Hirdetés

Nicușor Dan „7-es, 8-as körülire” osztályozta első száz napját

Nicușor Dan

Száz napja lépett be az elnöki hivatalba Nicușor Dan

Fotó: Presidency

Intenzívnek nevezte a hivatalában eltöltött első száz napot Nicușor Dan államfő. Az elnök szerint a kormánykoalíció működik, és ez mindennél fontosabb. Nicușor Dan „7-es, 8-as körülire” osztályozta mandátuma első száz napjának tevékenységét a 10-es skálán.

Krónika

2025. szeptember 05., 08:432025. szeptember 05., 08:43

Az államfő az Antena 1 televíziónak adott interjúban elmondta: a beiktatása óta eltelt 100 nap „intenzív időszak” volt számára, amelyben három fontos kihívásnak kellett eleget tennie. Az első ezek közül egy stabil kormány megalakítása volt, ami megtörtént. A második nagy kihívásnak a költségvetési hiányt nevezte Nicușor Dan, aki úgy vélte, egyelőre sikerül ellenőrzés alatt tartani a helyzetet, ezt igazolja szerinte az is, hogy két nemzetközi hitelminősítő is megerősítette Románia befektetésre ajánlott besorolását.

Tevékenysége harmadik fontos pilléreként a számos külföldi találkozót és kétoldalú megbeszélést említette az Agerpres szerint.

Hirdetés
Idézet
Európa és az emberek tudni akarták, mi történik Romániában, ahol érvénytelenítettek egy választást, milyen irányba tart az ország”

– fogalmazott, arra utalva, hogy tavaly decemberben az alkotmánybíróság törölte az elnökválasztás első fordulóját, amit az azóta a legionárus eszmék terjesztése miatt hivatalosan is megvádolt Călin Georgescu nyert meg.

A taláros testület szerint a titkosszolgálatok illegális kampányfinanszírozást és az eredmények külső állami befolyással történő (Oroszország általi) manipulálását figyelték meg, ezért kellett érvényteleníteni a választási folyamatot, és új elnökválasztást kiírni. Ezt végül idén májusban szervezték meg, és a függetlenként induló Nicușor Dan korábbi bukaresti főpolgármester nyerte meg úgy, hogy az első fordulóban a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) támogatta, a másodikban meg a kudarcot valló szociáldemokraták (PSD), nemzeti liberálisok (PNL) és RMDSZ alkotta kormánykoalíció is a szélsőséges George Simionnal szemben.

Arra a kérdésre, hogy hányasra értékelné az első 100 napi tevékenységét, Nicușor Dan azt válaszolta, hogy „7-es, 8-as körülire”, mert mindig igényes ember volt.

Az elnök beszélt a kormánykoalícióról is. Mint rámutatott, mindenképpen méltányolni kell, hogy a négy alakulat – a PSD, a PMNL, az USR és az RMDSZ – vállalta a kormányzást és a nehéz gazdasági helyzetből való kilábaláshoz szükséges népszerűtlen intézkedéseket. „Jelenleg a koalíció működik (...) és ez a legfontosabb” – szögezte le.

Az Ilie Bolojan PNL-s miniszterelnökkel való kapcsolatát korrektnek nevezte az államfő, aki szerint az elnöki hivatal, a kormány és a parlament közötti együttműködés is feszültségektől mentes.

korábban írtuk

Nicușor Dan: jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedjük magunknak a játszadozást
Nicușor Dan: jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedjük magunknak a játszadozást

Nicușor Dan államfő vasárnap kijelentette, hogy csak a parlamenti pártokkal való megállapodást követően hozza nyilvánosságra a hírszerző szolgálatok élére jelölendő személyek nevét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Újabb drónt vadászott le egy román F-16-os

Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor egy román F-16-os vadászgép Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Újabb drónt vadászott le egy román F-16-os
Újabb drónt vadászott le egy román F-16-os
2026. július 26., vasárnap

Újabb drónt vadászott le egy román F-16-os

Hirdetés
2026. július 25., szombat

Drága „mulatság”: jó esetben „csak” kétmillió dollárba került a román államnak a két drón lelövése

Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.

Drága „mulatság”: jó esetben „csak” kétmillió dollárba került a román államnak a két drón lelövése
2026. július 25., szombat

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában

Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában
2026. július 24., péntek

Több mint egymillió közalkalmazottat érintő törvénytervezetről kezdik újra a pártközi egyeztetéseket

Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.

Több mint egymillió közalkalmazottat érintő törvénytervezetről kezdik újra a pártközi egyeztetéseket
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata

Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata
2026. július 24., péntek

Csillagászati összegű bírságot rótt ki egy miniszterre az egyik állami hatóság

Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).

Csillagászati összegű bírságot rótt ki egy miniszterre az egyik állami hatóság
2026. július 24., péntek

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép

A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Három fegyvergyári vezetőt is őrizetbe vett a korrupcióellenes ügyészség

Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.

Három fegyvergyári vezetőt is őrizetbe vett a korrupcióellenes ügyészség
2026. július 24., péntek

Újabb hajó rongálódott meg a román partok közelében, akna vagy drón lehet a ludas

Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.

Újabb hajó rongálódott meg a román partok közelében, akna vagy drón lehet a ludas
2026. július 23., csütörtök

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen

A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen
Hirdetés
Hirdetés