Hirdetés

Plagizálással gyanúsították meg az igazságügyi minisztert

plagizálás

Másolt? Radu Marinescu igazságügyi miniszter a PressOne szerint doktori értekezésének jelentős része plagizálás eredménye

Fotó: Alex Micsik/Agerpres

Plagizálással vádolta meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert a PressOne oknyomozó portál, amely szerint a tárcavezető jogi doktori értekezésének több mint fele plágium.

Balogh Levente

2026. január 12., 10:002026. január 12., 10:00

A plagizálással gyanúsított miniszter elutasítja a vádakat, mondván, hogy „doktori értekezését „az akkori szabályoknak megfelelően és egy neves egyetemi professzor felügyelete alatt” írta.

A PressOne elemzése szerint „A polgári eljárások bizonyítási rendszere” című értekezés legalább 56,68 százaléka más szerzők szövegeiből másolt szöveget tartalmaz.

Hirdetés

Ez a disszertáció 247 oldalából 140 oldalt jelent.

Radu Marinescu 2009-ben szerezte jogi doktorátusát a Craiovai Egyetem Jogi és Közigazgatási Karán, Ion Dogaru professzor felügyelete alatt.

A plagizált részek többsége a portál szerint három másik disszertációból származik. és egyes esetekben a szó szerint átvett szövegrészek akár 25 egymást követő oldalra is kiterjednek,

állítja a PressOne Emilia Şercan újságíró vizsgálata alapján, aki több közszereplő esetében is plágiumra és a csalással megszerzett tudományos címekre derített fényt.

korábban írtuk

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját
Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját

Újabb vezető közéleti szereplőt gyanúsítottak meg plágiummal: ezúttal Gabriel Vlase, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója került célkeresztbe.

A PressOne szerint az igazságügyi miniszter által alkalmazott, engedély nélküli tartalommásolási technika a leggyakoribb a romániai közhivatalt betöltő személyek doktori disszertációiban: ez nem más, mint a másolás-beillesztéses plágium. Ez a technika azt jelenti, hogy

a szöveget szó szerint másolják, anélkül, hogy idézőjelekkel – a kölcsönzött szöveget jelző szimbólumokkal – jelölnék, és anélkül, hogy az eredeti szerzőt megneveznék.

A Radu Marinescu doktori értekezésében talált plágiumok többsége egy olyan kötetből származik, amelyet az igazságügyi miniszter doktori értekezésében egyszer sem idéztek, és amely nem szerepel a bibliográfiában sem.

A kötet címe: Înscrisurile. Mijloace de probă în procesul civil (Írások. Bizonyítékok a polgári eljárásban), amelyet 1998-ban adott ki az All Kiadó, szerzője Florea Măgureanu, a Román-Amerikai Egyetem Jogi Karának volt professzora.

Ez a 140 oldalnyi, plágiumgyanús szöveg 62 oldalát teszi ki.

Egy másik mű, amelyből Radu Marinescu plagizált, a Probele în procesul civil (Bizonyítékok a polgári eljárásokban) címet viseli, és Maria Fodor tollából jelent meg az Universul Juridic Kiadónál 2006-ban.

korábban írtuk

Lemond az etikai tanács elnöke a Lucian Bode belügyminiszter plágiumügyében hozott döntés miatt
Lemond az etikai tanács elnöke a Lucian Bode belügyminiszter plágiumügyében hozott döntés miatt

Lemond tisztségéről Dacian Dragoș, a Tudományos Kutatás, Technológiai Fejlesztés és Innováció Etikai Tanácsának (CNECSDTI) elnöke a plágiummal megvádolt Lucian Bode belügyminiszter doktori disszertációjának ügyében hozott döntés után.

Az igazságügyi miniszter disszertációjában ebből a műből plagizált 26 oldalt teljes egészében, a lábjegyzetekkel együtt másolták át.

Radu Marinescu doktori értekezésének további 53 oldala egy másik, szintén Bizonyítékok a polgári eljárásokban című műből származik, amelyet 1996-ban az AnkaRom adott ki Iaşi-ban, és amelynek szerzői Radu Dumitru és Dan Tudurache.

A művet a doktori értekezésben egyetlen egyszer sem idézték, és a bibliográfiában sem szerepelt.

Radu Marinescu a PressOne-nak tagadta, hogy megsértette volna a tudományos munkák elkészítésére vonatkozó szabályokat.

„Nem tekintem úgy, hogy plagizáltam volna. Ennyit tudok mondani” – nyilatkozta Marinescu.

Kijelentette továbbá, hogy disszertációját „az akkori szabályoknak megfelelően és egy neves egyetemi professzor felügyelete alatt” írta.

A PressOne megjegyzi, hogy „az akkori szabályok” a plágiumot tudományos csalásnak minősítették, amikor Marinescu 2009-ben megvédte doktori értekezését, és ez nemcsak tudományos rendelkezésekben, hanem törvényben is így volt rögzítve.

„Radu Marinescu miniszter – akárcsak előtte számos más, közhivatalt betöltő plágiumot elkövető személy – szabályok és jogszabályok állítólagos hiányával indokolja tudományos lopását. Marinescu állítása a PressOne-nal folytatott beszélgetésében hamis: 2009-ben mind az akadémiai szabályok, mind a törvény előírta, hogy más szerzők műveiből átvett részeket idézőjelekkel kell jelölni” – állapítja meg a hivatkozott forrás.

korábban írtuk

Plagizálással gyanúsított politikus lehet Daniel David oktatási miniszter utódja
Plagizálással gyanúsított politikus lehet Daniel David oktatási miniszter utódja

Plagizálással gyanúsított politikus lehet Daniel David hétfőn este lemondott oktatási miniszter utóda – derül ki egybehangzó sajtóértesülések szerint.

Egyes elemzők szerint az, hogy

a Marinescu elleni plágiumvád épp most látott napvilágot, összefüggésben állhat azzal, hogy a miniszter múlt héten indította el az eljárást a főügyészségek – a legfőbb ügyészség, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) új vezetőinek kiválasztására.

Az új főügyészek kiléte kiemelt téma, főleg a Recorder oknyomozó portál közelmúltbeli riportja után, amelyben egyes bírák és ügyészek azt állították: a romániai igazságügyi rendszert egy bírákból, ügyészekből és politikusokból álló érdekcsoport tartja kézben.

A riportban megszólaló volt bírák és ügyészek többek között arról beszélnek, hogy egyes, befolyásos személyeket érintő korrupciós ügyekben úgy próbálták megmenteni a vádlottakat, hogy a bírák áthelyezésével addig húzták az ügyeket, amíg azok elévültek.

A riportban megszólalók szerint azon bírákat, akik nem hajlandóak a felsőbb utasításoknak engedelmeskedni, fegyelmi vizsgálatokkal zaklatják és próbálják ellehetetleníteni.

Amúgy, mint arról beszámoltunk,

a román közéletben évtizedes témát jelentenek a vezető politikusok plágiumügyei.

Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök doktori disszertációjában is plágiumot fedeztek fel, amely miatt vissza is vonták a doktori címet, de az ezt kimondó határozatot törvénytelennek nyilvánította az illetékes bíróság.

Emellett Gabriel Oprea és Lucian Bode volt belügyminiszterek ellen is plágiumvádakat fogalmaztak meg, Gabriel Vlase, a külügyi hírszerzés vezetője is plágiumgyanúba keveredett, Emilia Șercan pedig a bukaresti rendőrakadémia vezetőit is lebuktatta, miután leleplezte, hogy számos esetben hunytak szemet plágiumügyek fölött.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Bírák fóruma: lejárató kampányt folytatnak reformpárti bírák, ügyészek és civil szervezetek ellen

A Romániai Bírák Fóruma szerint az elmúlt napokban súlyos verbális támadások érték azokat a bírákat és ügyészeket, akik nyilvánosan beszéltek az igazságszolgáltatás rendszerszintű problémáiról.

Bírák fóruma: lejárató kampányt folytatnak reformpárti bírák, ügyészek és civil szervezetek ellen
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Felgyorsult az influenza terjedése

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szerint felgyorsult az influenza terjedése Romániában, ezért a szakembereik azt javasolják, hogy a védőoltásra jogosultak haladéktalanul oltassák be magukat az influenza ellen.

Felgyorsult az influenza terjedése
Felgyorsult az influenza terjedése
2026. január 12., hétfő

Felgyorsult az influenza terjedése

2026. január 12., hétfő

Több ezer riasztás futott be a tűzoltókhoz a hét végén

A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) hétfői tájékoztatása szerint a tűzoltókat a hét végén országos szinten mintegy ötezer esethez riasztották.

Több ezer riasztás futott be a tűzoltókhoz a hét végén
2026. január 12., hétfő

Igazságügyi miniszter a plágiumvádakról: „Miért most? Miért én?”

Radu Marinescu igazságügyi miniszter hétfőn határozottan visszautasította a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumvádakat.

Igazságügyi miniszter a plágiumvádakról: „Miért most? Miért én?”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Igazságügyi botrány: megvédte a bírált törvényeket a bukaresti ítélőtábla vezetője

A bukaresti ítélőtábla elnöke, Liana Arsenie úgy véli, hogy a 2022-ben elfogadott igazságszolgáltatási törvényeket nem szabad „egy kis csoportnyi bíró és ügyész” követeléseinek megfelelően módosítani, de javítani lehet rajtuk.

Igazságügyi botrány: megvédte a bírált törvényeket a bukaresti ítélőtábla vezetője
2026. január 12., hétfő

Adóemelés: tiltakozásként öt kiló aprópénzzel fizette be a helyi adóját egy férfi

Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.

Adóemelés: tiltakozásként öt kiló aprópénzzel fizette be a helyi adóját egy férfi
2026. január 12., hétfő

Több iskolában szünetel a jelenléti oktatás a kedvezőtlen időjárás miatt

A kedvezőtlen időjárás miatt hétfőn hat iskolában az oktatás online formában zajlik, míg háromban felfüggesztik a tanítást, és az elmaradt órákat később pótolják – tájékoztatott vasárnap este az oktatási minisztérium.

Több iskolában szünetel a jelenléti oktatás a kedvezőtlen időjárás miatt
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

A Bolojan-kabinet szerint az előző kormányok elodázták az ingatlan- és gépjárműadó emelését

A román kormány szerint mintegy 3,7 milliárd lejes többletbevételt eredményezhet az önkormányzatok számára 2026-ban az ingatlan- és gépjárműadó januártól bevezetett emelése. Ez 30 százalékos növekedést jelent 2025-höz képest.

A Bolojan-kabinet szerint az előző kormányok elodázták az ingatlan- és gépjárműadó emelését
2026. január 11., vasárnap

Hiába a figyelmeztetés, több mint kétszer annyi munkájuk volt a hegyimentőknek, mint előző nap

Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentőkhöz, akik 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont).

Hiába a figyelmeztetés, több mint kétszer annyi munkájuk volt a hegyimentőknek, mint előző nap
2026. január 11., vasárnap

Băsescu szerint nincs bizonyíték arra, hogy az oroszok beavatkoztak a román államfőválasztásba

Traian Băsescu volt román államfő szerint a bukaresti hatóságok nem rendelkeznek meggyőző bizonyítékokkal a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének alátámasztására, különösen a tekintetben, hogy a választási folyamatot orosz segítséggel csalták el.

Băsescu szerint nincs bizonyíték arra, hogy az oroszok beavatkoztak a román államfőválasztásba
Hirdetés
Hirdetés