Fotó: Gov.ro
Bogdan Aurescu külügyminiszter Orbán Viktor tusnádfürdői előadása kapcsán sajnálatosnak nevezte, hogy „hasonló eszmék” hirdetésére Románia területén került sor.
2022. július 25., 17:232022. július 25., 17:23
2022. július 25., 17:512022. július 25., 17:51
A román diplomácia vezetője a Digi24 hírtelevízió portáljának, a Digi24.ro-nak nyilatkozva elmondta, Bukarest álláspontja eltér a magyar kormányfő által hangoztatott nézetektől. „Egyértelmű, hogy nem érthetünk egyet velük. És sajnálatos, hogy ilyen nézeteket Románia területéről terjesztenek a mindannyiunkat érintő mostani globális helyzet közepette. Nem beszélek a fajokról tett kijelentéseiről, amelyek nem elfogadhatóak” – jelentette ki Aurescu.
„Ugyanazok az elvek hangzottak el, amelyeket már láttunk a magyar hivatalosságok részéről, most mindössze egymás mellé sorakoztatták őket, másokat bővebben kifejtettek. Plusz egyéb magyarországi belpolitikai szempontok” – hangoztatta a tárcavezető. Aurescu szerint minden állam saját belátása szerint foglal állást nemzetközi kérdésekben, Románia azonban nem osztja „ezeket a helytelen véleményeket. „Ezektől határozottan elhatárolódunk, mert ártanak az Ukrajna támogatását célzó európai szolidaritásnak” – nyilatkozta a Digi24.ro portálnak a román külügyminiszter.
Aurescu mindazonáltal úgy értékelte: magyar részről – Orbán Viktor szombati előadását is beleértve – nem érte provokáció Romániát, a magyar kormánytagok nem érintettek olyan, Bukarest számára kényes kérdéséket, mint az „úgynevezett etnikai alapú” autonómia, vagy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek kollektív jogai (amelyeket Bukarest nem ismer el). A román külügyminiszter arról is beszélt: Ukrajna agresszió áldozata, és „támogatni kell, hogy ellenálljon és győzzön”. Az Egyesült Államok, az EU és más nemzetközi szövetségesek által Oroszország ellen bevezetett szankciók szerinte hasznosak, azokat Románia támogatja, hatásuk pedig már érzékelhető. „Románia EU-tagként, NATO-szövetségesként, az Egyesült Államok stratégiai partnereként következetes és aktív támogatója a demokratikus értékeknek, a jogállamnak és a nemzetközi jognak” – idézte az MTI a román külügyminisztert.
Bogdan Aurescu egyébként a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor előtt azt nyilatkozta: bízik abban, hogy a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerség, valamint a magyar–román alapszerződés szellemében zajlik majd a Tusványos.
A Nyugat harcot folytat Közép-Európa ellen, Brüsszel a Soros-féle csapatokkal kiegészülve „ránk akarja kényszeríteni a bevándorlókat” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.
Dörgedelmes reakciót váltott ki Paul Stănescuból, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkárából Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati tusnádfürdői beszéde. A román politikus a székelyföldi sportberuházásokat is kitámadta.
A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.
Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.
Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.
A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.
A többség szerint Románia függetlenségét nem korlátozza túlzott mértékben az a tény, hogy az ország az Európai Unió tagja.
A legfelsőbb bíróság hétfőn megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon a kormány által felelősségvállalással elfogadott megszorító törvénycsomagok miatt.
Több ezer, az ország számos megyéjéből Bukarestbe érkezett pedagógus tüntet hétfőn a román fővárosban a kormánypalota előtt a kormány által az oktatási rendszerrel kapcsolatosan elfogadott intézkedések ellen.
Az egyetemi diákszervezetek is részt vesznek hétfőn az oktatási szakszervezetek tüntetésein, és az új tanév kezdetével országszerte tömeges tüntetéseket és felvonulásokat hirdetnek meg.
szóljon hozzá!