
Fotó: Sanitas/Facebook
Az egészségügyi szakszervezeteknek a kórházakban és a szociális ellátásban dolgozó tagjai június 7-én japán sztrájkba kezdenek. A munkabeszüntetés nélkül zajló tiltakozó akciót mindaddig folytatják, amíg követeléseik megoldódnak – jelentette be szerdán közösségi oldalán a Sanitas.
2023. május 31., 17:312023. május 31., 17:31
2023. május 31., 17:382023. május 31., 17:38
A bejegyezés szerint az egészségügyi szakszervezet országos tanácsa úgy döntött, hogy folyamatos nyomást gyakorol a döntéshozókra, figyelmeztetve őket arra, hogy az állami egészségügyben dolgozó alkalmazottak többé nem fogadják el a követeléseik rendezésének elhalasztását vagy a részleges megoldását. Emiatt június 7-én japán sztrájkba kezdenek, amit folytatnak mindaddig, amíg a szakszervezeti tagok követeléseit meg nem oldják.
Közölték azt is, hogy az egészségügyi szakszervezetek folyamatosan elemzik a kormány által vállalt intézkedések végrehajtásának stádiumát is, és az elért eredmények függvényében döntenek a következő lépésekről.
A közlemény szerint a Sanitas megyei szervezeteinek vezetői szerdán elemezték a Nicolae Ciucă miniszterelnökkel, Marcel Ciolacu képviselőházi elnökkel és Alexandru Rafila egészségügyi miniszterrel folytatott keddi tárgyalások eredményeit. Nyugtázták, hogy a döntéshozók ezen a tanácskozáson olyan intézkedéseket javasoltak, amelyek a közeljövőben a szakszervezeti követelések egy részének a rendezéséhez vezethetnek.
Ezek az intézkedések a következők: versenyvizsgák kiírása a befagyasztott állásokra; a szükséges összegek elkülönítése a két ágazat dolgozóinak vakációs utalványaira; a hatályban lévő bértörvényben előírt maximális alapbér biztosítását lehetővé tevő jogszabály azonnali elfogadása.

Nicolae Ciucă miniszterelnök és Marcel Ciolacu képviselőházi elnök kedden tárgyalt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség képviselőivel – közölte a kormány.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor egy román F-16-os vadászgép Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
szóljon hozzá!