Románia külügyminisztere elítélte Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Bogdan Aurescu külügyminiszter Orbán Viktor tusnádfürdői előadása kapcsán sajnálatosnak nevezte, hogy „hasonló eszmék” hirdetésére Románia területén került sor.

Rostás Szabolcs

2022. július 25., 17:232022. július 25., 17:23

2022. július 25., 17:512022. július 25., 17:51

A román diplomácia vezetője a Digi24 hírtelevízió portáljának, a Digi24.ro-nak nyilatkozva elmondta, Bukarest álláspontja eltér a magyar kormányfő által hangoztatott nézetektől. „Egyértelmű, hogy nem érthetünk egyet velük. És sajnálatos, hogy ilyen nézeteket Románia területéről terjesztenek a mindannyiunkat érintő mostani globális helyzet közepette. Nem beszélek a fajokról tett kijelentéseiről, amelyek nem elfogadhatóak” – jelentette ki Aurescu.

A román külügyminiszter hozzátette, Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde „alapvetően semmi újat nem hozott”.

„Ugyanazok az elvek hangzottak el, amelyeket már láttunk a magyar hivatalosságok részéről, most mindössze egymás mellé sorakoztatták őket, másokat bővebben kifejtettek. Plusz egyéb magyarországi belpolitikai szempontok” – hangoztatta a tárcavezető. Aurescu szerint minden állam saját belátása szerint foglal állást nemzetközi kérdésekben, Románia azonban nem osztja „ezeket a helytelen véleményeket. „Ezektől határozottan elhatárolódunk, mert ártanak az Ukrajna támogatását célzó európai szolidaritásnak” – nyilatkozta a Digi24.ro portálnak a román külügyminiszter.

Aurescu mindazonáltal úgy értékelte: magyar részről – Orbán Viktor szombati előadását is beleértve – nem érte provokáció Romániát, a magyar kormánytagok nem érintettek olyan, Bukarest számára kényes kérdéséket, mint az „úgynevezett etnikai alapú” autonómia, vagy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek kollektív jogai (amelyeket Bukarest nem ismer el). A román külügyminiszter arról is beszélt: Ukrajna agresszió áldozata, és „támogatni kell, hogy ellenálljon és győzzön”. Az Egyesült Államok, az EU és más nemzetközi szövetségesek által Oroszország ellen bevezetett szankciók szerinte hasznosak, azokat Románia támogatja, hatásuk pedig már érzékelhető. „Románia EU-tagként, NATO-szövetségesként, az Egyesült Államok stratégiai partnereként következetes és aktív támogatója a demokratikus értékeknek, a jogállamnak és a nemzetközi jognak” – idézte az MTI a román külügyminisztert.

Bogdan Aurescu egyébként a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor előtt azt nyilatkozta: bízik abban, hogy a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerség, valamint a magyar–román alapszerződés szellemében zajlik majd a Tusványos.

korábban írtuk

Orbán Viktor szerint a veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede áll előttünk
Orbán Viktor szerint a veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede áll előttünk

A Nyugat harcot folytat Közép-Európa ellen, Brüsszel a Soros-féle csapatokkal kiegészülve „ránk akarja kényszeríteni a bevándorlókat” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.

korábban írtuk

PSD-főtitkár: Románia nem lehet Orbán Viktor „Európa-ellenes üzeneteinek ugródeszkája”, a sport nem szolgálhat autonómiaügyet
PSD-főtitkár: Románia nem lehet Orbán Viktor „Európa-ellenes üzeneteinek ugródeszkája”, a sport nem szolgálhat autonómiaügyet

Dörgedelmes reakciót váltott ki Paul Stănescuból, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkárából Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati tusnádfürdői beszéde. A román politikus a székelyföldi sportberuházásokat is kitámadta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez
2025. szeptember 08., hétfő

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget

A többség szerint Románia függetlenségét nem korlátozza túlzott mértékben az a tény, hogy az ország az Európai Unió tagja.

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget
2025. szeptember 08., hétfő

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját

A legfelsőbb bíróság hétfőn megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon a kormány által felelősségvállalással elfogadott megszorító törvénycsomagok miatt.

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját
2025. szeptember 08., hétfő

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen

Több ezer, az ország számos megyéjéből Bukarestbe érkezett pedagógus tüntet hétfőn a román fővárosban a kormánypalota előtt a kormány által az oktatási rendszerrel kapcsolatosan elfogadott intézkedések ellen.

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen
2025. szeptember 08., hétfő

A diákszervezetek is csatlakoznak a pedagógustüntetéshez, és újabb tiltakozó akciókat hirdetnek

Az egyetemi diákszervezetek is részt vesznek hétfőn az oktatási szakszervezetek tüntetésein, és az új tanév kezdetével országszerte tömeges tüntetéseket és felvonulásokat hirdetnek meg.

A diákszervezetek is csatlakoznak a pedagógustüntetéshez, és újabb tiltakozó akciókat hirdetnek