
Vissza a feladóhoz. Nicușor Dan az alkotmánybíróság ellenkező tartalmú döntése ellenére is úgy véli, hogy a törvény alkotmányellenes
Hiába nyilvánította alkotmányosnak az alkotmánybíróság a fasiszta propagandát tiltó törvényt, amely ellen Nicușor Dan államfő emelt alkotmányossági panaszt, az elnök közölte: fenntartja kifogásait, így visszaküldi a jogszabályt a parlamentnek.
2025. július 19., 11:302025. július 19., 11:30
Nicușor Dan szerint bármit is mond a taláros testület, ő továbbra is fenntartja álláspontját.
„Ami a Vexler úr által kezdeményezett törvényt illeti, az először is kiegészít egy létező törvényt, az már hatályban van. Másodszor, megtámadtam az alkotmánybíróságon, arra kérve az alkotmánybíróságot, hogy állapítsa meg, hogy a kiegészítésben szereplő cikkelyek mintegy fele alkotmányellenes, és ezt a véleményemet továbbra is fenntartom, még akkor is, ha az AB másként döntött.
– jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken este, a berlini román nagykövetségen tartott sajtótájékoztatón, egynapos németországi látogatásának végén.
Mint arról beszámoltunk, a taláros testület egyhangúlag nyilvánította alkotmányosnak a Dan által kifogásolt jogszabályt.
A taloáros testület csütörtöki döntésében megalapozatlannak ítélte és elutasította Nicușor Dan beadványát, amellyel az elnök a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő tartalmak terjesztésének büntetését szigorító törvényt támadta meg.
Az alkotmánybírák egyhangúlag a beadvány elutasítása mellett döntöttek.

Elutasította csütörtökön az alkotmánybíróság az államfő által a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen benyújtott alkotmányossági panaszt.
Ez volt az első beadvány, amelyet államfővé választása óta benyújtott az alkotmánybírósághoz Nicușor Dan.
Csütörtöki közleményében az alkotmánybíróság rámutatott, hogy
Indoklásában a testület rámutatott, hogy a történelem során a náci, fasiszta és legionárius ideológiák mentén a gyilkos politikai rezsimek embercsoportokat irtottak ki a rendszerszintű erőszak, a politikai gyilkosságok és az antiszemitizmus gyakorlása révén.
Ezek a totalitárius politikai rendszerek megsértették a jogállamiság, az emberi jogok és a demokrácia elveit.
A vizsgált törvény célja indokolt és legitim, mivel a büntetőjog sajátos eszközeivel a demokrácia alapvető értékeit és elveit igyekszik megvédeni a demokratikus politikai rendszerek alapjait súlyosan veszélyeztető cselekményekkel szemben – érvelt a testület.
Az alkotmánybíróság emlékeztetett ugyanakkor, hogy július 10-én szintén megalapozatlannak ítélte és egyhangúlag elutasította az SOS Románia, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Fiatal Emberek Pártja (POT) törvényhozóinak a beadványát is.

Az alkotmánybíróság szerint az antiszemitizmus elleni küzdelemről és a legionárius szervezetek betiltásáról szóló törvény világos és kiszámítható.
Beadványában hangsúlyozta, a román államnak kötelessége határozottan fellépni a gyűlöletkeltés és a diszkriminációra uszítás minden formája ellen, de ezt kiegyensúlyozott eszközökkel és az alkotmány előírásainak szigorú betartásával kell megtennie, különben éppen ellentétes hatást vált ki.
A társadalmi polarizáció közepette az államnak garantálnia kell, hogy a fellépése nem értelmezhető a parlamenti többséget adó közösségétől eltérő álláspontot képviselők elleni kezdeményezésként – szögezte le.
Az elnök szerint ugyanakkor a jogszabály előírásai sértik a kultúrához való hozzáférés jogát, valamint az információ- és a szólásszabadságot.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!