
Fotó: Facebook/Visit-Romania
Tizenhat nyelvre, többek között latinra is lefordították a Románia idegenforgalmi nevezetességeit népszerűsítő kisfilmet – mondta csütörtökön Bogdan Trif turisztikai miniszter.
2019. április 04., 14:452019. április 04., 14:45
2019. április 04., 15:142019. április 04., 15:14
A tárcavezető sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a Bukaresti Egyetem közreműködésével 16 nyelvre fordították le a múlt hónapban bemutatott új országimázsfilmet. Trif rámutatott, a világnyelvek mellett ázsiai nyelveken, például
„Tavaly mindössze 33 ezer kínai turista látogatott Romániába, ami rendkívül kevés. Emellett a tervek között szerepel két turisztikai népszerűsítő iroda megnyitása is abban a térségben” – mondta. Hozzátette, latin nyelvre is lefordították a kisfilmet, amit elsősorban Ferenc pápa május végén esedékes romániai látogatása indokolt.
A Bukaresti Egyetem Idegen Nyelvi Karának dékánhelyettese, Laura Sitaru kiemelte, az ázsiai nyelvek mellett több balkáni nyelvre, például horvátra, szerbre vagy bolgárra is átültették a kisfilm szövegét, illetve arab fordítás is készült. Emellett az angol, a francia, a német, a lengyel és az orosz változatot emelte még ki Sitaru.
A videóklip az országba látogatni tervező potenciális vendégek számára mutatja be, milyen látványosságokat és élményeket kínál Románia az év 365 napjára. A kisfilmhez az ország minden régiójában forgattak, hogy a néző átfogó képet kapjon az ország egyedi és jellegzetes helyszíneiről és rendezvényeiről. Bogdan Trif turisztikai miniszter akkor úgy nyilatkozott, a film készítői egyetlen területet sem hagytak ki, amely vonzó lehet az érdeklődők szemében: UNESCO-világörökséghez tartozó műemlékeket, szórakozási, fesztiválozási lehetőségeket és Románia „álomszép tájait” egyaránt felvillantják a lehetséges látogatók számára.

Bár összességében véve látványos, pörgős, és egy-egy kép erejéig az ország csaknem minden táját megmutatja a potenciális turistáknak, mégis hiányérzetet kelt a turisztikai minisztérium által bemutatott, legújabb országimázsfilm.
Romániában 2025-ben 7,503 millió tonna kőolaj-egyenértékű gázt termeltek, 0,9 százalékkal kevesebbet az előző évinél, miközben az import 75 százalékkal nőtt, közelítve a 3,2 millió tonnát.
Az amerikai elnök új, 10 százalékos globális vámról szóló rendeletet írt alá pénteken, miután a legfelsőbb bíróság megsemmisítette az átfogó úgynevezett viszonossági vámtarifákat.
Románia az Európai Unió egyik legalacsonyabb egy főre jutó szénlábnyomú országai közé tartozik, ám a kedvező adatok mögött nem tudatos klímapolitika, hanem a rendszerváltás utáni ipari visszaesés áll.
Meghosszabbították 2026. december végéig a villanyszámla-támogatási programot – tájékoztatott pénteken az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS).
2026 végéig biztosítják az energiautalványokat a rászorulóknak – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A fotovoltaikus Zöld ház program akkumulátoros Zöld ház programmá alakítása az egyik lehetséges forgatókönyv – mondta Diana Buzoianu környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter csütörtökön a kormányülés végén.
A tavalyi negyedik negyedévben 28 400 betöltetlen állás volt Romániában, 3300-zal kevesebb, mint az előző negyedévben és 5900-zal kevesebb, mint 2024 utolsó három hónapjában.
Székelyföld-stand is várja a látogatókat a péntektől vasárnapig Budapesten zajló 48. Utazás Kiállításon, melyen a három székelyföldi megye közösen mutatkozik be – közölte a Hargita megyei önkormányzat.
A lakossági földgáz végfelhasználói ára április elseje után nem fogja meghaladni a jelenlegi maximális szintet, mert a kormány egy új, átlátható árszabályozási rendszert vezet be – jelentette ki szerdán Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Közzétette az energiaügyi minisztériumazt a rendelettervezetet, amely azt rögzíti, hogy a jelenlegi árkorlátozási és kompenzációs rendszer lejárta után hogyan alakulnak majd a földgázpiacon a háztartási végfelhasználókra alkalmazandó intézkedések.
1 hozzászólás