
Fotó: Pixabay
A közoktatásban dolgozók több mint 56 százalékát tömörítő Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) a kormányhoz intézett nyílt levelében azt kéri, hogy emeljék a pedagógusok bérét a 2022-re előirányzott szintre. Ugyanakkor sugárzás miatti veszélyességi pótlékot is kérnek az online oktatás miatt.
2020. november 12., 12:212020. november 12., 12:21
„Arra kérjük önöket, vegyék figyelembe, hogy a 2020–2021-es tanév kezdete óta számos tanintézet a második vagy a harmadik forgatókönyv szerint működött, és az elkövetkező 30 napon, és nem csak, az oktatási tevékenység országszerte kizárólag az online térben zajlik, ami azt feltételezi, hogy
– áll a FSLI által közzétett nyílt levélben.

A tavaszinál ugyan enyhébb, de mindenképp szigorú korlátozások jöhetnek hétfőtől az országos katasztrófavédelmi bizottság (CNSU) határozata szerint, amelyet a stratégiai kommunikációs törzs pénteken reggel hozott nyilvánosságra. Az intézkedések 30 napig lehetnek hatályban.
A tanügyben dolgozók érdekvédelmi szervezetének képviselői úgy gondolják, szükséges a 2018/34-es százamú kormányhatározat módosítása, és abban bele kell foglalni az elektronikus eszközöket használó pedagógusokat megillető pótlékot is.

Bár több mint fél év eltelt azóta, hogy a koronavírus-világjárvány begyűrűzése nyomán először felfüggesztették a jelenléti oktatást a romániai tanintézetekben, az ország most sem állt készen az online tanításra való áttérésre. Sok helyen keresik az áthidaló megoldásokat.

Ludovic Orban miniszterelnök szerint a hétfőtől bevezetett korlátozások egy részére azért volt szükség, hogy elejét vegyék annak, hogy a tinédzserek megfertőzzék koronavírussal szüleiket, nagyszüleiket.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
1 hozzászólás