Hirdetés

Románia összefogott Szlovákiával a barnamedve-állomány kezelése érdekében

Románia

Románia számos településére bejár a medve, ez a felvétel Székelyudvarhelyen készült a közelmúltban

Fotó: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala

Románia és Szlovákia közös állásfoglalásban kérte az Európai Bizottságot, hogy tegye rugalmasabbá a barna medvékre vonatkozó szigorú védelmi szabályokat azokban a térségekben, ahol a populáció helyzete tartósan stabilizálódott. Főleg Erdélyben, a Székelyföldön szinte napi rendszerességgel történnek medvetámadások.

Hírösszefoglaló

2026. június 18., 19:362026. június 18., 19:36

A bukaresti mezőgazdasági minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a téma napirendre kerül a Mezőgazdasági és Halászati Tanács következő ülésén. Közös állásfoglalásában Románia és Szlovákia felhívja a figyelmet, hogy bár együtt az Európai Unió barnamedve-állományának több mint a felét birtokolják, aránytalanul viselik a faj megőrzésével kapcsolatos költségeket, kockázatokat és felelősséget. „A két tagállamban folyamatosan nő a medveállomány, valamint a közbiztonságra, a mezőgazdasági tevékenységre és a helyi közösségekre gyakorolt jelentős negatív hatásuk” – ismertette a megkeresést a romániai agrártárca.

Románia és Szlovákia az élőhelyvédelmi irányelv tisztázását és a barna medve védettségi státuszának módosítását kéri a stabil állományú populációk esetében.

Hirdetés

A két ország emlékeztetett: a lakossági biztonság érdekében az Európai Unióban korábban a farkas is lekerült a szigorúan védett fajok listájáról. Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a biológiai sokféleség megőrzésének és az emberi élet védelmének egyensúlyban kell lennie egymással

„Románia bebizonyította, hogy képes életképes barnamedve-populáció fenntartására, de a megőrzés sikerét nem csak az egyedek számával mérhetjük. Amikor a helyi közösségek, a gazdák és a polgárok egyre nagyobb költségeket és kockázatokat viselnek, a valósághoz alkalmazkodó kezelési eszközökre van szükség” – fogalmazott Tánczos.

Az ügyvivő miniszter egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB) a barnamedve levételét a szigorúan védett fajok listájáról és áthelyezését egy másik listára. Tánczos szerint van precedens erre: a farkas is lekerült a szigorúan védett állatfajok listájáról, miután Németországban pónilovakat pusztított el.

Idézet
Nálunk nem a pónilovakra, hanem az emberekre jelent veszélyt a medve” – jegyezte meg az ügyvivő miniszter.

Emlékeztetett arra is, hogy a román parlament megszavazta a medvekilövési kvótát megduplázó törvényt, a jogszabály azonban nem léphetett még hatályba, mert megtámadták az alkotmánybíróságon. Várják a testület döntését, közben azonban tájékoztatni kell az uniós tagállamokat és az illetékes uniós biztost „a jelenlegi helyzet tarthatatlanságáról” – tette hozzá az RMDSZ-es politikus.

Romániában az elmúlt hetekben számos településről jelezték, hogy jelentősen megszaporodott a lakott területre bejáró nagyvadak száma, továbbá legalább két haláleset kapcsán merült fel a gyanú, hogy a mezőn talált holtesteken látható sérüléseket medve okozhatta. Legutóbb múlt vasárnap vesztette életét egy 34 éves férfi medvetámadás következtében Szeben megyében, és a román hatóságok a héten minden nap jelentettek egy vagy két olyan esetet, amikor emberre támadt a nagyragadozó.

A bukaresti képviselőház áprilisban fogadta el a medvepopuláció számát szabályozni hivatott vadászati kvóták megduplázását, Nicușor Dan államfő azonban alkotmányossági óvást emelt a törvénytervezet ellen, mely szerinte uniós normákat sérthet. Az államfő lépése nyomán a törvényt kezdeményező Tánczos Barna szenátor, megbízott mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy az Európai Bizottsághoz fordul, kérve: tegye rugalmasabbá a nagyvad jelenlegi szigorú uniós védelmét a túlszaporodott medveállománnyal rendelkező Románia esetében.

korábban írtuk

Újabb medvetámadás a székelyföldi településen, ahol a héten már két emberre is rátámadt a nagyvad
Újabb medvetámadás a székelyföldi településen, ahol a héten már két emberre is rátámadt a nagyvad

Az elhajtására összehívott csapat két tagjára támadt egy medve szerdán este a székelyföldi Kászonújfaluban, ahol két nappal korábban is volt egy kettős medvetámadás. A szerda esti újabb támadásban a vadász és segédje sérült meg.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat

A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye

„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
2026. augusztus 13., csütörtök

Grindeanu kész végrehajtani a kis települések összevonását

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Grindeanu kész végrehajtani a kis települések összevonását
2026. augusztus 13., csütörtök

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra

Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány

Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

2026. augusztus 13., csütörtök

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot

A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot
2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
2026. augusztus 12., szerda

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre
Hirdetés
Hirdetés