
Fotó: Jakab Mónika
A román állampolgárok alig 34 százaléka gondolja úgy, hogy jobb élet vár rá 2024-ben; tavaly még 48 százalékos volt ez az arány – derül ki egy közvélemény-kutatás eredményeiből.
2024. január 09., 21:022024. január 09., 21:02
2024. január 09., 21:042024. január 09., 21:04
A Reveal Marketing Research kedden ismertetett felmérése szerint a román állampolgárok 47 százaléka semlegesen viszonyul ehhez az évhez, 34 százalékuk optimizmussal, 19 százalékuk pesszimizmussal tekint 2024 elébe. A nők optimistábbak, mint a férfiak (37, illetve 30 százalék), korcsoport szerinti leosztásban pedig a 18 és 24 év közöttiek (43 százalék), illetve az 55 éven felüliek (45 százalék) a leginkább derűlátóak – ismertette a kutatást az Agerpres hírügynökség.
Szerinte ez azzal magyarázható, hogy míg 2023 elejét a járvány miatt korlátozások feloldása után visszanyert szabadságérzet határozta meg, a 2024-es év gazdasági és társadalmi változásokkal, bizonytalansággal köszöntött be. „Ebben a kontextusban számítani lehetett arra, hogy az emberek inkább várakozó álláspontra helyezkednek, és ez a semlegesség egyben óvatosságra és a helyzethez való alkalmazkodás szükségességére is utal, amelyek alapvető fontosságúak a bizonytalan jövővel szemben” – magyarázta Lucian.
A megkérdezettek közül a legtöbben (34 százalék) anyagi helyzetük javulásával kapcsolatban optimisták, a pesszimizmus szintje pedig az ország helyzetének alakulásával kapcsolatban a legmagasabb: 64 százalék nehezen megvalósíthatónak vagy egyenesen lehetetlennek tartja, hogy csökkenjen a korrupció, 51 százalék ugyanígy gondolkodik az infláció csökkenéséről, 50 százalék a gazdasági helyzet javulásáról.
A megkérdezettek 10 százaléka tervez gyermeket vállalni az új évben, a 35-44 évesek körében ez az arány jelentősen magasabb, 17 százalékos. Munkahelyváltásra tízből négyen készülnek. A megkérdezettek 27 százaléka új munkaadónak dolgozna 2024-ben – többségük 44-55 év közötti –, 13 százalék pedig saját vállalkozás indítását tervezi. A romániai lakosság egynegyede lakhelyváltást is tervez ebben az évben: 11 százalék ugyanazon a településen belül más lakásba, 10 százalék az ország más településére, 4 százalék külföldre készül költözni.
A hétköznapi élet különböző aspektusaival való elégedettség mérése során kiderült, hogy a romániaiak a leginkább a családjukkal (75 százalék), a hozzájuk közel álló emberekkel (66 százalék) vagy a párjukkal (65 százalék) való kapcsolatukkal elégedettek. Ezzel szemben a munkahelyükkel a megkérdezettek 51 százaléka, jelenlegi anyagi helyzetükkel 46 százalék elégedett.
A Reveal Marketing Research felmérése online készült, 1015 felnőtt korú személy megkérdezésével. A hibahatár ą 3,1 százalék.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – jelentette be szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.
Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.
Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.
A bukaresti választási iroda elrendelte egy, a Cotroceni-palotában rögzített videó eltávolítását az internetről, amelyen Nicușor Dan elnök, Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és Vlad Voiculescu elnöki tanácsadó szerepel.
szóljon hozzá!