
Fotó: Gábos Albin
Országos szintű ellenőrzésbe kezdett a kórházakban a fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC).
2020. február 27., 17:372020. február 27., 17:37
A hatóság az Agerpres hírügynökségnek eljuttatott csütörtöki közleményében rámutat,
Az ország mind a 41 megyéjébe és a fővárosba kiszálló felügyelők ellenőrzik az ágyak, matracok, ágyneműk, párnák, az illemhelyek/fürdőszobák állapotát, a konyharészlegen és étkezőkben uralkodó körülményeket, az élelmiszerek elraktározási módját, a napi menüket, ileltve minden más, a páciensek javára végzett szolgáltatást – olvasható a közleményben.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
szóljon hozzá!