
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Tíz személyt – belga, holland és román állampolgárokat – tartóztattak le a konstancai kikötőben lefoglalt 1452 kilogrammos heroinszállítmány ügyében.
2021. május 27., 13:352021. május 27., 13:35
Az Eurojust szerint a 10 gyanúsított egy olyan csempészcsoport tagja, amely arra specializálódott, hogy nagy tételekben szállítson heroint Európába. A csoport vezetőjét és egy tagját Hollandiában, hét másik tagját Belgiumban, egyet pedig Romániában tartóztattak le.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) és a szervezett bűnözés elleni igazgatóság munkatársai május 20-án foglalták le a konstancai kikötőben a rekordmennyiségű, 1452 kilogramm heroint. Ez a legnagyobb mennyiségű heroin, amit a román hatóságoknak eddig sikerült lefoglalniuk, uniós viszonylatban pedig ez a második legnagyobb fogás – mondta akkor Oana Daniela Pâţu, a DIICOT helyettes főügyésze.
A szállítmány címzettje egy belgiumi vállalat volt. A bűnszervezet vezetője számos európai kereskedelmi vállalatot használt paravánként a tevékenységéhez, így sikerült nagy mennyiségű heroint szállítania – közölték az ügyészek. A román hatóságok akcióját Magyarország, Ausztria, Németország, Hollandia, Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Franciaország bűnüldöző hatóságai segítették – tudósított az Agerpres.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!