Hirdetés

Több mint 75 ezren voksoltak a romániai államfőválasztás első napján külföldön

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Több mint 75 ezer külföldön élő román állampolgár járult az urnákhoz az ország határain kívül kialakított szavazókörzeteknél az államfőválasztás első napján, a 21 órai urnazárásig – derül ki a Központi Választási Iroda (BEC) honlapján közzétett adatokból. Emellett 25 200-an levélben szavaztak.

Hírösszefoglaló

2019. november 08., 23:442019. november 08., 23:44

2019. november 09., 00:162019. november 09., 00:16

Idén először a külföldi román állampolgároknak három nap áll rendelkezésükre, hogy az erre a célra létrehozott 835 szavazókörzet egyikében az urnák elé járuljanak. A körzetek a következő program szerint tartanak nyitva: pénteken helyi idő szerint 12 és 21 óra között, szombaton és vasárnap pedig helyi idő szerint 7 és 21 óra között. Azok a szavazók, akik 21 órakor a szavazókörzetek székhelyén vagy azok előtt tartózkodnak, 23 óra 59 percig még leadhatják voksukat.

A www.votstrainatate.ro adatai szerint 43 003 román állampolgár a levélszavazás lehetőségét választotta.

Hirdetés

A külföldön élő román állampolárok számára 835 szavazókört rendeztek be külföldön, csaknem kétszer annyit, mint a májusi európai parlamenti (EP-) választáson, amikor hatalmas torlódás alakult ki egyes külképviseleteken és sokan több órás sorban állás után sem tudtak élni választójogukkal. Az idei EP-választásokon – amikor csak vasárnap lehetett 7 és 21 óra között voksolni, és nem jutott mindenki sorra – 385 ezer szavazatot adtak le külföldön.

Az állandó választási hatóság közlése szerint a csütörtöki határidőig 25 189 beérkezett levélszavazatot érvényesítettek. A hatóság emailben értesítette azokat, akiknek a szavazata nem érkezett meg időben postai úton, hogy voksukat – ha elküldték egyáltalán – érvénytelenítik, így választójogukat már csak személyesen gyakorolhatják valamely hazai vagy külföldi szavazókörben. A bukaresti média szerint a diaszpórában élők közül azért éltek ilyen kevesen ezzel a lehetőséggel, mert sokan attól tartottak, hogy ha leadják adataikat, akkor a román hatóságok majd meg akarják adóztatni külföldön szerzett jövedelmüket.

A romániai elnökválasztáson a voksolásra jogosult csaknem 19 millió nagykorú román állampolgár eldönti, ki legyen az ország elnöke a következő öt évben. Amennyiben a 14 államfőjelölt egyike sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, akkor november 24-én második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot szerző jelölt részvételével. A második fordulóban az a jelölt kap ötéves elnöki mandátumot, aki megszerzi az érvényes voksok egyszerű többségét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
Hirdetés