Hirdetés

Összesen tizenhat személy, köztük több volt csendőrségi vezető ellen emeltek vádat a 2018-as bukaresti tömegoszlatás ügyében

•  Fotó: Alex Micsik/Agerpres

Fotó: Alex Micsik/Agerpres

Tizenhat személy, köztük a bukaresti csendőrség volt parancsnokhelyettese, Laurențiu Cazan, a román csendőrség volt parancsnoka, Sebastian Cucos, illetve a csendőrség volt helyettes főparancsnoka, Cătălin Sindile ellen emeltek vádat a 2018. augusztus 10-i, erőszakos tömegoszlatásba torkollt kormányellenes tüntetés ügyében – jelentette be kedden a katonai ügyészség.

Krónika

2023. augusztus 08., 10:592023. augusztus 08., 10:59

A vádirat szerint Cazan az akció parancsnokaként, a csendőrség két parancsnoka pedig annak koordinátoraként hibásan látta el feladatait, és a törvényt megsértve utasították alárendeltjeiket, hogy erőszakkal avatkozzanak be a Győzelem téren összegyűlt tüntetők (kb. 30 000 ember) feloszlatása érdekében, amelyet később ők maguk vezettek. Az alperesek intézkedései következtében korlátozták a gyülekezési szabadságot, valamint a Győzelem terén jelen lévő tüntetők testi és lelki épséghez való jogát, a román alkotmányban és az Emberi Jogok Európai Egyezményében (EJEE) biztosított alapvető jogokat, továbbá

olyan fizikai szenvedést vagy sérüléseket okoztak, amelyek gyógyításához 433 embernek 1 és 50 nap közötti orvosi ellátásra volt szüksége.

Hirdetés

Az ügy kivizsgálása során kiderült, hogy a csendőrök erőszakos beavatkozása megsértette a szükségesség, a fokozatosság és az arányosság elvét, a vonatkozó jogszabályokban rögzített és az EJEE-ben is tükröződő elveket. Így megállapították, hogy

a csendőrök nemcsak az erőszakosan tüntető személyekkel szemben léptek fel, azzal a céllal, hogy elszigeteljék őket és eljárjanak velük szemben, hanem a békés tüntetőkkel szemben is, akik a tüntetők túlnyomó többségét alkották.

A vizsgálat konkrétan megállapította, hogy a csendőrök a bevetés során összesen 63 hanggránátot, 489 könnygázgránátot, 316 darab 38 mm és 40 mm kaliberű könnygázpatront, 8 darab nagykapacitású spray-t és 168 darab kézi gázspray-t használtak.

Cazan esetében azt is megállapítják, hogy 2018. augusztus 11-én jelentést készített,

amelyben a valóságnak meg nem felelő állításokat tett:

azt írta, hogy a bukaresti prefektus jóváhagyta a csendőrök erőszakos beavatkozását a Győzelem téren összegyűlt tüntetőkkel szemben.

Mint ismeretes, 2018. augusztus 10-én a diaszpórában élő románok hívtak össze tüntetést Bukarestben a Viorica Dancilă vezette szociálliberális kormány ellen.

A demonstráció erőszakba fulladt, kemény összecsapás tört ki a csendőrség és a tüntetők egy része között.

Míg az ellenzék szerint a csendőrség indokolatlanul támadt az emberekre, az akkori kormányoldal államcsíny-kísérletnek minősítette a történteket. Közel 800 tüntető tett ügyészségi feljelentést a hatósági erőszak miatt, ugyanakkor a rendfenntartó erők 160 tagja az őket ért erőszak miatt tett panaszt.

Az perbe 312 sértett lépett be az ügyészség oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Drága „mulatság”: jó esetben „csak” kétmillió dollárba került a román államnak a két drón lelövése

Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.

Drága „mulatság”: jó esetben „csak” kétmillió dollárba került a román államnak a két drón lelövése
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában

Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában
2026. július 24., péntek

Több mint egymillió közalkalmazottat érintő törvénytervezetről kezdik újra a pártközi egyeztetéseket

Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.

Több mint egymillió közalkalmazottat érintő törvénytervezetről kezdik újra a pártközi egyeztetéseket
2026. július 24., péntek

Komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata

Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Csillagászati összegű bírságot rótt ki egy miniszterre az egyik állami hatóság

Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).

Csillagászati összegű bírságot rótt ki egy miniszterre az egyik állami hatóság
2026. július 24., péntek

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép

A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép
2026. július 24., péntek

Három fegyvergyári vezetőt is őrizetbe vett a korrupcióellenes ügyészség

Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.

Három fegyvergyári vezetőt is őrizetbe vett a korrupcióellenes ügyészség
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Újabb hajó rongálódott meg a román partok közelében, akna vagy drón lehet a ludas

Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.

Újabb hajó rongálódott meg a román partok közelében, akna vagy drón lehet a ludas
2026. július 23., csütörtök

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen

A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen
2026. július 23., csütörtök

Bolojan: jövő héten újraindulhat a kataszteri hivatal rendszere a súlyos kibertámadás után

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.

Bolojan: jövő héten újraindulhat a kataszteri hivatal rendszere a súlyos kibertámadás után
Hirdetés
Hirdetés