
Fotó: Presidency.ro
Szeptember 13-án fizikai jelenléttel nyitják meg kapuikat az iskolák, a diákok pedig 6 ezrelékes fertőzöttségi ráta alatt az osztálytermekben tanulhatnak, e fölött online módszerrel – jelentette be csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
2021. augusztus 26., 18:402021. augusztus 26., 18:40
2021. augusztus 26., 20:092021. augusztus 26., 20:09
Az elnök azt követően beszélt az őszi tanévkezdéstől érvényes szabályokról, hogy a nap folyamán egyeztetett a témában Sorin Cîmpeanu oktatási, valamint Ioana Mihăilă egészségügyi miniszterrel. Az illetékes minisztériumok vezetői az elmúlt napokban már beharangozták, hogy a hazai oktatási intézmények az új tanévben mindaddig maradnak nyitva, amíg a fertőzöttségi arány 6 ezrelék alatt marad az adott településen. Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter ugyanakkor nemrég úgy nyilatkozott: fontolgatják a hatóságok, hogy a határérték fölött hibrid formában folytatódjék a tanítás, ennek során a be nem oltott és a fertőzésen át nem esett diákok otthon, míg az oltottak és a fertőzésen a megelőző 180 nap során átesettek fizikai jelenléttel tanulhatnak tovább.
A Cotroceni-palotában lezajlott tanácskozás végén tartott sajtónyilatkozatában Iohannis elmondta, tekintettel arra, hogy Romániában megkezdődött a járvány negyedik hulláma, az egészségügyi rendszer felkészültségéről és a tanév megkezdéséről kívánt egyeztetni a kormány két tagjával. Az államfő hangsúlyozta, a védekezési szabályokat továbbra is be kell tartani a tanintézetekben, így továbbra is kötelező a maszkviselés, a biztonsági távolság betartása, a tantermek szellőztetése. „Romániában elkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma, amelynek a várható hatása közvetlenül összefügg a lakosság átoltottsági arányával” – állapította meg a román államfő. Hozzátette, több romániai szakértői elemzés szerint az elmúlt időszakban azoknak a körében volt nagy a fertőzések és elhalálozások száma, akik nem oltatták be magukat.
Az államfő Ioana Mihăilă egészségügyi és Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel egyeztetett
Fotó: Presidency.ro
Iohannis ezért arra kérte a szülőket és a pedagógusokat, hogy oltassák be magukat a koronavírus ellen. Felhívásában az államfő azzal érvelt: a szülők és a tanárok a vakcina beadatásával mutathatják meg, hogy fontos számukra az iskola és a gyermekek jövője. Az elnök rendkívül fontosnak nevezte, hogy a jelenléti oktatás minél hosszabb ideig tartson. Szerinte a tavalyi év tapasztalatai azt mutatják, hogy az online oktatás nem helyettesítheti a klasszikus tanítási módszereket, és csak ideiglenes megoldásként alkalmazható.
Hangsúlyozta, közép és hosszú távon akár drámai következményekkel is járhat az ország jövőjére nézve, ha a gyerekek csak korlátozottan férhetnek hozzá az oktatáshoz. „A járvány első évének tapasztalatai azt mutatják, hogy az online oktatás nem helyettesítheti a klasszikus jelenléti oktatást. Legfeljebb ideiglenes megoldásként alkalmazható, amikor nagyon súlyos a járványhelyzet” – fejtette ki Iohannis.

Szeptembertől a romániai iskolákban és az egyetemeken egyaránt tilos textil maszkot használni, a diákok és a hallgatók kizárólag orvosi védőmaszkot hordhatnak.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
szóljon hozzá!