsolatos ígéretei kapcsán csalás miatt tett feljelentést a legfőbb ügyészségen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöke George Simion és az általa vezetett alakulat ellen. Alexandru Muraru, a kormányzó párt Iaşi megyei szervezetének elnöke szerint az AUR anyagi és lakhatási előnyöket ígér a román állampolgároknak személyi adataikért cserébe, amelyeket utólag az államelnökjelöltséghez szükséges aláírásgyűjtéshez fog felhasználni. A politikus számadatokkal is bizonygatta George Simion ígéreteinek kivitelezhetetlenségét.

Csalás miatt tett feljelentést a legfőbb ügyészségen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöke George Simion és az általa vezetett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellen.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!