Hirdetés

Repülőn részesítette elsősegélyben képviselőtársát egy nagyváradi szenátor

Képünk illusztráció •  Fotó: 123RF

Képünk illusztráció

Fotó: 123RF

Elsősegélyben részesítette Florian Bodog szenátor az egyik képviselő kollégáját hétfőn a Tarom légitársaság Nagyváradról Bukarestbe tartó járatán.

Hírösszefoglaló

2024. március 18., 17:392024. március 18., 17:39

2024. március 18., 17:522024. március 18., 17:52

A volt egészségügyi miniszter, orvos a parlament épületében az újságíróknak elmondta, útban Bukarest felé, Kolozsvár felett a pilóta orvosi segítséget kért, miután az egyik utas rosszul lett – közölte az Agerpres hírügynökség.

Az ebihoreanul.ro portál értesülései szerint az elájult utas Ioan Cupșa, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik képviselője volt, aki megerősítette, hogy felszállás után nagyon gyengének érezte magát, szerinte leesett a kalciumszintje.

Hirdetés

Bodog – aki a PNL-lel koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora – egy másik orvossal együtt elsősegélyben részesítették, és néhány perc múlva a képviselő magához tért.

A volt tárcavezető hangsúlyozta, kollégáját nem kellett újraéleszteni.

Kifejtette, hozzávetőlegesen három órát vártak a beszállásra a repülőtéren, vélhetően a fáradtság miatt ájult el Ioan Cupșa.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Drága „mulatság”: jó esetben „csak” kétmillió dollárba került a román államnak a két drón lelövése

Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.

Drága „mulatság”: jó esetben „csak” kétmillió dollárba került a román államnak a két drón lelövése
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában

Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában
2026. július 24., péntek

Több mint egymillió közalkalmazottat érintő törvénytervezetről kezdik újra a pártközi egyeztetéseket

Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.

Több mint egymillió közalkalmazottat érintő törvénytervezetről kezdik újra a pártközi egyeztetéseket
2026. július 24., péntek

Komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata

Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Csillagászati összegű bírságot rótt ki egy miniszterre az egyik állami hatóság

Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).

Csillagászati összegű bírságot rótt ki egy miniszterre az egyik állami hatóság
2026. július 24., péntek

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép

A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép
2026. július 24., péntek

Három fegyvergyári vezetőt is őrizetbe vett a korrupcióellenes ügyészség

Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.

Három fegyvergyári vezetőt is őrizetbe vett a korrupcióellenes ügyészség
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Újabb hajó rongálódott meg a román partok közelében, akna vagy drón lehet a ludas

Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.

Újabb hajó rongálódott meg a román partok közelében, akna vagy drón lehet a ludas
2026. július 23., csütörtök

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen

A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen
2026. július 23., csütörtök

Bolojan: jövő héten újraindulhat a kataszteri hivatal rendszere a súlyos kibertámadás után

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.

Bolojan: jövő héten újraindulhat a kataszteri hivatal rendszere a súlyos kibertámadás után
Hirdetés
Hirdetés