Hirdetés

Puskás Bálint a Krónikának: indokolt a szükségállapot, de visszaélhetnek vele

•  Fotó: Védelmi Minisztérium

Fotó: Védelmi Minisztérium

Indokoltnak tartja Puskás Bálint korábbi alkotmánybíró Klaus Johannis államfő döntését, miszerint hétfőtől szükségállapotot hirdet az országban.

Balogh Levente

2020. március 16., 08:132020. március 16., 08:13

„Azért tarom indokoltnak, mert sajnos az eddig elrendelt elővigyázatossági intézkedéseket nem nagyon tartották be. Sőt vannak olyan személyek, akik 10-14 embert is megfertőztek.

Idézet
Magas pozícióban levő személyek, orvosok nem tartották be az előírásokat.

Féltem attól, hogy Romániában gyorsan elterjed a vírus, mivel az emberek jobb szeretik nem betartani azt, amit kérnek tőlük, és amit megszabnak nekik. Ebből a szempontból megalapozott a szükségállapot elrendelése” – szögezte le a Krónikának nyilatkozva vasárnap.

Hirdetés

korábban írtuk

Hétfőtől sürgősségi állapot lép életbe Romániában a koronavírus terjedése miatt
Hétfőtől sürgősségi állapot lép életbe Romániában a koronavírus terjedése miatt

Sürgősségi állapot foganatosítását jelentette be szombaton a koronavírus-fertőzés miatt Klaus Johannis államfő.

A taláros testület volt tagja ugyanakkor megjegyezte:

a romániai helyzetet ismerve előfordulhat, hogy visszaéléseket követnek el a szükségállapot örve alatt.

Emlékeztetett, legutóbb 1999-ben, a bányászjárás idején hirdettek szükségállapotot, amit „elég simán megúsztunk”. Rámutatott, az alkotmánymódosítás előtt elfogadott sürgősségi kormányrendelet lehetőséget ad katonai erőknek arra, hogy törvényerejű rendeleteket adjanak ki, és bizonyos emberi szabadságjogokat korlátozzanak.

korábban írtuk

Raed Arafat szerint a sürgősségi állapot bevezetése nem problémát, hanem segítséget jelent
Raed Arafat szerint a sürgősségi állapot bevezetése nem problémát, hanem segítséget jelent

Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője felhívást intézett a sajtóhoz, amelyben „felelős polgári hozzáállást” kér, és leszögezi: a sürgősségi állapot bevezetése nem problémát, hanem segítséget jelent a járvány leküzdésében, ezért ezt a témát „nem szabad elpolitiz

Lapunk kérdésére, miszerint ellensúlyozhatók-e az esetleges visszaélések, elmondta, az alkotmány egyszerűen és érthetően szabályozza a kérdést, az alkotmánymódosítás előtt jóváhagyott törvény viszont helyenként ellentmondhat az alkotmány előírásainak. „Ha ilyen visszaélés történne, az ombudsman, vagy más illetékes szervek megtámadhatnák az alkotmánybíróságon, és biztos vagyok benne, hogy az alkotmánybíróság ezeket korlátozná” – jelentette ki. „Remélem, nem kerül sor visszaélésre, bár a miniszterelnök kijelölésének körülményei miatt

Idézet
én ebben az országban nem bízom egyetlen állami szervben sem, és egyetlen személyben sem, akik ezeket az állami szerveket vezetik”

– mondta el lapunknak Puskás Bálint.

Szükségállapot: korlátozhatók bizonyos jogok

A szükségállapot olyan rendkívüli állapot, amelyet az alkotmány értelmében vagy akkor hirdethetnek meg, ha a nemzetbiztonságot vagy a demokráciát fenyegető súlyos veszélyhelyzet alakult vagy alakulhat ki, illetve természeti katasztrófa esetén. A meghatározás szerint olyan rendkívüli, nem katonai jellegű esemény esetén rendelik el, amely mértéke és intenzitása révén veszélyezteti a lakosság életét és egészségét, a környezetet, a fontosabb anyagi vagy kulturális értékeket, a normalitás helyreállítása érdekében pedig sürgős lépésekre, külön források biztosítására, illetve a rendelkezésre álló erőforrások egységes koordinálására van szükség. Szükségállapot idején a központi és a helyi közigazgatás egyes jogköreit a katonai és más, központi hatóságok veszik át. Ilyen esetben a szükséges intézkedéseket a Vészhelyzeteket Menedzselő Országos Rendszer hozza meg, amelyet a belügyminiszter vezet, és a miniszterelnök koordinál.
Szükségállapot idején korlátozhatók bizonyos polgári jogok, kivéve az alapvető szabadságjogokat. Ilyen helyzetben a hatóságok korlátozhatják vagy megtilthatják a járművek és az emberek közlekedését bizonyos helyeken vagy időpontokban, illetve indokolt esetben kijárási engedélyt adhatnak. Razziákat szervezhetnek, kizárólagos jogot kapnak a nyilvános rendezvények engedélyezésére, evakuálhatják azon személyeket a szükségállapot által érintett területről, akiknek a jelenléte nem indokolt, ideiglenesen bezárhatják a benzinkutakat, vendéglőket, kávéházakat, klubokat, kaszinókat, az egyesületek székhelyeit és egyéb nyilvános helyeket. Emellett megtilthatják a közúti, vasúti, tengeri, folyami és légi közlekedést bizonyos útvonalakon, illetve az élelmiszerek és egyéb szükséges termékek államosításáról dönthetnek.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány
Hirdetés
Hirdetés