
Fotó: presidency.ro
Nicușor Dan államfő vasárnap kijelentette, hogy csak a parlamenti pártokkal való megállapodást követően hozza nyilvánosságra a hírszerző szolgálatok élére jelölendő személyek nevét.
2025. augusztus 31., 17:232025. augusztus 31., 17:23
2025. augusztus 31., 17:382025. augusztus 31., 17:38
Az elnök Chișinăuban nyilatkozott erről – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Rámutatott,
„A stabilitás fontos Románia számára, jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedjük magunknak a játszadozást. (...) Csak akkor fogom megtenni a hivatalos jelölést, amikor biztos leszek benne, hogy a parlament megszavazza. Addig a pillanatig részemről nem számíthatnak semmiféle információra a kulisszák mögötti tárgyalásokról” – mondta Nicușor Dan az újságíróknak.
A sajtó képviselői ugyanakkor a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó tervezetről is faggatták az elnököt. Nicușor Dan elmondta, jómaga javasolta, hogy a 65 éves nyugdíjkorhatárra való áttérésre megszabott átmeneti időszak legyen 15 év a tervezetben szereplő 10 év helyett. Szerinte ezt az indokolta volna, hogy a szintén különnyugdíjban részesülő rendőröktől, katonáktól vagy pilótáktól eltérően a romániai bírák és ügyészek akár kétszer-háromszor is többet dolgoztak, mint más európai országbeli kollégáik. „Szerintem úgy lenne észszerű (...), hogy ha valakinek még van egy éve a nyugdíjig, dolgozzon kettőt, ha van még három éve, dolgozzon hatot. Ennél több már eltúlzott lenne” – vélekedett.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor egy román F-16-os vadászgép Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
szóljon hozzá!