
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Újabb könnyítéssel igyekeznek fokozni az oltási hajlandóságot a romániai hatóságok, így lehetővé teszik a cégek számára, hogy saját telephelyükön immunizálják alkalmazottaikat.
2021. április 19., 18:442021. április 19., 18:44
Florin Jianu, a romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: felhívást intéznek tagjaik és az üzleti szféra képviselőihez, hogy oltassák be alkalmazottaikat. Ezt akár saját telephelyükön is megtehetik, együttműködve a megyei egészségügyi hatósággal (DSP).
és arról is gondoskodniuk kell, hogy legyen ahol az oltóanyagot 2–5 Celsius fokon tárolni. Jianu arra is kitért, hogy az ily módon vakcinához jutó alkalmazottaknak be sem kell jelentkezniük az oltási platformra.
Kolozsváron egyébként már több multinacionális cég is bejelentette, hogy önerőből, saját költségén oltja be alkalmazottjait az új típusú koronavírus ellen.

Mintegy 20 ezer alkalmazottat immunizálnának saját költségen a Kolozsvár közeli Tetarom ipari parkokban működő multinacionális cégek – közölte a Kolozs megyei prefektúra.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!