
Vasluiban győztek a civilek, a Chevron felfüggesztette palagáz-feltárási tevékenységét. A verespataki különbizottság ezzel egyidőben hárítja a felelősséget.
2013. október 17., 19:562013. október 17., 19:56
Felfüggesztette palagáz-feltárási tevékenységét az amerikai Chevron olajipari vállalat a Vaslui megyei Siliştea település közelében, ahol több száz helybéli napok óta tiltakozik a beruházás ellen. A települést is magába foglaló Pungeşti község önkormányzata ugyanakkor csütörtökön egyhangúlag megszavazta azt a határozatot, amely megtiltja a térségben a palagáz-feltárást és -kitermelést, a testület pedig ezzel egyidőben november 24-ére népszavazást írt ki az ügyben.
A Chevron illetékesei szintén csütörtökön közleményben jelezték, hogy meghatározatlan ideig elhalasztják a palagáz-feltárás megkezdését, a döntés indokát azonban nem részletezték. A közlemény szerint ugyanakkor a vállalat „továbbra is fontosnak tartja, hogy építő jellegű párbeszédet folytasson a tervezett beruházásairól a tevékenysége által érintett közösségekkel, valamint helyi hatóságokkal.”
A Chevron által az építőtelep előkészítésével megbízott marosvásárhelyi vállalatnak a helyszínre irányított munkagépeit időközben visszavitték Vásárhelyre, a több száz tüntető azonban nem hagyja abba a tiltakozó akciót. A helybéliek attól tartanak, hogy az olajipari cég kivonulása átverés, és amint abbahagyják a megmozdulást, a munkagépek visszatérnek az építőtelepre. „Addig nem hagyjuk el a helyszínt, amíg Bukarestben nem hoznak olyan törvényt, amellyel végérvényesen megszabadulunk a Chevrontól” – hangsúlyozták a tüntetők. Csütörtökön Mircea Olaru, a csendőrség országos parancsnoka és Radu Renga prefektus is ellátogatott az építőtelepre, majd a helyi önkormányzat képviselőivel tárgyaltak a polgármesteri hivatalban. A munkagépek elvitele után a helyszínre irányított mintegy kétszáz csendőr is elhagyta a helyszínt. A silişteai lakosok már napok óta tiltakoznak a palagáz-feltárás ellen: kedden több százan – köztük gyermekek is – a leendő építőtelepre vonultak, azóta éjszaka sem hagyták el a helyszínt, a területet reflektorokkal világították meg, az eső elől pedig rögtönzött sátrakba menekültek. Szerdán már félezerre emelkedett az akció résztvevőinek száma, többen rosszul lettek, egy idős férfi pedig akkor sérült meg, amikor át akarta törni a csendőrkordont. A Chevron a hónap elején kapott engedélyt a kormánytól, hogy Silişteától mintegy fél kilométerre kutatófúró-szondákat helyezzen el, ez lenne az országban az első palagáz-feltárási beruházás.
Hárítja a felelősséget a verespataki különbizottság
Módosította a verespataki bányakitermelés beindítására vonatkozó törvénytervezetet az ügyben eljáró parlamenti különbizottság, amely úgy véli, hogy nem tartozik a hatáskörébe a beruházásban érdekelt Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) és a kormány között megkötendő szerződésről való határozás. Darius Vâlcov, a bizottság elnöke a testület csütörtöki ülése után úgy nyilatkozott: a módosított változat már nem az RMGC lehetséges tevékenységére vonatkozik, hanem általában a romániai arany- és ezüstbányászatra. “A dokumentumban már nem szerepel a vállalat neve, illetve egyéb konkrtétumok a tervezetből pedig a verespataki beruházásról szóló szerződést is kiiktattuk. Egy új törvényjavaslatról beszélünk, amely meghatározza a romániai arany- és ezüst kitermelésének általános jogi keretét, illetve a mindenkori kormány és a leendő beruházó kötelezettségeit. A további technikai részletek kidolgozása már a minisztériumok feladat lesz” – magyarázta az illetékes. Vâlcov úgy fogalmazott: a különbizottság tagjai szerint a tervezetben nincs keresnivalója a verespataki kitermelésre vonatkozó megyezésnek, amely “kizárólag a kormány felelőssége.” A bizottság elnöke azt is elmondta, hogy a módosítást a verespataki beruházásban érintett felek meghallgatása nyomán látták szükségesnek. Florin Iordache szociáldemokrata (PSD) szenátor, a bizottság tagja ugyanakkor elmondta: felmerült, hogy az eredeti törvénytervezet bizonyos részei alkotmányellenesek, ezért a módosítással csak javítottak rajta. A továbbiakban az új tervezetet a parlamentnek kell megvitatnia, amely Iordache elmondása szerint vagy elfogadja vagy elutasítja a dokumentumot, de már nem módosíthat rajta.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A romániaiak 78 százaléka szerint rossz irányba halad az ország, és mindössze 16 százalékuk vélekedik úgy, hogy jó irányba tart – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató intézet október 21. és 26. között végzett felméréséből.
A kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az 1500-nál kisebb lélekszámú községek, kis települések összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
A védelmi minisztérium ellenőrző testülete kiszáll a tárca Fegyverkezési Igazgatóságához (DGARM), hogy kivizsgálja a SAFE-program keretében végrehajtott hadifelszerelés-beszerzéseket – jelentette be Radu Oprea új védelmi miniszter.
November 3-án indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek 10 ezertől 18 500 lejig terjedő állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
szóljon hozzá!