
A felsőházban előbányászott törvénytervezetet csak az RMDSZ szenátorai támogatták
Fotó: Facebook/Cseke Attila
Elutasította a bukaresti szenátus kedden a kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló kerettörvénynek, illetve a magyar közösség személyi elvű autonómiastatútumának tervezetét, amelyet 16 évvel ezelőtt terjesztett be az RMDSZ több képviselője.
2020. május 05., 19:162020. május 05., 19:16
2020. május 05., 20:492020. május 05., 20:49
A 2004 júniusában benyújtott tervezeteket a képviselőházban még abban az évben leszavazták, de a végső döntés meghozatalára hivatott szenátusban azóta sem tűzték napirendre. A keddi szenátusi szavazáson mindkét tervezetet 121-9 arányban vetették el, azokat csak az RMDSZ támogatta. A törvényjavaslatokat kidolgozó – most már az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöki tisztségét betöltő – Toró T. Tibor az MTI-nek elmondta: a személyi elvű autonómia kerettörvénye lehetőséget teremtene Románia valamennyi számbeli kisebbségben élő nemzeti közössége számára, hogy igényelje és megkapja azokat a jogosítványokat, amelyek a kulturális identitása megőrzése szempontjából fontos személyi és kollektív jogok gyakorlásához szükségesek.
A második törvénytervezetben a magyar közösség személyi elvű autonómiájának statútumát fogalmazták meg, vagyis pontosították, hogy a „menüszerű” kerettörvényből milyen jogokkal szeretnének a magyarok élni. Toró T. Tibor szerint a kormánypárt feltehetően azért fújta le a port a rég elfektetett tervezetekről, hogy Klaus Iohannis államfőnek az Erdélyt fenyegető „magyar veszéllyel” kapcsolatos doktrínáját igazolja. „Gondolom, azt akarták bizonyítani, hogy míg a román nép a koronavírussal küzd, addig a magyarok a Szociáldemokrata Párt (PSD) árulásával, Orbán Viktor utasítására ármánykodnak, hogy megszerezzék Erdélyt, és bevezessék az autonómiát” – ironizált az EMNP ügyvezető elnöke.
A szenátusban történteket az RMDSZ úgy kommentálta: hiba lenne nem észrevenni, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy 16 éve a fiókokban heverő tervezetet tűzött kedden a felsőház napirendjére, és sürgősségi eljárásban akarta tárgyalni azt. A szövetség szerint nem az autonómiatervezet vitája volt napirenden, hanem az autonómia elutasítása volt a kormányzó román liberális párt célja. „A 16 évvel ezelőtti valóság tükrére megírt két tervezet szövegén túl, az RMDSZ kiáll a romániai magyarok nemzeti identitásának megőrzése mellett, amelynek eszköze az autonómia. Arra hívtuk fel a figyelmet ma a parlamenti vita alatt, hogy az uszítást félretéve, higgadt, racionális társadalmi vitára van szükség ebben a kérdésben” – szerepel az alakulat állásfoglalásában.
Egyébként a bukaresti képviselőház által 2004 szeptemberében elutasított két törvénytervezetet Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Sógor Csaba terjesztette a parlament elé annak idején.
Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki a román rendőrség szombati közleményéből.
A válaszadók 58 százaléka úgy véli, hogy Ilie Bolojan miniszterelnöknek le kellene mondania, emellett továbbra is a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a legnagyobb a támogatottsága a politikai pártok közül – derül ki a CURS egy friss felméréséből.
Halálos lavina történt szombaton a Bucsecs-hegységben, a Coștilei‑völgyben. A hegyimentők és a katasztrófavédelem nagy erőkkel vonultak a helyszínre, miután több síelőt is elsodort a lezúduló hótömeg. Egyikük életét vesztette a lavina hógörgetege alatt.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint márciusban 11 928 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 30-cal többnek, mint előző hónapban.
Két F-16-os vadászgép emelkedett a levegőbe péntek éjszaka a fetești-i 86-os légibázisról, miután a hadsereg földi radarjai egy drón rövid ideig tartó behatolását észlelték Románia légterébe Chilia térségében – közölte a Védelmi Minisztérium.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
2 hozzászólás