„Ostromállapot” a Duna mentén

Évszázados rekordokat döntenek a folyók Kelet-Európában Az al-dunai nagyvárosokat, Brãilát, Galacot és Tulceát ostromolja a Duna árhulláma. A legnagyobb veszélyt azonban továbbra is azon a Dolj megyei szakaszon jelezték, ahol már csökkenőben a víz szintje. Az elárasztott Rast község után Bistreþen is három helyen repedt meg a gát. A katonáknak ideig-óráig sikerült homokzsákokkal eltorlaszolni a víz útját, de hét települést veszélyeztető gátszakadás bármikor bekövetkezhet.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. április 19., 00:002006. április 19., 00:00

Több mint egy heti árvízi védekezés után apad a Duna a romániai szakasz nagyobbik részén, az árhullám azonban csak most éri el az al-dunai nagyvárosokat. A Brãilával szomszédos Chiºcani községben tegnap reggeltől több száz katona magasította a homokzsákokból rakott gátat. Munkájukat alaposan megnehezítette, hogy az átázott töltésre nem lehetett nehézgépekkel felhajtani, így a homokzsákokat szekerekkel kellett a helyszínre szállítani. A szakemberek attól tartottak, hogy ha ez a gát elszakad, a környéken több falut és Brãila egyes negyedeit is elönti a víz. Vasárnap egyébként már azzal is kísérleteztek, hogy egy kivénhedt hajót süllyesszebnek el a leginkább veszélyeztetett partszakasz mellett. A számítások egyxébként nem mindig bizonyulnak pontosaknak. Hétfőn kétségbeesett védekezés folyt egy olyan töltésen, mely a Brãila és Galac közti országútat biztosította. Az út azonban a későbbi gátszakadás után sem került veszélybe.

Harc a centiméterekkel
Az al-dunai szakaszon a tetőzés néhány centiméterrel alacsonyabb szinten történik, mint ahogy azt korábban számították. Ez a szakemberek szerint a felsőbb szakaszokon bekövetkezett gátszakadások és ellenőrzött gátrobbantások következménye. Vasárnap este és hétfőn délután a Duna Borcea-ága mellett robbantottak fel néhány töltést, hogy ez által lakatlan területekre irányítsák a víz egy részét, és csökkentsék a településeket védő töltésekre nehezedő nyomást. Az első robbantás következtében mintegy 100, a második következtében mintegy 300 millió köbméter víz tódult mezőgazdasági területekre. A számítások szerint az irányított gátszakadások négy centiméterrel csökkentették a Duna vízszintjét. A hatóságoknak egyébként az is gondot jelentett, hogy kiürítsék az elárasztásra ítélt területeket. Néhány pásztort az utolsó pillanatban helikopterrel kellett kimenteni.
A centiméterekkel vívott küzdelmet a hétvégén az erős szél is nehezítette. A helyenként tíz kilométeres szélességűre dagadt folyamon a széllökések méteres hullámokat vertek, melyek sok helyütt átcsaptak a töltéseken. A Duna vízhozama egyébként megközelítette minden idők legnagyobb dunai áradásának a szintjét. Amint a hatóságok közölték, a vaskapui vízierőműnél hétfőn 15800 köbméter víz haladt át másodpercenként. Ez mindössze 100 köbméterrel marad el a 111 évvel ezelőtt mért legmagasabb vízhozamtól. Tegnapra egyébként négyszáz köbméterrel csökkent a vízhozam a Vaskapunál.

A víz apad, a veszély nő
Immár csökkenő vízállás mellett vált kritikussá hétfőn a helyzet a Dolj megyei Rast község körzetében. Itt a folyam átszakította a települést védő töltést, és a település valamennyi lakóját ki kellett költöztetni lakásából. Raston ma kétméteres vízben állnak a házak, a Realitatea hírtelevízió tudósítása szerint eddig 115 roppant közülük össze a víz terhe alatt. Egyes családoknak úgy kellett menekülniük, hogy temetetlen halottakat hagytak a házban; a temetőt is méteres víz borítja.
Tegnap hajnalban a Dolj megyei Bistreþ községben, és a hozzá tartozó falvakban kongatták meg a vészharangokat, hogy jelezzék, három helyen is megrepedt a gát. A katonáknak azonban sikerült megakadályozniuk, hogy nagy menynyiségű víz jusson át a gáton. Tegnap este azonban úgy tűnt, a homokzsákokkal megerősített töltést bármikor átszakíthatja a víz. Ha ez bekövetkezik, akkor mintegy hétezer embernek kell menekülnie.
Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök arra szólította fel a Duna mentén lakókat, hogy vegyenek részt a védekezésben, ne hagyják magukra a biztonságukért dolgozó katonákat. Vasile Blaga belügyminiszter közlése szerint tegnap délig az ország 13 megyéjében 4734 embert kellett kiköltöztetni az áradás miatt otthonából.

Rekordot döntött a Tisza
Minden idők legmagasabb vízszintjét mérték a Tisza magyarországi alsó szakaszán, és a folyó mégcsak az elkövetkező napokban tetőzik. A szakemberek számításai szerint napokig is eltarthat, míg csökkenni kezd a vízszint a Tiszán. Az árhullám magassága Szolnoknál kedden elérte a tíz métert, Szegednél a 9,6 méteres vízszint is 20 centiméterrel haladta meg az eddig mért legmagasabb szintet. A Tisza mellett a Hármas-Körös is csúcsot dönt. Ma Gyomaendrődnél, holnap Szarvasnál számítanak minden eddiginél magasabb vízállásra.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként